HTML

Külcsín és Belbecs

"Eddig csak az csinált a világban valamit, akinek nem voltak határozott tervei." (Oscar Wilde)

Friss topikok

Blog szépirodalom-őrülteknek


2008.12.13. 16:00 Scala

Kurt Vonnegut: Isten hozott a majomházban! - A címadó novella tetszett a legkevésbé

Kurt Vonnegut: Isten hozott a majomházban!

(novellák, 1950-1968)

fordította: Borbás Mária, Lorschy Katalin, Göncz Árpád, M. Nagy Miklós, Szántó György Tibor, Szilágyi Tibor

425 oldal; Maecenas Könyvkiadó, Budapest, 2007.

A-

 

 

 

 

 

Huszonöt novella, egy előszó és két portrékép: ennyit kapunk Vonneguttól ebben a könyvben. Arra mindenképpen elég, hogy felülírjam egy poros elgondolásomat: az észak-amerikai irodalom önző és unalmas. A Nobel-díj bizottság főtitkára Horace Engdahl  szeptemberben olyképpen nyilatkozott, hogy az amerikai szerzőkre túlzottan hatnak országuk tömegkulturális trendjei, és ez műveik minőségén is meglátszik.

"Az Egyesült Államok túl elszigetelt és szűk látókörű. Alig-alig fordítják le a külföldi könyveket és valójában nem vesznek részt a nagy, nemzetközi irodalmi dialógusokban. Ez a nemtörődömség korlátoltsághoz vezet."

Bővebben erről a KönyvesBlogon olvashattok.

A nyilatkozat természetesen hatalmas viharokat és felháborodást keltett, de a magam részéről egyetértően kuncogtam. Egyetlen amerikai szerzőnek sikerült úgy igazán lenyűgöznie, az ő neve John Steinbeck; 1962-ben díjazta a stockholmi gárda: éljen a szent egyetértés, velem! Ebbe a gyönyörűségesen korlátolt, ámde öntelt status quo-ba úszik be Kurt Vonnegut... Úszik, szinte szó szerint:

1919 óta vagyok író. Autodidakta. A mesterséggel kapcsolatban nincs semmiféle elméletem, ami kapóra jöhetne másoknak. Amikor írok, egyszerűen azzá válok, amivé nyilvánvalóan lennem kell. Magasságom száznyolvannyolc centiméter, testsúlyom kilencven kilogramm, mozgásom rendezetlen, kivéve, ha úszom. Ez a kölcsönkapott hústömeg végzi az írást.                                                                                                Úszás közben gyönyörű vagyok. (...)


Egy idézet miatt (lásd 'Talány 3.') a végéről kezdem a könyvet, elsőként az Embert hordozó lövedékek című írást; majd az EPICAC-ot; Ádám; Holnap, holnap, holnap. Ezzel a négy novellával úgy vagyok, hogy amikor meghatódva vagy szájtátva befejezem az egyiket, mielőtt belekezdenék az újabbikba, mantrásan elismétlem: kizárt, hogy ilyen mértékben tessen. Nem lesz igazam. Mindenkinek ezt a sorrendet javasolom, ütős koktél, kitűnő írások a kötet legvégén. Megadta a kellő lendületet az elejéhez. Nem mondom, hogy a többi novella kevésbé jó, de az elején van köztük gyengébb, és témájában tipikusan amerikaias.

Vonnegutot a szívembe zártam, nemcsak képzelőereje, néhol minimalista stílusa és humora miatt, hanem állandó önreflexióra való képessége okán is.

 

A kötetben szereplő írások sorrendben:

1. Előszó (Preface) /1964/

Az Áldja meg az isten, Mr. Rosewater (God Bless You, Mr. Rosewater) című könyvemről a The New Yorker kritikusa ezt írta: "... nem egyéb, mint magamutogató poénkodás." Lehet, hogy ez a könyv sem más. Talán segíti az olvasót, ha engem képzel a fehér sziklák leányának helyébe, amint hálóköntösömben térdepelek a zátonyon, lesem a halacskákat, vagy gyönyörködöm saját tükörképemben. 

