HTML

Külcsín és Belbecs

"Eddig csak az csinált a világban valamit, akinek nem voltak határozott tervei." (Oscar Wilde)

Friss topikok

Blog szépirodalom-őrülteknek


2009.07.31. 23:12 Scala

Gondos iparosmunka - Szécsi Noémi: Utolsó kentaur

 

Szécsi Noémi: Utolsó kentaur - 

"Milyen jó lenne, ha egyszer tényleg felrobbana ez az egész!"

- társadalmi lektűr

Ulpius-ház Könyviadó

Budapest, 2009

285 oldal, 2999,- Ft 

B+

Orhan Pamuk Hó című könyve tíz emberből nyolcnak vontatott, altató, nem tetsző. A kisebbséghez tartozom.

Szécsi Noémi újdonat új - akár a kenyér-, még friss és ropogós regénye említett kontrollcsoportból nyolcnak bejön majd. A kisebbség lehet például az apósom, aki a Kommunista Monte Cristot sem szívlelte és szerénységem. 

Nem állítom, hogy a könyv egy idegesítő kortárs irodalmi maszlag. Nem az. Szórakoztató lektűrirodalom a fővárosunkként emlegetett, lehangoló, életidegen koszfészekről.

Ebben a minőségében számba vesz mindent: helyszínek (aluljárók, terek, irodaházak, eladhatatlan sötét földszinti albérlet, enteriőr magazinban fotózott villalakás); társadalmi csoportok (csepeli munkás, nemzeti érzelmű hűvösvölgyi fogorvos, újlipótvárosi pöffeszkedő liberális sztáríró és női magazin főszerkesztő második felesége, roppant szuggesztíven halandzsáló asztrológus, kapaszkodó nem fiatal színésznő, celebritás és/vagy playmate, ügyvéd, vezető menedzser, egyetemista, biciklisfutár stb.); vendéglátóipari egységek (kifőzde, bio-bolt, felvágottaspult, cafeteria-brunch-lounge, gőzölgő húsleves a barátnőnél, vasárnapi ebéd során); Buda és Pest, az üdítő Pilisről nem is beszélve.

Érdekes és aranyos történetbe fűzi mondandóját, nem lóg ki a lóláb, pedig ez csak keret, hogy mindenről és mindenkiről elmondhassa a frankót. Eddig rendben is volnánk.

Az idézeteket csak úgy beszúrtam a szövegbe, hogy ne a végén torlódjanak. Idézet 1.:

Kropotkin régóta szégyellte minden bemutatkozáskor általános döbbenetet keltő ősmagyar keresztnevét, amely amúgy mélyen konformista szülei életének egyetlen nekivadult gesztusa volt. 1989 forrongó napjaiban így fejezték ki, milyen folytatásra vágynak, a magyar múlt melyik rétegét kívánják feltámasztani. Mahno ellenben éppen szürkesége miatt gyűlölte saját nevét, szülei kispolgári létének égető bélyegét. Bakunyin soha nem gondolkodott ilyesmin, családi legendáktól övezett nagyapja nevét viselte minden zúgolódás nélkül.

Mindannyian egyetértettek abban, hogy a családnévből képzett vagy angolórán idétlenül lefordított keresztnév nyomán keletkezett - egyikük nevét sem lehetett volna semmilyen nyelvre lefordítani - becenév a szerencsétlen nyomorultak mentsvára. A titkos társaság mellé szuggesztív álnév dukál.

A gond most kezdődik. A könyv megjelenéséről a rádióból szerzünk tudomást, ahol az írónő maga vall arról, kiadója  kérte, írjon egy kortárs problémákat felölelő könyvet Budapestről. Friss nász ez Ulpiusékkal, korábban a jóval szerényebb Tericumizzadta ki a hölgy köteteit. Idealista elképzelésem az lenne az írókról, hogy a témát és annak részleteit szabadon és villámcsapásszerűen ötlik ki, majd egyéni ritmusban és ízlésben megvalósítják. Rég rossz, ha a 'Nézzük, mire lenne igény, és vennék a népek' krédója uralkodik egy kiadónál, márpedig úgy érzékelem ez a teljes magyar piacot jellemző gyakorlat. Ami magyarázatot ad persze a jelenkori honi irodalom - produkcióját és nyálverését tekintve - a futballhoz hasonlító, recesszív helyzetére.

