HTML

Külcsín és Belbecs

"Eddig csak az csinált a világban valamit, akinek nem voltak határozott tervei." (Oscar Wilde)

Friss topikok

Blog szépirodalom-őrülteknek


2008.11.29. 11:10 Scala

"A webkettő feloldja a belterjességet" - Interjú Gregorik Andrással (extended version)

 
Nem ugyanaz, bár hasonlít!
 
Íme a KönyvesBlogon megjelent interjú kiterjesztett változata, türelmes és lelkes közönségemnek.  Csak tőlem, csak most, ha van rá kapacitás.
 
 
Előzmények:
 
 
 
 
- Hogyan, mivel mutatkoztál be egy-egy kiadónak? A modellvilágban ismeretes a portfólió kifejezés: létezhet egy kezdő írónak portfóliója?
 
A kezdő prózaíró portfólióját optimális esetben, gondolom, egy rakás vállalható elbeszélés teszi ki; bár ha jól néz ki, mellékelhet magáról egészalakos fotókat is, ki tudja, talán erre is harapnak a szerkesztők. Én már nem tudom, mire harapnak, uszkve két éven át hiába ostromoltam őket. De az is igaz, hogy én csak regényekkel szolgálhattam, semmi mással.
 
- A kéziratokat, eddig szokatlan módon, bloggazdáknak is elküldted, igaz?
 
Örülök a kérdésnek, mert olyasmiről beszélhetek, ami sokkal érdekesebb nálam és a kézirataimnál. Az irodalomszervezés mostanában tevődik át a hagyományos csatornákról a netre, elsősorban is a blogszférára és az e célra létrejött közösségi szájtokra. Ez egy jelenleg, a szemünk láttára futó folyamat, nevezhetjük nagy szóval forradalomnak is, ami Nyugaton már sokkal-sokkal előrébb tart; ti is beszámoltatok valamikor a német Readbox-ról, a Bookrix-ról, az amerikai Shelfariról és Webookról. Ezek jelenlegi hazai megfelelői, legalábbis így érzem, az irodalommal (is) foglalkozó énblogok. Jobb híján én magam gondolkodom mostanában egy Readbox-szerű honlap tető alá hozásán, ami olyan kezdő prózaíróknak biztosítana e-book tárhelyet, némi olvasótábort és legalább egy szikrányi reményt, akik alkatukból adódóan kisregénnyel vagy akár többszáz oldalas regénnyel indítanak, ezért a kánon (ezesetben a kiadók, szerkesztőségek) átnéz rajtuk. Talán a kiadóm is közreműködne (a tárhely s némi tőke már megvan; akit érdekel s szívesen beszállna szerkesztőként, webmesterként, szerzőként, írjon a gregorik@externet.hu-ra.) Lehet, hogy konkrétan honosított Bookrix-licenszként kerül megvalósításra, kaptam visszajelzést a német cégtől, érdekli őket a dolog.
Szóval annakidején magától értetődött, hogy kívülrekedt kezdőként írnom kell néhány, szemlátomást fejlett kritikai érzékkel megáldott bloggernek, egyrészt hogy ha van kedve, véleményezze a kézirataimat magánlevélben, másrészt, hogy ha ahhoz is van kedve, tegye fel a véleményt a blogjára, így marad némi nyoma is a kéziratoknak a blogján és a blogszférában, ami manapság létfontosságú lehet egy kezdő írónak. Bár úgy érzem, a kiadót, mellyel aztán egymásra találtunk, végül nem a blogos jelenlétem hatotta meg, hanem valami egész más, az ismert ítészek kritikája, például Alföldy Jenő recenziója, amit a Magyar Napló regénypályázatának keretében írt, vagy Abody Rita véleménye.
 
- Miben látod az okát annak, hogy a nagy kiadók, melyek közül többen kacérkodtak veled, végül visszakoztak?

 
Vagy béna vagyok, vagy kimondatlanul is elzárkóznak az újak elől, vagy egyik sem, csak nem volt szerencsém. Az is igaz, hogy nekem "se csecsem, se farom", vagyis nem tudtak volna eladni konkrétan a könyveimen kívül eső, bármilyen engem involváló jelenségre támaszkodva: nincs tévéműsorom, filmekben se szerepeltem, s ami még kevésbé bocsánatos bűn, nem jelentek meg novelláim, tárcáim, bármijeim a kortárs irodalom megmondó-orgánumaiban. Tökéletesen, végzetesen, megbocsájthatatlanul kívülről jöttem, holott a klasszikus minta és elvárás szerint a leendő vátesz gimis kora óta folyamatosan publikál, ismerkedik, forog, kacsint, lásd Telep-csoport -- mely baráti kör egyes tagjainak összejött az, ami nekem gyárilag nem valósulhatott meg: kötetük lett még egyetemista korukban, ráadásul a JAK/L'Harmattan jóvoltából. Erről eszembe jut, hogy nemrég írtam egy haverkodós mailt a jelenlegi legismertebb Telep-tagnak, aki jellemző módon nem méltatott válaszra; nem őt jellemzi (nincs vele bajom), hanem engem, recepciómat summázza a legújabbkeletű kánon körében.
 