 

2. Ahol élek (Where I Live)

Álmosan olvastam, őszintén szólva nem sokra emlékeztem. Újraolvastam most, hogy visszaidézzem. Kis színesek USA kisvárosairól, sokszor szerepelnek majd a novellákban ezek a helyszínek. Szerzőnk valóban itt élt ekkoriban. Igen szórakoztató ütemben és elbeszélésmódban megírt történetcsokor 1964-ből.

További leszámolás a múlttal, hogy a helyi színtársulat, a Barnstable-i Vidám Színpad könyvelője az elmúlt évben leköszönt. A könyvelő harminc esztendőn keresztül, havonta egyszer, a társulati értekezleten kijelentette, hogy nem érulja el a mérleg eredményét, mert a színészek képesek elverni az összes pénzt valami marhaságra. Az új könyvelő viszont közhírré tette, hogy van a kasszában négyszáz dollár és pár cent. A társulat tüstént elverte. Vettek egy új függönyt, melynek színe leginkább a romlott lazacéra emlékeztetett. Véletlen egybeesés, hogy a tömeges ételmérgezéssel felérő függöny akkor gördült fel első ízben, amikor a Zendülés a Caine hadihajón című darabot állították színpadra. Az egyik főszereplő, Queeg kapitány idegesen nem csörgetett a markában acélgolyókat. Az acélgolyókat azért húzták ki a darabból, nehogy valaki félreértse őket. 

Muszáj idéznem ezt a részt is, annyira tetszik, megintcsak az önreflexió. Itt a tágabb értelemben vett kritikusi szemlélődés. Mindenkinek jót tenne, kishazánkban is. Különösen üzenem ezt annak a bizonyára nem őslakos, bunkó paraszt barom állatnak, kerületi szomszédomnak, aki vasárnap nem volt képes el/továbbengedni saját sávomban, mert ő fehér színű BMW terepjáróval tér haza a hétvégi programról. Tehát félreálltam. Of course. Nem is tehettem másként, koccanni kár volna. Vagy a Hummer típusú személygépkocsival a körforgalom intézményét nem ismerő, azt menetiránnyal szemben "levágó" hígagyú tahónak gépkocsivezetőnek, kivel néhány hónapja volt szerencsénk találkozni a Dániel téren.

A jövő méhében más is szunnyad. Cape Cod településeinek kevés esélyük van arra, hogy lakóik ép lélekkel átvészeljék ezt a mostani, a fellendülés időszakának nevezett kapzsi, ízléstelen nyomulást. H. L. Mencken mondta: "Arra még senki nem faragott rá, ha alábecsülte az amerikaiak bunkóságát." Viszont vagyonok születnek majd abból, hogy Cape Cod is lezüllik majd az átlagszintre. (...)

(...) Az időből kicsöppent, enyhén idegengyűlölő, vonzón különc Barnstable Village pályázhatna a "Tősgyökeres Cape Cod-iak utolsó erődje" címre. De nem nyerhetné el. Miért? Mert szinte mindenki beköltöző, nem itt születtek. A megkövesedett fában a szerves anyagot lassan formálja át a felhalmozódó ásvány. Barnstable is afféle megkövesedett fa. Vérbeli falusi jenkik laktak itt egykor, de mára csupa jövevény él a környéken. (...)

 

3. Harrison Bergeron (Harrison Bergeron)

A legjobb. Beleborzongtam, hogy 1961-ben (!) ennyire lássa valaki, hová vezet a píszí agyatlan erőltetése, a kontraszelekció és a kulturidiotizmus tendenciája. Negyedévente mindenkivel elolvastatnám! Sok ilyen írás elkélne a kortárs magyar irodalomba is, figyelemfelhívás gyanánt.

A 2081-es évben történt, amikorra már mindeki tényleg egyenlővé vált. Nem csak isten és a törvény előtt voltak egyenlők. Minden lehetséges módon egyenlők voltak. Senki se volt eszesebb, mint bárki más. Senki se volt szebb, mint bárki más. Senki se volt erősebb vagy gyorsabb, mint bárki más. Ez a mindenre kiterjedő egyenlőség az Alkotmány 211-es, 212-es, valamint 213-as módosításának és az Egyesült Államok esélykiegyenlítés-ügyi minisztere keze alá dolgozó ügynökök szakadatlan éberségének volt köszönhető.