Visszatérve Szécsi Noémire, Ő nekilátott, ezévben véglegesítette a kéziratot, de lényegében - visszaemlékezésekkel tarkítva - 2007-2008-ban játszódik a történet. A köteten semmi további jelzést nem találtam, szerkesztő, lektor, semmi. Valahogy mégis azt érzem, beleszóltak, Szécsi Noémi jobb ennél. Lehet csak a hosszát illetően, vagy egy-egy fejezet felépítésébe... a kötet végletekig menően minimalista, például a Kommunista Monte Cristóhoz képest.

Idézet 2.:

Kropotkin és Emma Goldman párosa az anarchizmusban egyesült, hiszen családjuk más-más szellemi útravalóval indította őket útra. Míg a lány szülei az elmúlt két évtizedben számos antifasiszta és kirekesztésellenes kiáltványt vitattak meg és láttak el kézjegyükkel, addig Kropotkin szülei más jellegű nagygyűlésekre jártak. Elsősorban az édesanyja, hiszen apja - bár mélyen hitt - nem volt hevülékeny, utcára vonuló típus. Így Kropotkinnak, mint a család legidősebb fiának lett a tiszte rajongó lelkületű anyját elkísérni.

Kiskamaszként még zokszó nélkül végigállta a Dísz téri közös imákat, azonban megerősödő öntudata egyre terhesebbnek találta ezt a kötelezettséget, és a 2006-os választási kampányban való részvételt kerek perec megtagadta, méghozzá azzal az érveléssel, hogy az öccse éppen annyi idős, mint amikor ő elkezdte anyját kísérgetni, így hát itt az ideje, hogy átvegye a zászlót.

Néhány mondatban összefoglalva bajaimat: igen jó témafelvetésekhez túl epizódszerű kifejtés; mindenbe belekap, mindenkiről lehúzza a keresztvizet (vagy amit éppen kell), aztán siet tovább. Nincs egységes hangulat, csak a nagy nihil. Persze lehet összlakossági - a 'nemzeti' szót szándékosan kerülöm - érzés ebben az országban, de könyvben - legalább! - szükségem van a letisztultságra. Másodszor utalva a Nobel-díjas Pamuk Hó-jára, ő elkezdi, majd hétszáz oldalon át következetesen árad a finom, rezignált értelmiségi attitüd, ha nem bírod, leteheted. Szécsi Noémi jó konzumíróként szántja a sorokat, csapong témáról témára. A könyv vitathatatlanul szórakoztató, szellemes, kétszer hangosan felnevettem. De semmi több.

Idézet 3.:

Míg Kropotkin fejében a meginduló tank, a vér és a menekülés járt, Emma Goldman összeszorított szájjal küzdött, hogy egy nyekkenés se hagyja el a száját, hiszen a szomszéd szobában a nagyanyja a kereskedelmi tévék körkapcsolását nézte az éjszakába nyúló összecsapásról. A kamera előtt mikrofonjukba kapaszkodó, izgatott riporterek meggyőzően közvetítették, hogy a barikádon túlról rossz szándékú földönkívüliek dobálóznak, akikhez a televíziók nézőközönségének nincs köze, és akik ellen egyetlen támaszunk a szigorú, de igazságos magyar rendőrség.    

