HTML

Külcsín és Belbecs

"Eddig csak az csinált a világban valamit, akinek nem voltak határozott tervei." (Oscar Wilde)

Friss topikok

Blog szépirodalom-őrülteknek


2008.05.13. 07:58 Scala

John Updike: Gyere hozzám feleségül - Marry me

John Updike: Gyere hozzám feleségül (Románc), eredeti címe: Marry me, fordította: Göncz Árpád, Európa Zsebkönyvek, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981, 283 oldal; B-

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Alcím tőlem: Infantilis felnőttek szánalmas vergődése

Külalak: Áldassék az Európa Zsebkönyvek sorozat és a régi szép idők! Zsebkönyv formátum, puha fedél, ragasztott kötetek, amelyek NEM hullanak lapjaikra. Ulpiuséknak mégegyszer, tagoltan: Nem, nem esik szét, pedig már tucatnyian olvasták!

Néma főhajtás tehát az akkori Európa Könyvkiadónak!

Tartalom:

 A fordítással minden rendben, köszönjük szépen, Elnök Úr.

Be kell vallanom régen vártam ennyire egy könyv végét. Lehet, hogy velem van a baj, de ez a történet, pontosabban a szereplők problémákra adott reakciói, gondolatai nem maiak, ráadásul Updike túlírta "szenvedés-magánszámaikat". Vagy a könyv netán az ilyen lelkiállapotot feltáró regények paródiája volna? Nem tudom... Ilyen paródiát írni már-már perverzió.

A Dallas jutott eszembe, annak is a kezdeti időszaka. Nagyjából semmit nem tudunk meg a szereplők szokásairól, csak azt, hogy mit isznak (Bourbon, Scotch, whisky, gin tonic, recina), hogy sokat ülnek a strandon, illetve kötelezőnek tekintett társasági eseményeken. Minden egyes szeretkezést végigkövetünk, ami már elmúlt, arra visszaemlékezünk. A másik szeretkezési technikájának analizálása beteges mánia a két házaspár körében. Ugye nem kell pontosítanom, hogy körbe-körbe? Emellett mindenki meg akar őrülni vagy éppen belehalni a fájdalomba; a saját, vagy a másik határozatlanságába.

A gyerekekre - akik szép számmal - hárman -  vannak mindkét családban - következetesen mint valami gonosz, kicsi, de roppant veszélyes kicsinálógépekre utal a szerző. Ez a Párok című regényben is jellemző volt. Nem merültem el Updike életrajzában, fogalmam sincs, vajon személyes tapasztalatokat ír le, vagy a nyomasztó hatás kedvéért alkalmazza az elemet, netán ez valami fura kényszer nála, de tény: feltűnően unszimpatikusak neki a 6 év alatti angolszász middle-class kiskorúak...

Etikátlan, de a könyv végét kiemelten kell boncolni, ugyanis az egészet helyrerakja, mintegy más dimenzióba emeli; ---- szóval SPOILER lesz: az addig földhözragadt mesét háromfajta megoldással zárja, minek következtében azt sem tudjuk eldönteni, Jerry tényleg a boldog megőrülést választotta kiútként, de maradt Ruth-tal és eredeti családjával; vagy magányosan elmenekült a problémák elől; netán dacolva a nehézségekkel Sallyvel kezdett új életet Wyomingban. SPOILER volt ---- Ez a kis szösszenet, mármint az utolsó Wyoming című fejezet - a végső értékelést C+-ról B- -ra avanzsálta, hogy felfedjek néhány izgalmas részletet egy ilyen post születésének stációiról...