Az élet bizonyos területein azért akadtak még hibák. Attól például, hogy áprilisban még nem tört ki a tavasz, mindig begőzöltek az emberek. Éppen ebben a nyirkos hónapban történt, hogy az esélyügyiek magukkal vitték George és Hazel Bergeron tizennégy éves Harrison fiát.

Még egy fontos idézet, mert értékesnek tartom a szép női hangszínt. Nem mindenki van ezzel így. A kultúraszervezéssel hivatásszerűen foglalkozók többsége nem így gondolhatja, mert a Müpában egy szétdohányzott női hang mondja be - hozzátenném kedvesen - hogy hamarosan kezdődik amire jegyet váltottál, lennél szíves befáradni.

- Hölgyeim és uraim! - kezdte olvasni a táncosnő a közleményt. Rendkívüli szépség lehetett, mert ocsmány álarcot viselt. És szemmel láthatólag ő volt a legerősebb és a legkecsesebbb az összes táncosnő között, mert akkora esélykiegyenlítő zacskókat cipelt, mint a  kilencvenkilós férfiak.

Mindjárt elnézést is kellett kérnie a hangja miatt. A legtisztességtelenebb hang volt, amit nő csak használhat: meleg, fénylő, kortalanul dallamos.

- Elnézést kérek - mondta és újra nekikezdett, már teljesen versenyképtelenné torzított hangon. (...) 

 

4. És most ki vagyok? (Who am I This Time?)

Szép és kedves írás. Az Amélie Poulain csodálatos élete című, Jean-Pierre Jeunet film jutott róla eszembe.

 

5. Isten hozott a majomházban! (Welcome to The Monkey House)

Azt hittem nagyon jó lesz, megintcsak a bevált science fiction vonal. Végül nem tetszett, valahol elcsúszott ez a novella, és olcsó lett, mint Madonna 'True Blue'-ja vagy a közhelyszótár.

 

6. Hosszú út az örökkévalóságba (Long Walk to Forever)

Szép történet huszonegy-két éveseknek, vagy azoknak, akik azon az érzelmi szinten rekedtek meg (Nem nevetni! Szerény véleményem szerint a harminc körüliek 85%-a ilyen!). Úgy rémlik, jó régen, ennek a novellának láthattam a filmes feldolgozását.

Szomszédok voltak. A város szélén nőttek fel. Nem messze tőlük mezők terültek el, erdők és almáskertek. Láthatták a vakok iskolájának szépséges tornyát.

Most, hogy húszévesek lettek, már vagy egy esztendeje nem látták egymást. Pajkos, megnyugtató melegség volt bennük a másik iránt, de szerelemről szó sem esett.

A fiút Newtnak hívták, a leányt Catherine-nek. Kora délután volt, amikor Newt kopogtatott Catherine ajtaján. (...)  

 

7. A Foster-vagyon (The Foster Portfolio)

Alapolvasmány puritánoknak, spórolósaknak és pitiánereknek!

 

8. Kísértés kisasszony (Miss Temptation)

Cherchez la femme! - novella. A gyönyörű nő látványa nyújtotta perzselés, mint csepp víz a sivatagban kell a frissen hazatért, enyhén zakkant katonának. Szép életkép az amerikai kisvárosban. És imádtam, ahogyan a végén, zavarában, a mindentudó és erkölcsguru hím, a macskát becézgeti a szűk kis erkélyre szorulva.

 

9. Adj, király, katonát! (All the King's Horses)

Egyik leghíresebb írása. Ha jól rémlik, számtalanszor feldolgozták a történetét. Sakkjátszma élő emberekkel, egy koreai eszelős parancsnok találmánya. Jól sikerült írás, kellő ritmusban halad a dráma kibontakoztatásához. Magam részéről nem sorolnám a kötet legjobbjai közé, de lehet lesz, aki leginkább ezt a novellát élvezi majd.

 

10. Tom Edison loncsos kutyája (Tom Edison's Shaggy Dog)

Szupercuki írás A Kutyák Nagy Titkáról! :-)

 

11. Új szótár (New Dictionary)

Eredetileg azt hiszem egy napilapba írt glossza. Élvezetes és szellemes kis darab.

