HTML

Külcsín és Belbecs

"Eddig csak az csinált a világban valamit, akinek nem voltak határozott tervei." (Oscar Wilde)

Friss topikok

Blog szépirodalom-őrülteknek


2009.08.19. 16:15 Scala

Túl angol - Nick Hornby: Vájtfülűek brancsa

Nick Hornby: Vájtfülűek brancsa

'Egy olykor elkeseredett, de örök optimista olvasó naplója'

Eredeti cím: The Complete Polysyllabic Spree; Viking Penguin, London, 2006.

Fordította: Siklós Márta

Európa Könyvkiadó, Budapest, 2008. 

364 oldal, 2800,- Ft

A szerzőt annak ellenére ismerjük, hogy nem olvastunk tőle egy sort sem: ő a Pop, csajok, satöbbi és az Egy fiúról című filmek alapjául szolgáló regények írója. Az Európa Könyvkiadó szép lelkiismeretesen adogatja ki műveit magyarul. Ez éppenséggel egy gyűjtemény-kötet, az amerikai Believer folyóiratba készült olvasónapló-rovat, sorrendbe rendezett szösszenetei.

Nick Hornby művei(nek egy része) különösebb utánajárás nélkül, angolul is elérhető hazánkban, férjem éppen a Hosszú út lefelét (A Long Way down; Penguin Books) olvassa, jónak találja. Színházi darabként is el tudná képzelni. /Ha jól emlékszem most készült el a mozifilm, de csak futólag láttam erről valamit a neten./

Visszatérve erre a kötetre: havonta megosztja velünk mit vett, mit tervezett elolvasni, és mennyire futotta. Olvasás terén nem tervez előre, de messzemenőkig tekintettel van egyéb elfoglaltságaira (fociszezon, Arsenal szurkolói szezonbérlet, kedvenc tévésorozatok, újszülött bébi érkezése a családba, rockkoncert a helyi kocsmában, idősebb gyerekek iskolai ünnepségei stb.). 2003. szeptemberben kezdünk, 2006. júniusáig evickélünk. Hornby a Bevezetőben rögzíti, hogyan képzeli a rovatszerkesztést: azt kell olvasni, ami tetszik, mert az unalomnál nincs idegesítőbb; nem tiszte milliónyi ember ízlését felülbírálni holmi értelmiségi fanyalgással (példák tőlem: Harry Potter, Paolo Coelho); tudja, hogy jóval több könyvet vesz, mint amennyit végül abszolvál, de az vesse rá az első követ, aki nem járt még így. A rovat elején közölt listából aztán ki is derül, hogy a vásárolmányok köszönőviszonyban sem állnak az olvasottakkal, bár néhányra később sor kerül.  

(...) Ekkor olvastam végig azokat a könyveket, amelyekről e kötet elején számolok be, és úgy éreztem, hogy e néhány hétnek a választásaiból kibontakozik valamiféle narratíva - hogy az egyik könyv elvezet a másikhoz, és ilyenformán kirajzolódnak bizonyos témák és struktúrák, melyeket érdemes lehet megvizsgálni. (...) A könyveket azóta is tökéletesen találomra, szeszélyesen és minden formát nélkülöző szétfolyóssággal válogatom.

(...) Írói pályám kezdetén számos könyvkritikát gyártottam, de mint minden rendes kritikusnak, úgy kellett tennem, mintha az illető műveket időtől, tértől és saját énemtől függetlenül olvastam volna - más szóval, mintha nem holtfáradtan, rosszkedvűen vagy épp részeg állapotban olvasnám őket, nem mardosna az irigység, és nem dolgozna bennem semmiféle hátsó szándék, személyes ízlés és esztétika, nem nyomasztanának magántermészetű gondok és bajok, nem ismerném mások kritikáját az adott könyvről, és nem tudnám kik a szerző barátai és ellenségei, mi több, nem próbálkoznék magam is megjelentetni egy jönyvet ugyanannál a kiadónál, és nem hívott volna meg ebédre a szerző őzikeszemű propagandistája. Legfőképpen pedig úgy kellett tennem, mintha egyáltalán nem azért írnék könyvkritikát, mert sürgősen szükségem van arra a rongyos pár száz fontra.

 (...) Egyszóval ez a rovat egészen más lesz, gondoltam.

(...) Ha pedig úgy érzem, hogy a kedvem, munkamorálom, koncentrálási szintem, az időjárás vagy a családtörténetem befolyásolja viszonyomat egy adott könyvhöz, akkor azt nyugodtan elmondhatom, és el is fogom mondani.

Erős kezdés után világos csalódás, egy mondatban így jellemezném a kötet által bennem kiváltottakat.

Magamban is csalódtam, műveltségem skálája nem bizonyult elég szélesnek: temérdek angolszász szerző és iromány. Hornbyban is csalódtam: győzött az angolszász gyarmatosító sznobizmus (apropó a Robinson Crusoet tervezem újraolvasni, hogy megoszthassam magas - egy hasonló parabola mentén felépített - véleményemet a blog drága olvasóival.) Az általa olvasott szerzők 80%-a angol vagy amerikai, és itthon hozzáférhetetlen. Jobb esetben a szerző ismert, de az adott konkrét Hornby által elemzett mű nem megszerezhető.

Úgyhogy egyik éjjel átfutottam a teljes kötetet, kiszemeltem néhány művet, és amit tudtam hova kötni elolvastam. Ha másként teszek, csak egy fárasztó kínlódás alakul ki több száz oldalon keresztül; amikor is olyanról olvasok elemzést, amiről gőzöm sincs, és az ehhez kapcsolódó csapongó asszociációkat követni próbálom. Végeredmény: gyors feledés, sok elpocsékolt idő. 

Egy dologban feltételenül egyet kell értenünk Nick Hornbyval:

Amikor az embert megfizetik egy könyv elolvasásáért, hogy aztán írjon róla, az olyan dinamikus folyamatokat indít be, amelyek a legkülönfélébb, ám csak a legritkább esetben jótékony kompromisszumokra késztetik a kritikust. 

De ez a blog itt, hobbi.

Egy angol-amerikanisztika szakos hallgatónak, vagy egy nálam sokkalta ambiciózusabb megszállottnak kortárs iránymutatás, sőt aranybánya a kötet.

Visszatérve már említett fő nyűgömhöz: hiányoltam a sokoldalúságot a művek jellegét, származási helyét illetően. Rengeteg - kétes színvonalú - könyv. Ha jól láttam csupán két francia: Flaubert és Voltaire, /kieg. Dennis Lehane-nak még utánanyomzok/ egyetlen japán /kínai nevű Jung Chan/ vagy olasz szerző könyvét sem olvasta a röpke három év alatt, a kontinentális európai irodalmat említett franciáktól egy-egy kötet, valamint Csehov, Dosztojevszkij és egy Lev Tolsztoj életrajz képviseli.  Persze nem kell mindenkinek rajongania a latin-amerikai irodalomért, sem Maurice Druonért , de ha más nem, Salman Rushdie abszolút hiányzott a listáról. John Updike, Kurt Vonnegut, Doris Lessing, Amos Oz, John Lukacs, Philip Roth van az étlapon. 

Az elemzések jellegét illetően néhány jelző: játékos, közvetlen, szellemes, rövid, sokszor csapongó. Élvezetesnek nevezhető, néhol megnevettet.

Példa:

 

Folytatjuk...

 

 

73 komment