Adott tehát Jerry, akiről már az első oldalakon megtudjuk, hogy egy hm. balek, aki a Vesztesnek születtem (Born to Loose - Ray Charles) című számot dúdolgatja randevúra menet; akire a boltban borospalack dugóhúzója helyett fúrófejet próbálnak rátukmálni, így szégyenszemre szíve hölgye szeme láttára a sziklán kell eltörnie a palack nyakát; és házasságon kívüli kalandját éppen fiatal, kamaszos fuvallatként éli meg. Ez kétségtelenül jót tesz egy háromgyerekes családapának, aki otthon a pénzkereső gép szerepét tölti be. A szereplők közül a nőalakok (Sally, Ruth) cselekedetei, gondolatai, motivációi sokkal hitelesebbek, mint Jerryé, aki inkább elszenvedi az eseményeket, mintsem alakítaná őket. Maradva  a Dallas-asszociációnál Jerry egyfajta Clif Barnes, valami megmagyarázhatatlan oknál fogva odavannak érte a nők, simán sikerülhetne neki, de - tán neurotikus vonásai miatt - mégsem.... A Sally-Jerry páros azonkívül, hogy úgy érzik elsöprően szerelmesek egymásba, olyan fokú paranoiában szenvednek kapcsolatuk miatt, ami mai szemmel megmosolyogtató. Véletlenül összetalálkoznak egy távoli ismerőssel, üzlettárs, a sztrájktól sújtott repülőtéren és oldalakon át tartó önelemzéseket olvashatunk, hogy vajon, most mit gondol, érti vagy nem érti, kurvának tart-e, mert így bájolgok vele üres fecsegéssel stb. Jerry egyik kapcsolatból a másikba szökell, telve szégyennel és kétségekkel. Fennhagyja például a repülőn az alvó Sallyt, ennek kapcsán végiggondolja, hogy a nő alteste még az ő délutáni szerelmének nyúlós anyagával van tele, majd néhány perc múlva felesége Ruth egyszerre aggódó és boldog arcát látja, tuszkolva őt maga előtt, ki, minél gyorsabban el a repülőtér várójából.

A körülményekről: nem Dallas és olajmágnások, szereplőink Connecticutban élnek, középosztálybeli családok, Sally és férje Richard jól menő vállalkozók, kicsit darabos, újgazdag ízlésvilággal.  Ruth és Jerry képzőművészeti szakon ismerkedtek meg az egyetemen, egymás mellett festettek, aztán összeházasodtak. Jerry formaábrázolásban volt tehetséges, Ruth lenyűgözően bánt a színekkel. Nevetve emlegette mindenki - ők is - hogy milyen remekül kiegészítik egymást. Aztán összaházasodtak, gyerekeik születtek, Ruth teljesen felhagyott a művészettel, Jerry pedig egy reklámcég grafikusaként váltotta aprópénzre tehetségét... Mindez - úgy tűnik - nem bántja őket, inkább valláselméleti dolgokkal van tele a fejük, hogy Ruth hagyta, hogy a Jerry féle keresztény felekezet tanai szerint neveljenek a gyerekek közül kettőt, pedig az ő apja eredetileg lelkész (szintén keresztény, nem merülök bele az USA-beli protestáns keresztény leágazásokba, lényeg, hogy nem ugyanaz a felekezet), egyik gyereket pedig a Ruth-féle felekezetnél kereszteltettek meg... Jerry az élet minden apró mozzanatából azt olvassa ki, hogy ő amióta az eszét tudja szerelmes Sallybe, minden ami rá emlékezteti hatalmas véráram löket, és újjászületés. Már-már kezdenénk drukkolni neki, amikor váratlanul az érzései ellen cselekszik, és így zajlik ez hosszú száz oldalakon keresztül: egy lépés előre, másfél hátra.

Megváltásként toppan be a tehetetlenség eme örvényébe Richard, Sally férje, akitől zárásképpen idézek néhány gondolatot:

Ruth, mert tudta, hogy Jerry mennyire megveti Richardot, s milyen szenvedélyesen büszke önmagára, akkor érezte magát a leghűtlenebbnek, mikor elébe tárta Richardnak, nem a testét, hiszen az szerinte az övé, és nyugodtan megoszthatja bárkivel, hanem azt a titkos rettegést, amit Jerry egyedül ővele osztott meg.

- Azt mondja, halált lát mindenütt ... az újságokban, a fű közt. Ránéz a gyerekekre, és azt mondja kiszívják belőle az életet. Azt mondja, túl sok van belőlük.

-Pszichiáternél járt már? (...)

- Megveti a pszichiátriát. Még azt is utálja, ha azt mondom, hogy az állapota nem egészen rendjén való. S ha azt mondom, én nem félek a haláltól, kijelenti, hogy lelki nyomrék vagyok. S hogy azért nem félek, mert csökött a képzeletem. Nincs lelkem, azt hiszem ezt akarja ezzel kifejezni.