 

12. A szomszéd lakás (Next Door)

Vérfagyasztóan jó írás arról, milyen okosak, lelkileg erősek, és terhelhetőek a nyolc éves gyerekek. /Ha valaki olvassa mostanában, írjon! Lenne egy kérdésem, valamit ugyanis nem értettem.../

 

 

13. Előkelőbb házak (More Stately Mansions)

Kimondottan angolszász szomszédtörténet. Az enyhe skizofrénia megható bája 1951-ből.

 

14. A hyannis-port-i eset (The Hyannis-Port Story)

Az én személyes kedvencemmé vált ablakkeret vállalkozó egyes szám első személy, találkozik a politikai arisztokráciával és a Kennedy családdal. Jachtok, semmittevés, FBI, ital, nyaralóövezet, és Mr. Hruscsov veje.

Szeretni fogjátok. ;-)

 

15. A hontalan (D.P.)

Post II. VH., a Rajna mellett. Árvaház, amerikai katonák, és természetesen csokoládé. Nagyon-nagyon szép történet. Filmen - akár jelenetként - számtalanszor feldolgozva. 

(...) Minden délután, ha enyhe idő volt, az apácák sétálni vitték a gyerekeket, kettes sorban átmentek az erdőn a faluba, és vissza, hogy friss levegőt szívjanak. A falusi ács, egy öregember, aki valamilyen szerszámmal a kezében elgondolkodva meg-megpihent két mozdulat között, mindig kijött a műhelyéből, hogy nézze a hajladozó, csacsogó, vidám, rongyos menetet, és a naplopókkal együtt, akiket odavonzott a műhelye, eltűnődjön, vajon melyik gyereknek milyen nemzetiségűek voltak a szülei.

- Nézzétek azt a kis francia lányt! - mondta egyik délután. - Nézzétek a szeme csillogását!

- Azt nézzétek meg, azt a kis lengyelt, aki úgy lóbálja a karját! A lengyelek szeretnek masírozni - szólt egy fiatal szerelő.

- Lengyelt? Hol látsz te köztük lengyelt? - kérdezte az ács.

- Az ott, az a vékony, komoly képű, ott elöl ni. - felete a másik.

- Áááááá! Túl magas hozzá, hogy lengyel legyen - mondta az ács. - És melyik lengyelnek van ilyen lenszőke haja? Német az.

A szerelő megvonta a vállát.

- Most már mindegyikük német, hát nem mindegy? - kérdezte. (...) 

 

(...) - Odaadhatjuk Joe-nak ezt a doboz csokoládét, hadnagy úr? - kérdezte egy katona, kezében egy kartondoboz csokoládéval.

- Tőlem ne kérdezze - mondta a hadnagy. - Én semmit se tudok róla. Én ugyan nem láttam semmiféle doboz csokoládét, meg hallani se hallottam róla.

- Igenis, uram. - A katona letette a dobozt a dzsip hátsó ülésére. (...) 

 

16. Jelentés a Barnhouse-effektusról (Report on the Barnhouse Effect)

Huncut kis sci-fi novella 1950-ből.

 

17. Az eufió-kérdés (The Euphio Question)

Sci-fi mese a jelenségről, amely elűzi a stresszt, mennyei boldogságot áraszt, és kizökkenti az időérzéket. Kicsit káros, de nem árulok el többet, olvassátok el a novellát, hogy miért. 

 

18. Menj vissza a drágalátos feleségedhez és fiadhoz! (Go Back to Your Precious Wife and Son)

Kis hollywoodi glamour, közvetlen stílusban, mintha csak egy mai sorozatot látnánk, pl. a Született feleségeket.

Nagyon tetszenek a könyv azon az írásai, amiben ő egy ablakkeretek beszerelésével foglalkozó vállalkozó, és ilymódon jut be pikáns helyekre, illetve helyzetek kellős közepébe!

 

19. Szarvas a kombinátban (Deer in the Works)

Amit a multinacionális vállalatok világa előtti gyárakról tudni érdemes. Szerintem a General Electricnél szerzett tapasztalatok közrejátszhattak megírásában. 

 

20. A hazugság (The Lie)

Amikor a Holt Költők Társasága-típusú iskolába nem nyer felvételt a legtöbbet adományozó család gyermeke. Nincs apelláta, a követelményeknek meg kell(ene) felelnie.