- A Telepesek példája ezesetben talán nem a legjobb, tőlük távol áll a regényírás. Vagy verselsz is?
 
Nem, és tisztában is vagyok a (valódi vagy látszólagos) képzavarral, novellistákkal kellett volna példálóznom, illetve -- és talán ez a lényeg -- azokkal a vakmerő és a kánon szemében valószínűleg arrogánsnak tűnő lelkekkel, akik rögtön regénnyel jelentkeznek a semmiből, arcként a tömegből. Nekem egyszerűen nem esik kézre a novellaírás, ez az én személyes kis szakmabeli tragédiám, ha úgy tetszik. Ezért lehet az, hogy az Alaphiba kéziratát majd' két éven át lökdösték tovább a kiadók, kb. mint 257 oldalnyi használt vécépapírt: egy idegen, előélet nélküli wannabe szövegét. (Ez alatt a két év alatt amúgy kényelmesen megírtam egy második regényt, tulajdonképp az íróasztal fiókjának, hisz ez még "kísérletibbre" és hosszabbra sikerült az elsőnél, s már annak az elsőnek a jövője is bőven megkérdőjeleződött.)
Saját szempontjukból természetesen igazuk volt a kiadóknak: a klasszikus érv szerint aki nem bizonyított már egy sor publikált novellával, ne nevettesse ki magát regénykéziratok beküldözgetésével. Ugyanakkor nem szívesen vesznek tudomást az előbbi tényről, miszerint létezik egy olyan, talán nem feltétlenül dilettáns kisebbség a publikálatlan írópalánták tömegén belül, melynek képviselői gyári hiba folytán kezdettől fogva regényben gondolkodnak, nem tehetnek róla. Ha külső kényszerből vagy bármiből elbeszélések írásával próbálkoznak, az eredmény talán felejthető lesz, a regényeik viszont, amiket a legnagyobb benső természetességgel írnak meg, legalábbis olvashatóra, de lehet, hogy kiválóra sikerülnek. Ezen a ponton már megint a nyugat-európai webkettes szférával kell példálóznom: tessék csak kicsit szörfölni a német kezdeményezésű, de angol nyelvű Bookrix-en, ami mintha eleve azért indult volna, mert felismerték ezt a problémát és lépéseket szeretnének tenni a megoldás felé.
A magyar állapotoknál maradva, az előbb említetteket bízvást nevezhetjük tragikus figuráknak, ha akarjuk, mert lehetséges, hogy írónak születtek, de a könyveik nem fognak megjelenni, legyenek bár nagyon jók és élvezzenek bármekkora népszerűséget "családszerte". Kivéve persze, ha ezek a családi vagy baráti kötelékek gyors megoldást kínálnak erre a máskülönben megoldhatatlan egyenletre, lásd még nepotizmus címszó alatt. Ez itthon alapvető gyakorlat, a kiadók és vezetőik jórésze szerintem könnyedén korrumpálható megfelelő kapcsolatokkal. Ilyenekkel a legtöbbünk persze nem rendelkezik, mi csupán kéziratokkal szolgálhatunk, ezért számunkra megoldhatatlan marad az egyenlet és csak a fejünket csóválhatjuk ennek a szerintem nem túl gusztusos mutyivilágnak a láttán, ami a honi irodalmi élet jelentős részét jellemzi. Én végsősoron még a szerencsésebbek közé tartozom (afféle vakok közti félszeműként), mert két évvel az első regényem megírása után csak-csak elvergődtem egy kis kiadóhoz és egy nem is túl megalázó szerződéshez. De én is "tragikus figuraként" indultam, mint minden olyan kortárs írójelölt, aki a visszhangból ítélve ugyan nem egyértelműen tehetségtelen, de a jelek szerint nem túl szerencsés csillagállás alatt született, mert a kiadóknak, szerkesztőknek "olyanjuk van", hogy nem engedik be őt maguk közé. És kimutyizni sem tudja a bejutást, mert vagy nem született befolyásos családba, vagy nem buzgómócsing alkatú. Ennél jobban nem mélyednék ebbe bele, bár úgy érzem, szabadon beszélhetek ilyesmiről, mert eleve kívülálló vagyok megfelelő stratégiai partnerek nélkül; még felolvasásokra se járok. 
 
 
 
- Miért nem jársz felolvasásokra? Miért nem veszel részt az irodalmi életben? Hiszen a "stratégiai partnerség" így köttetik, köttethetik.
 