Lehet persze, hogy csak kényes és jól tartott ízlésemmel van a gond. Az általam látogatott, korábban felfedezett - ma már időhiány miatt hanyagolt - blogok bejegyzésein és a kommenteken nem csupán szórakoztam, in concreto könnyesre röhögtem magam! Pikula Budapest Száksz blogja (ezt se hagyjátok ki), a Bkv Figyelő, vagy a nemrégen indult Holnapi Újság számomra az ütős korrajz és korkritika. Tippem szerint a Reakció és az Árokásó blogokat ismeri a szerző. Szécsi Noémi is ír az egy négyzetkilométerre jutó, járdán parkoló terepjáró-számról; a rokkantigazolványról; a villamosra felszálló ellenőrről, a liberális versus mélymagyar-paramagyar fővárosi értelmiség magyar közéleti elszántságáról, de kevesebb éllel vagy iróniával, mint azt megszoktam. Demagógan szólva a blog.hu kontra vicces könyvkiadás versenyt egy-egy szösszenetével említett és nem említett bloggerek + minden kommentelő építi, nem is gyengén.

A másik gondom, hogy az író sokszor nem bánik szépen a magyar nyelvvel. Favágó módon, a modern, frappáns stílus érdekében elhagy névelőt, kötőszót, túlzásokba esve a szöveg modorossá lesz.  

Idézet 4.:

- Mit is mondtál, miért nem tudunk kitalálni semmit? - fordult a mellette ülő, késő harmincas, átható tekintetű, feltűrt ingújjú férfihoz.

- Retrográd a Merkúr. A saját jegyében. Az Ikrekben.

- És mit mondtál, mikor múlik ez el?

- Június huszadikán.

- Június huszadikáig fogunk itt ülni és malmozni.

- Akkor miért csak tíz deka medvehagymás pogácsát rendeltél, mama? - mondta Emma Goldman halkan és határozatlanul, mintha nem csak ártatlan évődés volna, és megsimította az anyja puha arcbőrét. Az oda sem figyelt, hanem tollával az egyik fiatal munkatársnőre mutatott.

- De neked volt egy jó ötleted.

Az újságírónő piros arccal bólogatott a főnöke szavaira. Emberei megilletődötten hallgattak, mint egy bölcs guru jelenlétében, pedig Emma Goldman jól emlékezett rá, hogy anyja főszerkesztősége első éveiben még kishitűségtől szenvedett. Aztán egyszer egy a nők romantikus történetek iránti igényéről írott tárcájában e helyett végig i-vel írta az írónő Jane Austen családnevét. Ő maga is csak később döbbent rá tévedésére egy könyvesboltban, de senki nem vette észre, sem az olvasószerkesztő, sem a korrektor, sem az olvasók. Azóta nem félt semmitől.

Abban a szezonban volt divatban a lila szín, a lakkbőr, a térd fölé érő szoknyahossz, valamint az elektromos zsírbontás és a csokoládés masszázs, így mindenki kényszeresen ilyesmikről beszélgetett. Pedig többen egyidősek voltak, sőt egykor ugyanarra az egyetmre jártak.

Végezetül visszatérek egy korábbi megfigyelésemhez a hölgy stílusát illetően: változatlanul emlékeztet Vavyan Fable írásmódjára; annak egy csöppet intellektuálisabb, rövidebb, egyszóval áramvonalasabb változatával állunk szemben: francia mondatok és kifejezések, kevesebb börleszk elem.

Zárom soraim, de nem mulasztom el reményemet kifejezni a kötet, mint üzleti vállalkozás sikerét illetően, ezt bizonyítandó egy barátságos ajánlás: kamaszoknak és nyaraláshoz ideális ajándék.

 

 

  

50 komment

2008.12.21. 16:00 Scala

Szécsi Noémi: Kommunista Monte Cristo

 

Szécsi Noémi: Kommunista Monte Cristo - regény, 

Tericum kiadó, 2006,

430 oldal, 2970,- Ft 

A képen a könyv borítója látható, készítette: Pavlov Anna és Karikás Márk.

A-

 

Első benyomások:

Ma kezdtem el, igen szórakoztató! Emlékeztet Vavyan Fable (Molnár Éva) stílusára. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ponyvának tartom! Bár ez a kategorizálás Dan Bown (akit Murci következetesen Den Bránernek hív) és Paolo Coelho szárnyaló színrelépése óta elveszítette minden jelentőségét.