Szerintem azonban nem emiatt kiemelkedő a novella, hanem: a fekete sofőr, mint szereplő; az érdeklődő, ámbár buta anyuka, és az ösztöndíjrendszer; illetve az okosak és érdemesek, kontra gazdagok és elkényeztetettek stb. És hogy a fiú nem merte bevallani a szüleinek a postai értesítést. Nagy sokk, több szempontból is!

Nem tudom így működött-e valaha is, ahogyan leírta Vonnegut, manapság biztosan nem ez a helyzet! Ha fizet, jöhet.  

 

21. Viselésre alkalmatlan (Unready to Wear)

A testetlen élmény netovábbja, avagy legyünk-e kétéltűek? Science fiction, divat és testőrült korunknak. Nagyon tetszett!

 

22. A kölyök, akit senki sem tudott kezelni (The Kid Nobody Could Handle)

Szép. A zene, az építő illetve a felesleges álmok, a feltétel nélküli bizalom és a pedagógia, tanulságos csokorba fűzve. Ezt a novellát olvastam utolsóként.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

23. Embert hordozó lövedékek (The Manned Missiles)

Ezzel a novellával kezdtük ismerkedésünket Kurt és én. Szerintem Ti is ezt olvassátok elsőként a könyvből. 1958-ból való, benne van minden amit a hidegháború USA - SZU vonulatáról tudni érdemes: emberi érzelmek, két apa, két család érzelmei. A gigalomán űrkutatás, az egymás iránti tisztelet és tiszteletlenség, egy merev, elvont, de érthető és kezelhető kontextusban. Iszonyatosan megható írás. Hatásvadászat és művészkedés nélkül éri el, hogy a vége felé már nyelem a könnyeimet. Éjjel olvastam, kipihenten, nagy csönd vett körül: igazán szép élmény volt. 

Olga, a feleségem is nevetett rajtam, mert hogy én képtelen vagyok megérteni a nagyszerű új Űrkorszakot. "Két orosz hold ragyog a fejünk fölött - mondta -, és az én férjem az egyetlen ember a Föld színén, aki még mindig nem hiszi el!"

De én továbbra is rosszakat álmodtam a világűrről, és most már volt elég ismeretem ahhoz, hogy a rossz álmaim igazán tudományosak legyenek. Cumisüvegekről álmodtam, meg arról, hogy csak zuhanok, zuhanok, zuhanok, meg arról, hogy furcsán mozognak a végtagjaim. Lehet, hogy természetfölöttiek voltak az álmaim. Lehet, hogy valami figyelmeztetni próbált, hogy hamarosan Sztyepan úgy fog szenvedni a világűrben, ahogyan én szenvedtem az álmaimban. Lehet, hogy valami figyelmeztetni próbált, hogy Sztyepant meg fogják ölni a világűrben. (...)  

24. EPICAC (EPICAC)

 Tündéri. Tudományosan szabatos, sodróan vicces, és megható írás 1950-ből.

Akkor nyílt rá alkalmam, amikor Pat kiment aszobából egy percre. Lázasan átállítottam EPICAC-ot "beszélgetésre". Mielőtt még beírhattam volna az első üzenetemet, sebesen kattogni kezdett. "Milyen ruha van rajta?" - akarta tudni. - Mondd el pontosan hogy néz ki. Tetszettek neki a versek, amiket írtam?" - Az utóbbi kérdést kétszer is elismételte.

Lehetetlen volt témát váltani anélkül, hogy válaszolok a kérdéseire, mert nem tudott új problémára áttérni, amíg nem végzett az előtte lévő kérdésekkel. Ha olyan problémát kapott volna, amelynek nincs megoldása, addig próbálkozott volna vele, amíg el nem pusztítja magát. Sietve beírtam neki, hogy nézett ki Pat - már ismerte a "bögyös" szót - biztosítottam, hogy a versei szó szerint padlóra küldték őt, annyira gyönyörűek voltak. "Házasodni akar", tettem hozzá, hogy felkészítesem egy rövid, de megindító leánykérés rittyentésére.

"Mondd el, mit jelent a házasodás", kérte.

A leheteő legkevesebb számjeggyel elmagyaráztam neki ezt a bonyolult kérdést. (...)