Először is azért, mert bár alapjában társas lény vagyok, jelentős mértékben különbözik a lelkialkatom a jellegzetes, pörgős irodalomcsinálóktól. Olyasmi vagyok, aki sokmindenkit ismer, de őt senki sem ismeri. S ez ki is elégít, nem igénylem a szereplést. Ez már önmagában ellehetetlenít a kánon előtt, itt alapelvárás, hogy a fiatal szerző önként reflektorfénybe álljon, s onnan el se mozduljon. Varró Danit egy felolvasáson fedezte fel magának Morcsányi Géza, s például Valuska László is azért lett ismert rövid idő alatt, mert szívesen szerepelget, én legalábbis így látom. Több szempontból viccesen közel vagyok a tűzhöz már jóideje, mégsem lesz ennek semmi keletje, mert zsigerileg ódzkodom a szerepléstől s a pörgéstől. Inkább naphosszat sétálok a solymári erdőkben vagy egy-két hasonlóan csendes barátommal találkozom, én ilyen vagyok.
Másrészt pedig, hogy is mondjam... Meccsek elején néha úgy kiáltanak fel, hogy "Nagy kezdés!"; és utólag talán hetekig cikkeznek arról az egy meccsről. De ha a meccs gyengén indul, az rányomja a bélyegét az egész 90 percre s utána a visszhangra. Én gyengén kezdtem irodalmi életbeli fogadtatás terén -- az olvasóközönség fogadtatása más, az még mindig várat magára, hisz előbb a szakmával kell lejátszani a meccset és azt valahogy túlélni --, bár szerintem nem feltétlenül önhibámból, hanem az előbb kivesézett szerencsehiány s alkati különbség folytán, és mert kétszázvalahány oldalas regénnyel indítottam névtelenül, könnyen emészthető kis helyes publikációk és elbeszélések helyett. Vagyis nem robbantam be (finoman szólva), még csak be sem oldalogtam, hanem most is ott csücsülök a kerítés tetején, két karomat széttárva egyensúlyozok az ismeretlennek megmaradt zugíró és a kánon által megtűrt, olvashatónak mondott fiatal bölcsészíró státusza között. És ez a státusz rányomja a bélyegét az egész "meccsre", tartson az akárhány évig is. Rányomja, hogy ki szeretne szóbaállni velem, ki nem és miért nem. Megvannak a magyar irodalmi életnek a maga menő, nagy-kiadó-által-támogatott Paris Hiltonjai s a túlvégen a maga szakadt lúzerei, s természetes emberi dolog, hogy mindenki az előbbi írókkal akar közösködni, villogni, az utóbbiakon meg átnézni... De most kicsit túldramatizáltam, ahogy az önsajnálatot se gondolom véresen komolyan. Ez amúgy is csak lazán kapcsolódik a kérdéshez. Szóval azért nem veszek részt az irodalmi élet mélyében, mert nem tetszik mint közeg; mert elég volt annyi belőle, amennyit eddig a pontig megismertem. Hogy teszem azt kiadók, közírók, szerkesztők sorozatban válasz nélkül hagynak, vagy éppen lekezelnek. Ha el is jutottam egy kiadó irodájába, a visszautasítást mindenfajta defetista hozzáállás nélkül már az előszobában borítékolhattam. Ilyen a légkör, csak a kánon juthat falathoz, illetve az agyonprotezsált újoncok -- de ebből a szemszögből ők eleve, születésüktől fogva a kánon részét képezik. Szóval lenne itt egy emberi, erkölcsi tényező is, szinte csak úgy mellékesen megemlítve. Nem mindig éreztem úgy, hogy emberként kezelnek, s ezt szerintem még többszáz honi írópalánta elmondhatná magáról. Hamar megtanultam, hogy a tápláléklánc legalján helyezkedem el. A webkettes irodalomszervezés feloldhatja ezt az amorális belterjességet, amiről itt mindenki beszél. Ráférne már a magyar irodalmi életre egy ilyen vérfrissítés. De hiába beszélek így, távoláll tőlem a megmondóember-wannabe identitás, tudom a helyemet, s örülök, ha max. tizenöten elolvassák például ezt az interjút.
És az is lehet, hogy csak megideologizálom s a valóságban szimplán lusta vagy túl békés természetű voltam működő kapcsolattőkét építeni a megfelelően radikális eszközökkel: így a könyöközéssel, a pedálozással, a hajthatatlan bulldog-mentalitással. Ha ezen múlik, akkor vállalom a lustaság és kényelmesség vádját. És megint hangsúlyozom azt, amit ilyenkor nem szoktak, mert igyekeznek a legjobb fényben feltűnni: az is lehetséges, hogy nem vagyok elég jó írópalántának. Ehhez viszont hozzá kell tenni azt, amivel talán nem is vitatkoznának túl sokan, hogy a magyar irodalmi életben a valódi tehetség és a zajos népszerűség manapság köszönő viszonyban sincs egymással. Tisztelet a kivételnek, elsősorban a kánon kemény magvának.
 
 (Ördög Noémi festménye, A Natasa-kaszt egyik lehetséges borítója)
 
 
- Ez érdekes, mert úgy beszélsz, mint egy tökéletesen mellőzött, reményvesztett író, holott jó kritikákat is kaptál "kánonbeli" ítészektől, jövőre két regényed jelenik meg, ráadásul állítólag mozifilmet is terveznek az egyikből.
 