Mint azt a Fable könyvekre is írom, személyemnek tetszik ez a fajta írásmód, de néhol zavar, hogy nem elég letisztult, nem ad lehetőséget komolyabb elmélyülésre / fontos kieg. ez a végére megváltozik!/. Nincs egy nyugodt, egységes hangulata a könyvnek: eleinte sokkal inkább vidám és vicces húrokat penget, mint a lezáráskor. 

Mindenkinek ajánlom a regényt, a politikai alaptéma senkit ne riasszon el! 

 

Szemelvények a szövegből kiemelve:

A dédnagyapám hátán a jeges futkosott. Arra gondolt, vajon miért gyűlöli őt Tibor, akit maga is szívből utált. Megállt egy plakát előtt, és úgy tett, mintha azt vizsgálgatná, csak azért, nehogy ide-oda dobált végtagokkal pánikszerűen menekülni kezdjen, mint egy bokán dobott mezei nyúl. A nagy vörös proletárkéz a plakáton már amúgy is többször gondolkodóba ejtette. Egyrészt sárga fényt bocsátott ki magából, másrészt elektrosztatikusan vonzotta magához a fém aprópénzt, a sötétzöld borítójú könyveket, valamint a sötétvörös, húsos szirmú virágokat. A plakátot ez a felirat diszítette: Proletárkezet vagy antantkorbácsot?

A felvetés jó. Sokan küzedenek hasonló dilemmával. Lepra vagy kolera? Sósav vagy marólúg? Tisza-örvény vagy Duna-sodor? Golyó vagy kötél? Ám a dédnagyapám egyelőre nem kívánt ilyen nagy jelentőségű döntést meghozni. (...)

 

 Rövid leírás:

Kommunista Monte Cristo Szécsi Noémi második regénye. Egy vegetáriánus, hithű kommunista hentes, Sanyi sorsán keresztül mutatja be a huszadik század vérzivataros évtizedeit 1919-től 1957-ig.  Milyen az emberarcú kommunizmus? A fejfájós, Kun Béla, a kegyetlen Szamuely Tibor, a széplelkű Korvin Ottó, a stréber Rákosi Mátyás, a sakkozó Kádár János. És Sanyi, akinél minden szál összefut...

Igen alapos kutatómunka előzhette meg a könyv fejezeteinek megírását, mert nemcsak történelmi téren, hanem helyismeret szempontjából is roppant precíz munka. Tetszik, hogy a 20. század magyar történelmét egységben látom, annak kulturális aspektusaival, az embereket foglalkoztató jelenségekkel együtt. Igen szórakoztató stílusban ír, ennek ellenére komoly tényanyagot frissítettem fel vagy tanultam a könyvből, pedig még csak a felénél járok, Rákosi /Rosenfeld/ Mátyás perénél.

Szívből ajánlom ezt az olvasmányt, már listám is van, kinek kellene kölcsönadni.

Frissítés december 27.

Igazán jó könyv, a háromszázadik oldaltól a legvégéig több, kimondottan megható résszel. Brávó. Sokkal több volt számomra a végén, mint egy szórakoztató olvasmány. 

Annyit hozzátennék, hogy a közepe felé van egy kissé mélyrepülős hatvan oldal, de lehet csak én érzékelem rosszul. A vége - az utolsó hét-nyolc fejezet - viszont mindent helyrebillent.

Szécsi Noémi a  mű végéig ügyesen kezében tartja  szereplőinek sorsát és jellemfejlődését. Rengeteg szereplő van a könyvben, de mindegyikről elmond annyit, amennyi szükséges: nem lebegnek tehát! Bartis Attila A nyugalom című regényében ez is zavart. Visszatérve a Szécsi Noémi könyvre, a vége felé sikerült teljesen bevonnia a történetbe. A főszereplő jellemváltozása szerintem zseniális, érzelmileg megalapozott és valószínű. Azt kell, hogy mondjam, a szerzőnő igazi író, nem a saját lelki nyűgjeitől akar megszabadulni könyvírással, hanem egy remekbeszabott történelmi-családregényt készített. Amely segít megismerni magunkat is; magunkat, magyarokat, erősítve azt a benyomást, hogy jelenünkkel csak ismételünk. Ezt most emberi reakciókra értem, senki ne magyarázza bele hogy a kormány történetesen milyen színben tündököl. Na igen.