25. Ádám (Adam)

Más téma, semmi sci-fi. Egy olyan novella 1954-ből, melynek hatására az ember valóban sajnálja hogy volt a történelemben zsidó holokauszt: nem azért, mert elvárják tőle, ahogyan mostanában ez a visszájára fordult és már-már iparággá növi ki magát. Itt átérezzük milyen úgy apává válni, másodszorra, hogy senkivel ne lehessen vagy kelljen tudatni ezt. Mert ők, a rokonok, mind odavesztek: a sebész, a botanikus, a drámaíró, a csellista és a hárfaművész. 

Lassan már tizenkét órája bámulta a várószoba falait, dél óta, amikor rendszeressé váltak a felesége fájásai, s a lassú parti hullámok robaját hallgatta a tengerről, amely másfél kilométernyire volt: messze, messze. Ez lesz a második gyereke. Amikor utoljára várt így, egy szalmával töltött matracon feküdt egy németországi menekülttáborban. Az a gyerek, Karl Knechtmann, aki Heinz apja után kapta a nevét, meghalt, és vele együtt még egyszer meghalt a valaha élt egyik legragyogóbb csellista neve.  (...)

 

26. Holnap, holnap, holnap (Tomorrow and Tomorrow and Tomorrow)

Gyilkosan jó írás és a maga korában (1953) igen merész science-fiction. Az egyik legjobb novella a kötetben!

Kurt Vonnegut a könyv előszavában így ír a sci-fihez való viszonyáról:

Valamikor a General Electric reklámosztályán dolgoztam, majd szabadúszó író lett belőlem. Úgynevezett "olvasmányos" könyveket írtam, javarészt science fiction történeteket. Nem az én tisztem annak eldöntése, hogy az irodalomra való áttéréssel erkölcsi értelemben jobb emberré váltam-e. Ez lesz az egyik kérdés, amelyet az ítélet napján az Úrnak felteszek. És persze megérdeklődöm nála a nővérem igazi nevét.

Egyáltalán nem lehetetlen, hogy az ítélet napja jövő szerdára esik.

Különben az első kérdést már feltettem egy egyetemi tanárnak. Éppen mászott befelé a Mercedes Benz 300 SL gran turismojába. Közölte, hogy a marketingesek és az olvasmányos történetek szerzői egyformán gazemberek, mert pénzért meghamisítják az igazságot.

És megkérdeztem még tőle, hogy mi az irodalom legalsó foka. Azt felelte, hogy a science fiction. Végül azt kérdeztem, hová siet olyan nagyon. Megtudtam, hogy időben ki kell érnie a repülőtérre, mert csakhamar Honoluluban kell lennie. A Modern Nyelvek Társaságának gyűlését rendezik ott, reggel kezdődik, ő lesz az egyik előadó. Honolulu tőlünk ötezer kilométerre volt.

 

Ami pedig a novellát illeti: zseniális. Olvasása után soha nem fogjátok elfelejteni azt a szót, hogy 'antigerazon'.

No és persze Nagypapa mögé, aki kissé töppedt volt és hajlott hátú, az antigerazon előtti mércével mérve valamennyien körülbelül egykorúnak látszottak - mintha valahol a húszas éveik végén, harmincas éveik elején jártak volna.

Eközben - mondta a kommentátor - az iowai Council Bluffs még mindig a tragédia fenyegetésében élt. A mentésben részt vevő kétszáz kimerült önkéntes azonban nem volt hajlandó feladni a reményt, és fáradhatatlanul tovább ásott, hogy kiszabadítsa a száznyolcvanhárom éves Elbert Haggerdet, aki két napja szorult be a ... "

- Szeretném, ha valami vidámabbra kapcsolna át, súgta Emerald Lou fülébe.

- Csend! - ordított Nagypapa. - Aki legközelebb kitátja azt a nagy pofáját, amikor megy a tévé, azt úgy kitagadom, hogy ott találja magát egy dollár nélkül - hangja itt hirtelen ellágyult és mézesmázos lett-, amikor Indianapolisban meglengetik a pályán azt a kockás zászlót, és a jó öreg Nagypapa felkészül a Nagy Utazásra. - érzelmesen szipákolt, miközben örökösei kétségeesett erőfeszítéssel próbálták  legcsekélyebb zajt is elkerülni. A kilátásba helyezett Nagy Utazás izgalmát számukra némileg tompította az a tény, hogy Nagypapa ezt ötven éve átlag naponta egyszer szóba hozta. (...) 

 

15 komment