Nem nevezném magam reményvesztettnek, de írónak sem. Az előbbiről az ember maga tehet, utóbbivá a szakma avatja idővel, ha avatja... Hálás vagyok ennek a kiadónak, amely egyébként egy újabbkeletű kiadó, tudtommal csak néhány éve létezik. Ennek a ténynek valószínűleg mentalitásbeli vonzata is van, azaz azért előlegeznek meg nekem bizalmat, mert bizonyos tekintetben per pillanat ők maguk is kívülállók. A "belső emberek" jó kritikáinak is nagyon örültem, talán ezeket a szóbeli és írásbeli véleményeket kellett volna meglovagolnom az előbb említett hajthatatlan módon, hogy bekerüljek a véráramba, hogy felolvasóestek, tábori részvételek, együttborozgatások, cikkírások és a többi útján íróvá avattassam magam (bármily cinikusan hangzik, alighanem így működik), de ez az, amire nem voltam képes vagy hajlandó. Most meg már meg is szoktam, sőt valahogy meg is szerettem, hogy a kerítésen csücsülök.
Az Alaphiba filmváltozata részben külön sztori, a Katapult Filmstúdiót (Fehér tenyér) a regénykiadástól függetlenül is érdekelte a történet, forgatókönyv is készült több változatban, aztán beszállt többek közt Müller Péter Sziámi, Fogarasi Gergő rövidfilmes és Muszatics Péter tévéfilmes, hozták volna a saját profi embereiket, aztán a stúdió idén valamire hivatkozva egyszercsak kiszállt, ez van. A könyvek kiadása jövőre talán új életet lehel a filmverzióba. Én kész vagyok még néhány forgatókönyvváltozatot összehozni -- a filmkönyvírást régebb óta csinálom, mint a regényírást --, mert az Alaphiba-filmmel régi álmom válna valóra.
 
- További terveid?
 
Jövőre meg szeretnék írni egy regényt egy autista lány és egy szociális munkás beteljesületlen szerelméről. Nem sima lávsztori, lesz benne egy vagy több durva csavar. Ezt a sztorit vagy két éve hordozom magamban, már látom magam előtt szinte az egész könyvet, noha még csak egy-két sort írtam le belőle. Megírom forgatókönyvként is, biztos ami biztos. Utána jöhet a negyedik regény, jóval kommerszebb témakörben, ennek is kész vagyok a cselekményvázlatával. De mindenekelőtt vár egy hosszabb amerikai hátizsákos túra; tudod: olcsó hotelek, autóstopp, kanyonok, tornádók. Amióta nincs vízumkényszer, ez az irodalomtól távoleső terv biza elsőbbséget élvez.
 
 
 
Gregorik András, szül. 1976-ban Budapesten. Az ELTE-BTK angol szakának elvégzése előtt, alatt, után a legkülönfélébb munkákba kóstolt bele (fordítás, szerepjátékírás, riportfilmezés, újságírás, szereplőválogatás). Szenvedélyes világcsavargó, Kubától Szingapúrig sokfelé megfordult. 2009 elején jelenik meg első, év végén második regénye az IAT Kiadó gondozásában. Elérhetősége (2009-től): www.gregorik.hu
 

 

14 komment

2008.11.28. 19:00 Scala

Gregorik András: A Natasa-kaszt (részlet)

 

Gregorik András: A Natasa-kaszt, regény,

348 oldal, IAT Kiadó, várható megjelenés: 2009. szeptember, kb. 1900,- Ft

 

Link a KönyvesBlogra.

Szólj hozzá!

2008.11.27. 19:00 Scala

Gregorik András: Alaphiba (részlet)

 

Gregorik András: Alaphiba, regény,

257 oldal, IAT Kiadó, várható megjelenés: 2009. február

 

Link a KönyvesBlogra.

Szólj hozzá!

2008.06.23. 09:40 Scala

Gregorik András: Alaphiba - IrodalomBlog Különkiadás

 

 

I. Fiatal szerzőnk kitüntetett bizalmával, megküldte kéziratban első regényét. Viszonozva a kedvességet szétcincáltam, Scala-módra. ;-) Kritika a regényről alább, itt a blogon.

 

 Gregorik András: Alaphiba

2006.

forgatókönyv, majd

regény

kiadás alatt

/ B -- /

 

Kezdésképpen néhány megjegyzés azoktól, akik szintén olvasták a kéziratot: 

Isolde olvas blog:
"az elején baromira untam, aztán hirtelen sodróvá kezdett válni, és onnantól nem tudtam letenni, végig kellett olvasnom egyhuzamban. (...) nem bántam meg, hogy elolvastam. Biztos jó film lesz belőle."