Richard beleivott a martinijába - a harmadikba -, s a keze fejével megtörülte a száját. - Sose hittem volna, hogy ez a pali ilyen neurotikus. Közönséges mániás-depressziósnak hittem volna, de ez a halálvágy ugyancsak pszichotikusan hangzik. A munkáját nem érinti?

- Azt mondja, még el tudja látni, bár kétszer olyan hosszú ideig tart. Most többnyire értekezleteken ül, és ötleteket vet fel, amit aztán mások valósítanak meg. Odahaza már sosem rajzol, ez hiányzik is nekem. Még ha visszahozott is mindent a posta, akkor is jólesett látnom, hogy dolgozik. Miközben rajzolt, mindig szólt a rádió, azt mondta, az segít megnyitni a belső csapokat.

- Hát Al Capone sose volt, az biztos.

(...) Egy szem rizs, mint egy kupac tapadt Richard alsó ajkára. - Mi ez a marhaság, hogy nem vagy ott? - mondta. - Próbáld megmagyarázni. Úgy érted, hogy az ágyban?

- Ágyban még csak-csak. Köszönöm. De ez, úgy látszik, nem számít. A múltkor is, éjszaka,  utána, fölkeltett hajnali háromkor, s megkérdezte miért nem szeretem. Addig nyilván mászkált a házban, Bibliát olvasott, horrorfilmet nézett a tévén. Rájött a roham, s olyankor az ágyban fekve nem kap levegőt. Egy szem rizs van az ajkadon.

Richard letörülte, olyan határozottan, hogy az egyenesen komikus volt. - Mióta van ez a légzési nehézsége? - kérdezte.

- Már azelőtt is megvolt, hogy mi ezt elkezdtük. De azóta semmit sem javult. Pedig én azt hittem fog. Ne kérdezd miért.

- Szép. Szóval én azért keféllek, hogy Jerryt kikúráljam az asztmájából.  - Richard keserű kacaja nem tartozott a különösképpen megnyerő vonásai közé. (...)

Legjobban a kezdő oldalon található vers teszett, máshonnan nem ismertem:

Válassz kedvesednek,

Végy el feleségül -

Hervad a szerelem,

Hogyha soká készül.

(Robert Herrick)

 Egy szó mint száz nem volt egy meghatározó olvasmányélmény Updike eme könyve, mégsem pontoztam le, mert 1. nem rossz korrajz, USA 70-es évek eleje, 2. nem mertem, túlontúl ismert és elismert szerző.

Kommentben a Párok postnál kaptam egy jó tippet: John Updike: A Kentaur; úgy hírlik kiemelkedően szép könyv. Azzal még megpróbálkozom...

 

15 komment

2008.04.28. 07:04 Scala

John Updike: Párok

John Updike: Párok, ford. Debreczeni Júlia, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1998. (eredeti cím: Couples; 1968), 610 oldal, B+

 

Törzstagunk és kommentezőnk Szamárfül már foglalkozott a művel. Az ő véleményével kezdjük:


Keresztbe-kasul dévajkodó házaspárok a hatvanas éves USÁ-jában. Mindenki mindenkivel megbeszéli, majd csinálja is… Olykor azért mellbevágó mondatok is felbukkannak a teleregényszerű hétköznapok áradatában. A Kennedy- és Johnson-éra prüdériájában még lázíthatott – bár írónk valószínűleg most sem akar tőlünk semmit, csak teleobjektívvel kukkolja saját olvasóit. (Szamárfül, 2005.)

KönyvesBlogra készült a post, de feltettem ide is, legyen némi újdonság ...

Néhány szó a szerzőről:

"John Updike a kortárs amerikai prózaírás meghatározó egyénisége, hazánkban vitathatatlanul az egyik legnépszerűbb külföldi szerző. Pontosan tudja, mi kell az olvasónak, ám emellett kimagasló érzékenységű és intelligenciájú modern művész." (mondja Laczik Bálint: Ponticulus Hungaricus című oldalon, az Így látja Roger című Updike regényről írt cikkében)

Updike 1932-ben született, Pulitzer- és PEN/Faulkner-díjas amerikai író. Szokták a huszadik század legjobb novellistájaként is emlegetni. Helyesebb talán azt mondani, hogy "a rövid történeteken érlelt szikár, tömör stílusa nagyregényeiben, sőt trilógiáiban is olyannak hat, mintha csak egy novellát olvasnánk. (O Nagy Zoltán - Terasz)".