Gratulálok ehhez a könyvhöz! Mindenkinek ajánlom.

Még egy részlet:

Elemért egyébként nem kínozta semmi testi nyavalya, egészségesen halt meg. Idős kora ellenére is inkább alacsony vérnyomással rendelkezett, ez állítólag a hosszú élet titka. Ahogyan egyik levelében felvetette, a budapesti újságok hiánya miatt alakulhatott így. "Pesten a régi békeidőkben magam elé vettem a reggeli sajtót - így írta. - Olvastam pár percet és éreztem a fejembe megy az összes vér: már megint a pofámba hazudnak! A mokkakávét sem kellett meginni." Pedig Elemér már '45-ben kiment. "Itt meg azt olvasom: a tőzsde remekül áll, az időjárás a szokásos. És félig alszom egész nap, a kávé sem segít."

(...) "Hiányzik a magyar glóbusz vad lüktetése: a sárdobálás, a vérszag, a tülekedés. A rothadás, a pusztulás, a halál  mindennapi rutinja. Úgy érzem itt örökké élek majd, s ebbe belefájdul a fejem." Ezt írta Elemér az utolsó levelében, és dédnagyapám attól borzongott meg, mennyi tenger időnek kell támadnia, hogy az ember efféle leveleket kezdjen fogalmazgatni. Elemérnek igazából megvolt a betegségtudata: "Ez a szenvedés végső stációja. Az ember nem csupán eltűri a magyarok mocskos nagy és piszkos kis dolgait, mint otthon, hanem mazochisztikus személyiségzavarában egyenesen vágyni kezd rá, hogy újra részese lehessen a csatornában verekedő vakmerő és erős patkányok harcainak. Minden más konyhát, minden más népet sótlannak bélyegez, a degenerált magyar társadalmi berendezkedést idealizálni kezdi, a magyar közéletet átható gyűlölködést heves temperamentumnak minősíti..." Etcetera, etcetera. A dédnagyapámat a gondolatra is kiverte a víz. Ő kinek ír majd ilyen leveleket hósapkás svájci hegyre néző kis szobájából, miközben az egész házban a sajtfondü finom illata száll? Juditnak a Központi Bizottságba? Kétséges nagyon.

 

Végezetül néhány link a szerzővel kapcsolatosan:

A szerző honlapja a Íróteraszon, főoldal (innen megnyithatók különböző írások, levelek, képtár stb.)

A szerzőről a magyar Wikipédián

Szécsi Noémi más műveiről értékelés és összefoglaló

A szerzőnő saját magáról Sziget Fesztivál stílusban

 

Tudnivalók a szerzőről:

 

Szécsi Noémi 1976. március 29-én született Szentesen.

Az ELTE Btk finn és angol szakán végzett 2001-ben.

Férjezett, egy kislány édesanyja.

 

 

 

 

 

 

További megjelent művei:

Finnugor vámpír (regény, JAK-Kijárat Kiadó, 2002), A kismama naplója (blognapló, Tericum Kiadó, 2003), A baba memoárja (babanapló, Tericum Kiadó, 2004)

Első kötete, a Finnugor vámpír 2002-ben jelent meg a JAK-Kijárat kiadónál. A Budapesten játszódó szatirikus vámpírtörténet és/vagy művész- és nevelődési regény jelentős kritikai sikert aratott és két kiadást ért meg. A regény megfilmesítési jogait az Eurofilm vásárolta meg.

Blogként megjelent írásai a Tericumnál jelentek meg könyv formájában 2003-ban kismama naplója címmel. A kötet 2004-ben Elle irodalmi díjat kapott dokumentarista kategóriában. A kismama naplójának folytatása A baba memoárja (2004). 

 

2 komment