 

Balogh Endre kritikus, JAK-szerkesztő:
"igazuk van azoknak, akik a tehetséget emelik ki, különösen a fiatalok körében ritka prózaírói türelem az, ami nekem tetszett a teljes regényben... Örülök, hogy jó véleményt mondhattam..."
Sós Mária filmrendező:
"nagyon izgalmasnak találom szerkezetileg, ahogy megközelíted a hősöket, szinte csak belülről"
Anami, bloggerina:
"Szépen lassan kibontakozik tehát mindannyiuk története, mely természetesen összefonódik majd egy ponton. Egy olyan ponton, melyen nem is sejtenénk. Ez az igazán jó dramaturgia, és a tökéletes történetvezetés. Úgy megírni egy könyvet, hogy még az ún. avatott szem és agy sem jön rá a teljes történetre egészen addig, amíg maguk a szereplők rá nem mutatnak az igazságra."
 
A teljes kritikához ide klikk.
Mademoiselle, irodalmi blogger:
"Le vagyok nyűgözve, nagyon tetszik, másfelől pedig rendkívül visszataszítónak is találom (legalábbis a szereplőket)... a regényszerkezet maga hibátlan, abszolút hibátlan... mindent összevetve remek kis regénynek tartom... a cselekmény sodró, izgalmas, fordulatos, különösen tetszett, hogy minden részegység végén nyitva marad egy-két kérdés, amire valamelyik rákövetkező snittben választ kapunk."
Fontos link a Hangkert-blogon található gondolatsorhoz, amit a könyv ihletett.
 
Friedrich Judit irodalmár (ELTE-BTK): "Gregorik András Alaphiba c. regényét olvasva publikálásra kész szerzővel ismerkedik meg az ember: a szöveg olvastatja magát, fenntartja a feszültséget, kiváncsiságot ébreszt az olvasóban. Gregorik Andrásnak sikerül olyan határhelyzetbe helyezett, mindennapinak induló szereplőket megírni, akiknek a sorsa végig érdekli az embert. Szereplői meggyőzően lesznek egyéniek és különlegesek, részben attól, hogy a szerző megmutatja belső világukat, a világban való tájékozódásuk egyéni módját, részben attól, ahogy nyelvileg is megalkotja ezeket az egyéni belső világokat. Igényes szöveget ír a szerző a mondatok és fordulatok szintjén is, de a történetet is következetesen szerkeszti és építi fel. A regény publikálása megérdemelt helyéhez juttatná, láthatóvá tenné a szöveget és újabb színt és hangot hozna a kortárs magyar könyvkínálatba." 
 
 
Müller Péter Sziámi színigazgató, zenész, (aki a regény történetét feldolgozó forgatókönyvet ismeri) szóban osztotta meg velünk, hogy:
"élvezetes"
 
Alföldy Jenő irodalomtörténész:
"jó kisregény... korszerű létkritika... a regénykomponáláshoz nagyon ért, a különböző szálak összebogozásához... a jó fejlődésregényekre emlékeztet", egyaránt szól "a művészet hatalmáról" és "a művészet mélyén levő hazugságról és a semmiről" is.
 
 
 
Dragomán György, író (Magvető):
"sok minden tetszett benne... megvan (benne) a jó könyvekhez szükséges belső látásmód..."
 
Böszörményi Zoltán, költő (Irodalmi Jelen főszerkesztő):
a regény "lehet sikeres is".
Pintér Lajos, költő, a Forrás című folyóirat szerkesztője, aki szintén a regény kivonataként készült novellákat olvasta:
"bátorítom, mert tehetsége egyértelmű."
 
Abody Rita, kritikus :
"remek stiláris érzékkel rendelkező, egyértelműen jó írói vénával rendelkező fiatalember munkájának tartom. Jó a történetszövés és a karakterek pszichológiai leírása is - a koránál tapasztaltabb szerzőt sejtet, aki különösen az önmagába zárt, kissé deviáns karakterek lelkivilágában járatos. (...)A jövőre nézve tehát a külvilággal való szervesebb együttműködést, és a nemcsak befelé, de kifelé is tekintő kíváncsiságot javaslom tréningezni. Ezzel együtt, a regény érdekfeszítő, sodró olvasmánynak bizonyult, és élvezettel olvastam végig."
 
 
 
Beke Zsolt irodalmár /Kalligram folyóirat/ (ő a regény kivonatozásából készült novellákat olvasta):
"a kiérezhető minimalista megoldások tetszettek"

 

Szőcs Géza költő (Irodalmi Jelen):
"Az egész könyv üzenete mélységesen deprimáló: a humán minőségek alsó határai körül tenyészõ jellemek csak undort ébresztenek az olvasóban, semmiképp nem megérteni, pláne nem megbocsátani vágyást. Ehhez képest a végére akasztott, heppiend szerű fordulat szinte cinikusnak hat, szervetlen történésnek, az olvasó kegyeinek megnyerését célzó erőtlen kompromisszumnak. (...) a vitathatatlan írói erények (...) a kompozíció egészének a léptékében mutatkoznak meg: a kétségtelenül fordulatos cselekményszövésben, amely képes feszültségeket teremteni és oldani. Márpedig ez minden jelentős írói teljesítmény sine qua nonja."
 