Seventy-Six küldött nekünk egy további ismeretterjesztő hozzászólást: "Douglas Adams Galaxis-át hirdették úgy, hogy a világ leghosszabb trilógiája 5 kötetben. Updike Rabbit-sorozata is 5 részből áll (Nyúlcipő, Nyúlháj, Nyúlketrec,  Nyúlszív, Nyúlfark - kieg. tőlem) - 2 abból Pulitzer-díjat (for Fiction) kapott."
 


Updike volt a  2002. évi Ünnepi Könyvhét kurrens amerikai szerző meghívottja. Akkor, mint az irodalmi Nobel-díj egyik legesélyesebb várományosát emlegették. Abban az évben nem ő kapta a díjat, de talán mindenkinek rémlik, hogy ki... ;-) Azóta sem tüntette ki őt a stockholmi bizottság, éppen ezért méltatlan és kár ez a szenzációhajhászó esélylatolgatás. (Csak halkan és zárójelben: nagyon-nagyon szubjektív véleményem és eddigi korlátozott olvasmányélményeim alapján, úgy gondolom, annyira azért nem jó...)

Sokan kedvelik Updike stílusát és műveit, éppen ezért elgondolkodtató, hogy számtalan művével miért csak antikváriumban találkozhatunk. De ehhez inkább no further comments, öncenzúra...  

Tehát a Párok című könyv:

Tökéletesen amerikai kisvárosi  élet (Tarbox), 1963-ban. John Fitzgerald Kennedy az elnök.  Jövő divatja még az egészséges életmód, az ásványvíz-ivás, a tudatos sportolás, a fenntartható fejlődés vagy az önmegtartóztatás bármilyen formája. A férfiak dolgoznak, a feleségek gyereket nevelnek vagy készülődnek az anyaságra, de főként unatkoznak, a házaspárok már túlontúl megszokták egymást. 

Az ember alapvetően játékos lény, nem mindenki tűri sokáig az egyhangúságot - pláne nem a hatvanasévekben élő amerikai középosztálybeli - nosza nézzünk körül a baráti társaságban, és szemrebbenés nélkül álljunk össze - példának okáért -  sportpartnerünk, ügyfelünk és újdonsült jóbarátunk nejével, aki éppen előrehaladott terhes... Nem is szólva arról, hogy a bizonyos hölgyet (Mrs. Foxy Whitman) először a templomban vesszük alaposan szemügyre, ahová a társaságból büszkén és elégedetten, jóideje, csak mi tesszük be a lábunk (Piet Hanema)....   

Megtudjuk mit gondolnak, mit csinálnak és azt is, hogy miket gondolnak, miközben csinálják... Nem vicc, ilyen részek, mint alábbi dögivel vannak a könyvben /Itt éppen Georgene-nal, a könyv elején még "csak" ő volt (+ Angela Hanema, a nej + Bea Guérin. Egyetleneim.)/:

Piet magához vonta Georgene-t, vállának bíborszín árnyékába. A nő húsa lágy volt így, fehérneműben, de volt benne valami fiús csontosság, egészen más, mint Angela megfoghatatlan bősége. (...) Georgene nagyra nyitotta a száját és behúzta a férfi nyelvét a formátlan nedves üregbe; az izgatott rebegés önfeledt ölelésbe olvadt; Piet úgy érezte elvész és rémülten visszahúzódott. Az asszony ajka elmosódott és tépettnek látszott. (...) Piet érezte Georgene kivonta magát karja öleléséből és ismét kinyújtózott a takarón. Most a napnak adja oda magát: kurva. (...) Georgene melle kisebb volt, mint Angeláé, és besüllyedt haloványabb mellbimbói, ha fedetlenül maradtak, úgy tűnt, mintha védelemért kiáltanának. A férfi saját mellkasával takarta be, és együtt feküdtek a suttogó fák alatt, Jancsi és Juliska, elárvultan. 