 
Murányi Zita írónő (litera.hu):
"...nagyon tetszett, erős, sodró erejű regény, izgalmas csomópontokkal, jók az idézetek, a motívumok csúsztatásai, életszerűek a szereplők. Le se tudtam tenni. Ami kevésbé tetszett, az a függelék. (...) de ennek is voltak kiemelkedő részei, amelyek konkrét élményeket, élménymagokat elevenítettek meg..."
 
 
Dr. Papp Andrea, docens, Elte-Btk, az Idegennyelvi lektorátus vezetője:
"egyhuzamban olvastam végig, mert érdekelt, hogy mi lesz a szereplőkkel. (...) mindenképpen ki kéne adni, hiszen a mai fiatalokat szembesíteni kell ezekkel a dolgokkal, és a te regényedben végülis van katarzis, ami a legfontosabb. (...) regényed elég jól tükröz egy -- sajnos -- ma jelenlévő életérzést, nevezetesen a "Peter Pan"-szindrómát, amit Gergő alakjában kiválóan ábrázolsz."
 
II. Végül milyennek látom én a könyvet? 
 
Következzenek Scala kritikai, néhol elismerő megjegyzései:
 
1.) a 13.oldalnál tartok, úgy látom igen jól ír le a szerző érzelmeket (pl. Gergő nevű szereplőnél), több részletnél is éreztem ezt.
 
Talán az írói mesterségben ez a legfontosabb. Sajnos úgy vettem észre, hogy többen, akik írónak képzelik magukat Magyarországon, nem képesek erre.
 Alapvetően jónak tűnik, néhol lehetne a szöveg stílárisan letisztultabb, esetleg élesebb váltások kellenének, vagy csak húzni lenne jó belőle...
 
Ha tovább olvastam és összeállt a kép, írok példákat.
 
 2.) a 76. oldalnál járok: Gergőt nagyon bírom, a leíró részeket is, bár néha hosszú, és nem elég frappáns.
Esztert is kedvelem, de a rész a dílerrel, amikor már "akció van", olyan semmilyen: és emiatt kissé ponyva hatást keltett bennem. Ami nem baj, de akkor legyen ott jobban megnyomva a ceruza, azaz legyen olyan amilyennek az alkotó szánja: ha ponyvásat akar, adjon neki jobban, ha Eszter érzelmeit kell látnunk, idegenítse el a gondolatait, lelkét attól, ami történik éppen.
 
Sokszor a lány szereplők környezete olyan semmilyen... Ők, - a könyvnek ebben a részében legalábbis - nem olyan kidolgozottak, mint Gergő. Ez nem baj, ha lesz értelme.
 
Gergő mamáját is csak Lévainál látjuk nem Gergő szemével, szándékosan ilyen "maszatolt" az anya? Gergő gondolatai, érzései anyjával szemben briliáns meglátások, ahogyan a rokonokat nem bírja stb., de azon töprengtem, elég-e így az anya? Majd meglátom. 
 
Amit én a szerző helyében finomítanék, inkább sejtetnék, nem leírnék: Eszter szüleinek a "furcsaságai". Kislányként veszítette el a szüleit, legyen kislányos a gondolkodása: akkor még a világ titokzatosabb, nem realizálja hogy apja a padlóra hányt és káromkodik, inkább rossz érzése van, hullámokban öntik el a felismerések.
Ha pedig Eszter álmában felnőttként gondol szüleire, akkor lehetne határozottabb ennek érzékeltetése. Attól még titokzatos marad, mert úgyis csak sejtjük, mi lehet a gáz a "minta-párossal"...
 
Lévai Viktor alakja nagyon jó, de a fürdőszoba leírás hosszú, kicsit finomítanám. Lévaitól félek, mert nagy hatalma van a páciensei felett - mivel pszichológus - viszont elmondta nekünk Gregorik András, hogy nem OK a figura, úgyhogy azokat a részeket igazán élvezem, mert izgulok.
 
Ha összegezni szeretném eddigi benyomásaimat: jó az írás, de nem letehetetlen. Viszont nem sok választja el tőle, nagyon ígéretes!
 
Gergő, az ő szobája, napi tevékenysége és mütyürjei briliáns. A Jóbarátokból Phoebe öccse jutott eszembe (aki aztán elvette a technika tanárnőjét):
"És Te mit csinálsz nap mint nap? Hát, olvasztok..."
Szóval Gergőnél is jöhetne korábban a hangulat a leírásba (irónia vagy vicc, + pl: hogy neurotikusan pedáns, ugyanakkor port nem töröl). Ott is lehetne frappánsabb.
 
Ez a könyv így B mínusz, ha van még rá lehetőség, és nem egy lezárt kéziratról van szó, én húznék belőle, és sodróbbá tenném, annak ellenére, hogy érzem a célját, ennek a néha bágyadt elbeszélésnek. Csak így nincs meghatározva  a könyv jellege. Változhat  fejezetenként is, de legyen markánsabb.
 
Szóval: tetszik, hogy tud a szerző írni, alkalmazkodik a regény követelményeihez, nem bántóan közhelyes (erről később még bővebben). A helyében dolgoznék még kicsit rajta. Akár az idősíkok is lehetnének kaotikusabbak. Láttam, hogy visszatérünk az elejére, urna elföldelés, Eszter álma stb., de véleményem szerint elviseli a szöveg a további variálást is.  Azért írtam ennyit, mert lelkes lettem, hogy mennyire jó alapanyag, 70%-osnak látom.
 
A cím nagyon jónak tűnik!
 
A szerző válasza 1.) + 2.) pontokra:  
Szia Scala,
köszi az eddigieket, értékelem (..). Elvileg a végleges verzió van az említett kiadóknál, de el fogok gondolkozni az általad írottakon, talán bővítek még rajta.
A Park Kiadó szerkesztőjének pl. nagyon tetszett, de hozzátette, hogy lesz rajta szerkesztenivaló.
 
Az elbeszélés bágyadtsága mondjuk szándékos, hétköznapi/cirádamentes stílusra törekedtem, mintha maga Gergő ülne le regényt írni.
Várom a további kritikát :), s majd válaszolok hosszabban is.
 
Gregorik András
 
3.) További észrevételeim, magyarázatok /Scala/ :
 
- Az idősíkok lehetnének kaotikusabbak: Talán betegesen rá vagyok kattanva a párhuzamos idősíkokra? Lehet. Ezen a blogon be is vallom, már az elején... Titokzatosabb lenne a történetvezetés is, ha kevésbé volna lineáris...
 
Erre viszont azt a választ kaptam, hogy
GA: Ez egy szimpla lélektani történet akar lenni, nem titokzatos noir, de majd meglátjuk, még nincs veszve semmi (azaz még nincs nyomdában)
Elfogadom, akkor viszont nagyobb hangsúlyt helyeznék (és főként korábban), a megérzésekre! Pl. Gergő a végén mondja, Eszter kisugárzása mennyivel jobban tetszik neki. Korábban viszont nem nagyon voltak Gergőnek megérzései... Ez hiányzott is. Lásd még lentebb, melyik szereplőt érzem három dimenziósnak

Letisztultság, következetesség, sodró szerkezet - hiányzik nekem a könyv jelenlegi változatából. No meg ugye, lehetne titokzatosabb...
 
- A főszereplők kidolgozottsága: Gergőt éreztem, érzékeltem talán a legjobban. De nála is elviselne a szöveg még néhány apró részletet, a mindennapi tevékenységekről: pl. milyen kajákat eszik Gergő, milyen rendszeresen eszik, oda tud-e erre figyelni a szorongásai közepette; hogyan főz neki anya stb. Úgyhogy Gergő ok. Csak bizonyos motívumok nincsenek elvarrva: anya élettársa újra képben, aztán nem jön többet, szomszéd lánya: már eszébe se jut miután megismeri Katát/még mindig amikor kiderülnek a gázos dolgok Katáról, szóval ezek nagyobb hangsúllyal vannak felvetve, mint eldolgozva. Nem azt mondom, hogy terheld agyon ezekkel, de érdemes ezt a szempontot beépíteni a szöveg kritikai átolvasásába. 
Eszter: kevesebbet lövi magát a filmek miatt, de mennyire? Apró napi szokások nála is... Szokásai remekül jellemzik az embert. Megintcsak nem azzal a céllal, h. terhelve legyen a szöveg.
Lévai, várakozásai, szánalmas kis gondolatai, értelmiségi allűrjei.
Szánni kellene Lévait vagy utálni? Pl. a végén én már nagyon utáltam, mert az ő érzéseiről nem beszél az író, csak inkább az elején, amikor bemutatja.  Ha mindenkit a tettei alapján ítélnénk meg a könyvben, hajaj... Lévait a tettei miatt kell szánni a végén, de ennyi erővel Gergőt meg lenézni kéne a céltalan semmittevése, stb. miatt az elején. Lévairól több kellene, hogy szánhassuk/am.
Kata is lebeg kicsit. Végülis a végére megértettem, h. neki milyen súlyt ad a szerző. Mondjuk ettől függetlenül még írhatna róla Gregorik András, attól ugyanúgy lebegne...
Így valahogy, nem elég valóságosak. Túl súlytalan.
 
Ennek ellenére nem a nyomasztó szöveg a cél, azt bírtam, hogy súlyos problémákról úgy írsz, hogy az ember ne boruljon ki a világ sötét arcától!
 
- Jóbarátok, Phoebe öccse: ott elég frappánsan van kihozva a figura, a magával mit kezdeni nem tudó fiúról, persze a humor irámyába elvive. A lelki hátterét kevéssé boncolja, na ja amerikai...
 
- A jelenlegi szöveg végén elég sok elütés van, ezeket fontos lenne kijavítani!
 
- Summázva: azt gondolom, hogy a könyv - jelenlegi formájában is, azaz változtatás nélkül - egy bizonyos olvasói rétegnek, "baromira bejönne"...
 

Frissítve 2008. május 26-án:
 
Telis-tele spoilerrel (!)
 