(...) és erőteljesen fölfelé lökte magát és medencéjét a férfiéhoz szorította, úgy, hogy a pamutanyagon keresztül érezte az asszony fehérneműjének selymét. Úgy tartotta a férfit, mintha rabul akarná ejteni. Georgene sima karjai erősek voltak, meg tudta verni őt teniszben egy szett erejéig. Ki akarta birkózni magát a szorításából és a küzdelem közben kiszabadultak az asszony mellei, duzzadtan himbálóztak fölötte, aztán laposan szétterültek, amikor, térdek a combon, kezek a csuklón, a hátára fektette és a földhöz szögezte. (...) Georgene csillogó teste rábámult. A győzelemtől sebzetten, Piet lehajtotta a fejét, és esdeklő ajkakkal szájába vett egy enyhén sós, enyhén keserű mellbimbót. Hirtelen Georgene úgy érezte, hogy körök lepik el, körök, melyeket további körökre lehet osztani. Túl a férfit fogva tartó kör alakú nedves érintő szivárványos peremén madarak csicseregtek. Az asszony pehelykönnyű keze egy másik érintőként kijelölte a helyet, ahol a férfi lényege lakozott. Ha az érintésének hinni lehetne, a heréi bársonyból volnának, fallosza színezüstből.

 Egy másik kiadás - jóval szuggesztívebb - borítója, Victoria Könyvkiadó, 1990.

Úgy is mondhatnám: erőteljesen mutatja a lényeget...

 

 

 Folytatva ugyanazon légyott leírását:

Piet meglepődött, amikor az asszony azt mondta: - A változatosság kedvéért csináljuk most kint a szabadban. Piet úgy érezte, most éppen büntetés alatt van. - Nem fogjuk zavarba ejteni a Jóistent?

- Nem hallottad, hogy az Isten nő? Semmi sem hozza zavarba. - Maga felé húzta a férfi alsónadrágjának gumírozását, és könnyed körkörös lazító mozdulatokkal lehúzta róla a nadrágot. A tekintete önelégültté vált. (...) A nap újult erejű fénynyalábokat lövellt a repedezett áprilisi földre, az átázott őszi levelekre, a nyírfák korálszínű hajtásaira és a vadrepcére a vörösfenyők ágain, a földre hullott, száradó tűlevelekre, a kátránypapírra, levetett ruháikra. Az asszony bugyiján, a két fodros kivágás között elomló mézszínű folt sejlett át. A mellei között az izzadtság csillogó és sós volt. Piet átölelte, simogatta és nyalogatta a készséges csúszós csúcsokat, a kéjt a résben, a göndör loknikat. A nap és a nyál párás habot vont szeméremszőrzetére: Piet szeme előtt kismacska képe ködlött fel, amint csészealjból tejet inni tanul. Sietett, az asszony bocsánatát keresve, mert az iránta érzett szerelme az élvezés határán, most árnyékba borult, megbánással vegyült, mulandó lett. Szétválasztotta Georgene egyenes lábait, és magáévá tette azzal az egyszerűséggel, ami az asszonyból fakadt. Ellenálló ajkak, majd a könnyítő mélység, fokozatos siklás. Az egyre bővítőbb behatolástól lassan megriadt az asszony tekintete. Piet behunyta a szemét, mert félt, hogy a magát megadó arcot egyszerűnek fogja látni.

 Tévedés ne essék, nem holmi ponyva, értéktelen irodalom van itt terítéken, Updike könyve minőségi munka. Azért kapott mégis B-t, mert nem sikerült az érzelmeimre eléggé hatnia. Leírásait, történetét, szereplőit rációm fogta fel, nem hullámzott át rajtam úgy igazán egyikőjük sem. Foxy Whitman állt a legközelebb ehhez.

Nem szereztem tehát kitéphetetlen, maradandó élményeket a könyv által, mégis kiemelkedőnek tartom a frappáns és tömör gondolatok miatt. Néhány példa a regény első hatodából:

Foxy 1956-ban végzett az egyetemen, s ugyanebben az évben ment férjhez.

Minden házasság egy több lóra tett fogadás. Foxy azzal a várakozással lépett a sajátjába, hogy bármit is tartogasson számukra a sors, vannak bizonyos szörnyűségek, melyeket a férje sohasem fog elkövetni ellene. Ken fölötte állt ezeknek, ahogy a legtöbb amerikai férfi fölötte áll annak, hogy kitolja egy másik ember szemét vagy kibelezzen valakit. És Foxynak igaza lett. Ken nem is annyira gyengédnek, mint inkább a kegyetlenkedéshez túl finnyásnak bizonyult. 