- Plusz 80 oldal (vagy ilyesmi) függelék található a könyv végén; van rá sok utalás a törzsszöveg lábjegyzeteiben. Szerves része a könyvnek, Gergő lelkinaplója.
 
- elkezdtem a függeléket: be kell vallanom, nagyon tetszik, főként az eleje. Még jobban kedvelem Gergőt! Itt megtalálható az a néhány részlet is a mindennapi tevékenységekről, amit hiányoltam korábban. 
Külön fejezetben, más betűtípussal beépíteném a szövegbe ezeket,
1. ömlesztve egy idő után már sok
2. fontosabb annál, h. az emberek 80%-a (optimista becslés...) ne olvassa el...
G.A.: Hát az tényleg felszabdalná az idősíkokat, ami sokaknak tetszene (pl. gondolom, neked), sokaknak nem. Szerintem túl művészkedős lenne beépíteni a lelkinaplót a törzsszövegbe. Ezért találtam ki, hogy lábjegyzetekben utalgatok rá, aztán lehet lapozgatni.
Szerintem, mivel intenzív a kapcsolat a szöveggel, nem művészkedős ha be lenne építve. (Így hagyni nem a művészkedés elkerülését jelentené, hanem sterillé, és szegényessé teszi a mű mindkét részét.)
 
- Találtam két hibát, helyesírási:
220. oldal ismertünk egymást van írva, pedig az ismertük egymást
236. oldal az elején (3. vagy. 4. vagy 5., talán 6. sor) egybe van írva két szó.
 
- még mindig tetszik a függelék, a tábor élménytől megint magával ragadott
 
- Két technikaibb észrevétel:
1. dátum helyesen írva pl. 2004. február 25., vagy ez szándékos, hogy évet pont nélkül írja Gergő? Mert magyarul szabályosan nem így kell...
2. deszenzivitáció, deszenzivitálok: értem, hogy mit jelent, de nem úgy kell inkább mondani, hogy deszenziTIváció, deszenziTIválok, az is lehet, hogy TÍ... 
 
Szándékos, hogy évet pont nélkül írja Gergő a lelkinaplóban?
Nem szándékos, de ha én nem tudom helyesen, Gergő se tudja, így valósághű.
- Visszatérve a regény törzsszövegéhez: a szereplők néhol nem elég valóságosak. Túl súlytalan. A szerző válasza:
Ez tényleg elég meredek kritika, de az nem baj. A "profiktól" se kaptam meg, hogy nem három dimenziósak a főhősök... Lehet, hogy a hétköznapjaikat kéne még részleteznem kicsit (Eszter, Gergő).
- Kellene Lévairól több a törzsszövegben, hogy szánhassuk/am. Azonban talán nem cél, hogy az olvasó mindenképp szánja a végére; biztosan lesz olvasó, aki pl. direkte csípni fogja.
Gregorik András: Ha eltolnám Lévai élete felé a hangsúlyt, az tényleg thrilleres lenne, azt nem szeretném.
- felmerült bennem a kérdés, hogy Lévai szándékosan mondja Katának, hogy Tourette szindrómát szimuláljon + leszbikusságot?
Azaz Lévai az Eszter féle valódi ülésekből összerakja, h. E. apja Tourette szindrómás volt, anyja pedig biszex. és megrontotta a lányát?
Ezért olyan filmeket kényszerít ki Gergőtől, ami tuti segít Katának, és így biztosított a pénteki légyott...
Vagy csak véletlenül beletrafál?
 
- válasz: Eszter belemagyarázza a klipekbe, amiket látni szeretne, hogy ezek most jól segítenek neki, és lám, ezek után tényleg. Van egy ilyen kifejezés, hogy "önbeteljesítő jóslat". Lévai nem tud szinte semmit, nem is érdekli ez a része. De nem kötelező, hogy az olvasó így lássa, végülis minden verzió helytálló tud lenni. 
Nekem mégis jól esne egy félmondatnyi utalás a könyvben, ami billenti a dolgot valamelyik irányba, hogy ne legyen olyan "hú, de nagyon titokzatos akar lenni ez a mű" érzése az embernek. Mára ugyanis mindenki elkezdte rühelleni a hatásvadász művészetet...
 
- "A Tourette-szindróma létezik?"
"És az Alaphiba-elmélet?"
 
- Az Alaphibából (remélhetőleg) készülő mozifilmet, úgy néz ki, Müller Péter Sziámi rendezi.
 
- ennyi erővel Gergőt meg lenézni kéne a céltalan semmittevése, stb. miatt. Végülis az olvasó szíve joga; talán nem volt cél, hogy mindenki megszeresse a srácot...
 
- Eszter felsorolása a végén, abból csak egy bűncselekmény, azon a néven, ahogyan a regény emlegeti. A becsületsértés. A többit nem így mondják szabatosan a jogban.
A szerző helyében kijavítanám, úgy kevésbé tűnik légből kapottnak... De lehet, h. csak engem zavar, nem tudom.
 

 

17 komment