 

Az asszony megállta, hogy ne hátráljon, tudva, hogy ez a fenyegető hangnem rendszerint szexhez vezet, és tulajdonképpen kérés.

Ehelyett benyúlt a kombinéja alá és kikapcsolta a harisnyakötőjét. A mozdulatban rejlő kiszolgáltatottság lefegyverezte a férfit: megállt a kandalló előtt, a talpát csípte a sima téglák hidege.

- Freddy egy nagy segg - vetette oda Angela hanyagul. A hangja elmélyült, ahogy állát a mellkasához szorította; lefelé nyúló karjai a mellei közét sötét árokká változtatták. - De olyan dolgokról beszél, ami érdekli a nőket. Ételek. Pszichológia. A gyerekek foga.

A hangulatábrázolások főként a párbeszédeken keresztül zajlanak és jól sikerülnek. Updike következetes, zárt rendszert hoz létre; és valóban, mintha a bántó közhelyek közepette, melyet egy-egy szereplője szájába ad, figyelné reakciónkat. Igen a miénket, az olvasóét. Mi másért hozakodna elő például ezzel?

Foxy azt kérdezte tőle: - Mi az amit Hanema neurotikusan csinál?

- Hallotta Rogert, amikor elmesélte hogyan építkezik. Anál-kompulzív. Meg aztán templomba is jár.

- De hát én is járok templomba. Nem tudnék meglenni anélkül.

- Frank - mondta Freddy - azt hiszem megtaláltam a negyediket. - Foxy sejtette, hogy Freddy arra gondol, ő a negyedik legneurotikusabb ember a városban, a tűzoltóparancsnok, a holland építkezési vállalkozó és az öreg hölgy után, akinek sorsa, hogy a folyóiratok alatt lelje a halálát.

Foxy Marylandből származott, és megvolt benne a déli nők agesszivitása. - Muszáj elmagyaráznia, mit ért azon, hogy "neurotikus". 

Thorne elmosolyodott. Beteges szája a gyertyafényben mintha hívogatta volna áldozatát. - Maga nem magyarázta el nekem, mit ért azon, hogy "jellem".

- Talán - válaszolta Foxy megvető szellemességgel - ugyanazt értjük rajta. - Ellenszevet érzett eziránt a férfi iránt, az emlékeiben nem talált olyat aki iránt hevesebb ellenszenvet érzett volna, és ennek valami világos kifejezését próbálta kicsikarni felkavarodott testéből.

Freddy nekidőlt, és azt suttogta: - Egyen egy kicsit Bea bárányából, csak az udvariasság kedvéért, akkor is, ha nyers.

Végül egy utolsó idézet:

Frank furcsán aprónak érezte Marciát, izmosabbnak és könnyebben kezelhetőnek, mint amilyen Janet, ugyanakkor hiányzott belőle Janet földúlt ritmikus rezonanciája, de volt benne valami megnyerő és hangsúlyozott erőteljesség, ami, mikor az asszony testébe hatolt, Franket a francia udvar kicsi úrnőire emlékeztette, a japán prostituáltakra, akikről egyszer Harold részegen mesélt, a karcsú zsenge fiúkra, akik Rosalindák, Katák és Ophéliák voltak. Volt Marciában valami ideges romlandóság, amit korábban sosem ízlelt. Az asszony sovány vállai szikráztak az ő vörös karjai között. Marcia arca, ellazulva, olyan volt, mint egy nyitott blende, amely teljes egészében az ő arcát fogadja be. (...)

- Más volt velem, mint Janettel?

- Igen.

- Olyan kicsik a melleim.

- Csodálatos kis melleid vannak. Mint egy görög szobornak. Vénusznak  mindig kis melle van. Janetnek - Janet mellei pillanatnyilag tele vannak tejjel. Nagyon macerás dolog.

- Milyen íze van?

- Minek? Janet tejének?

- Nem kell válaszolnod.

- Miért ne válaszolnék? Édes. Igazándiból túl édes. 

3 komment