HTML

Külcsín és Belbecs

"Eddig csak az csinált a világban valamit, akinek nem voltak határozott tervei." (Oscar Wilde)

Friss topikok

Blog szépirodalom-őrülteknek


2008.10.05. 12:00 Scala

Talány (2.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Második találós kérdésünk remélem sikert arat olvasói körökben. Egy nem közismert szó definíciója lenne a feladat. Google nélkül, ha kérhetem! ;-)

A titokzatos kifejezés pedig:

pica

Ha valaki beidézi a jelenség (tessék már segítettem is!) világhírű irodalmi műben történő előfordulását, kénytelen leszek ajándékot küldeni neki! Mindenkinek hajrá, drukkolok, és szigorúan doppingmentes felkészülést kívánok! Ha néhány nap múlva sem érkezik meg a helyes megfejtés, kis segítségre számíthattok. Figyelem, a kép lehet félrevezető! :-)))

 

Megérkezett a helyes megfejtés, gratulálunk Virgogirlnek!

 

FRISSÍTÉS és magyarázat tehát:

Pica

Az evészavarok egy csoportja. Visszatérően táplálkozásra alkalmatlan dolgok elfogyasztása (föld, kavics, homok, textil, cérna, festék, haj, jégkocka stb.), amelyet nem kísér a normál ételek iránti averzió. Előfordulhat terhességben és vashiányos anémiában (vérszegénység) is.

Ötletadóm és alapforrásom a PSYrodalmi szövegyűjtemény volt.

Angol magyarázat, részletezés, betegségen belüli csoportok (attól függően, hogy mit vesz magához a beteg)

Egyes források a picat a kisgyermekek betegségének tartják.

A táplálkozási viselkedés jelentős zavara. E rendellenesség a kisgyermekek betegsége. A pica esetében tápértékkel nem bíró anyagok állandó evéséről van szó: festék, cérna, haj, homok, kavics, rovar, vagy állati ürülék, melyekkel szemben a gyermeknek nincs ellenérzése.

A csecsemőkori hányás esetében az étel ismételt kihányása mellett súlycsökkenés vagy a várt súlynövekedés elmaradása figyelhető meg. A részben megemésztett étel hányinger, öklendezés, émelygés kíséretében visszakerül a szájba. Hátterében gyomor-bél rendellenesség nincs.

A felnőttkori pica lehetséges oka (Forrás: The Medical Encyclopedia):

Pica may also occur in adults who crave a certain texture in their mouth.

És végül amiért Jessica Albat emlegettük:

Pica can occur during pregnancy. In some cases, a lack of certain nutrients, such as iron deficiency anemia and zinc deficiency, may trigger the unusual cravings.

További evészavarok: az elhízás (obesitas), anorexia nervosa, bulimia nervosa, és a csecsemőkori hányási zavar. Ezek közismertebbek.

Példa a betegség előfordulására a világirodalomból:

 Gabriel García Márquez: Száz év magány (részletek)

fordította: Székács Vera

Többnyire a hintaszéken ült, a ház legeldugottabb szögletében, és az ujját szopta. Figyelmét nem fogta meg semmi, csak az órák muzsikája, amelyet riadt szemmel lesett félóránként, mintha azt várná, hogy megjelenjék valahol a levegőben. Napokig nem sikerült rávenni, hogy egyen. Csodálkoztak rajta, hogy nem hal éhen, míg aztán az indiánok, akik mindenről tudtak, mert nesztelen lábakkal megállás nélkül surrantak ide-oda a házban felfedezték, hogy Rebecának csak az udvar rendes földje ízlik, s azon kívül a mészgalacsinok, miket a körmével kapar le a falról. Nyilvánvaló volt, hogy a szülei vagy a nevelői megrótták ezért a szokásért, mert csak titokban vetemedett rá, bűntudattal és félve dugdosta a készletét, hogy majd akkor egye meg, ha senki sem látja. Attól fogva éber és szigorú felügyeletnek vetették alá.

(...) Senkinek sem tűnt fel, hogy még nagylányként is az ujját szopja, hiszen amikor csak tehette, a fürdőkamrába zárkózott, s azt is megszokta, hogy arccal a fal felé fordulva aludjon. Az esős délutánokon, amikor a begóniás tornácon a barátnőivel kézimunkázott, időnként elrévedezett, s a kert nedves földje, meg a giliszták túrta sárkupacok láttán a sóvárgás könnyeinek sója futotta be a szájpadlását. Titkos szenvedélye, melyet egykor rebarbarás narancslével irtottak ki, leküzdhetetlen vággyal tört fel benne, amikor sírógörcsöt kapott. Ismét rászokott a földevésre. Először szinte csak kíváncsiságból vette a szájába, bízva benne, hogy a föld kellemetlen íze lesz a legjobb ellenszer, amellyel legyőzheti a kísértést.  És csakugyan, nem bírta lenyelni. De a növekvő sóvárgás egészen a hatalmába kerítette: addig próbálkozott, amíg lassan visszanyerte régi étvágyát, újra felfedezte a természetes ásványok ízét, és teljes odaadással élvezte a gyermekkori csemegét. Marokszám tömte zsebébe a földet, s amikor senki nem nézett oda, a harag és a boldogság elegyes érzésével csipegetett belőle, miközben bonyolult öltésekre tanította barátnőit, és olyan férfiakról beszélgetett velük, akik nem érdemelték meg azt az önfeláldozást, hogy valaki leegye miattuk a falról a meszet.

(1967)

Jól érzékelteti García Márquez az anomália pszichés eredetét: a sóvárgást,  a legküzdhetetlen vágyat, a tevékenység felé irányuló teljes odaadást, és az elutasítás miatti titkolózási kényszert. Utóbbi szerintem csak ront az ebben szenvedő személy helyzetén. 

Végül egy személyes élmény: Bölcsődében voltak olyan társaim akik rendszeresen kavicsot, homokot és földet ettek, utolsó nap engem is megkínáltak... úgy emlékszem a sárgás kavicsot kipróbáltam. A rakéta-mászóka alá bújtak, ott nehezen láthattak rájuk, ketten-hárman csinálták. Nem voltak közeli barátaim, furcsállottam ezt a szokást. Óvodai élmények közül nem emlékszem a jelenségre, de lehet, hogy homokkal ott is előfordult. Nektek van ilyen emléketek?

27 komment

2008.07.16. 16:19 Scala

Székács Vera műfordító Gabriel García Márquez 80. születésnapjáról

 
 
A Heti Válaszban jelent meg ez a kis írás. Szívesen fogadtam az igen haloványra sikeredett Benyhe János alkotás után..., amelyről már dohogtam márciusban, itt a blog keretein belül.
 
"Örömmel olvastam a Heti Válaszban Benyhe János írását, melyben Gabriel García Márquezt köszöntötte 80. születésnapja alkalmából. Mindig örülök, ha ünneplik a Mestert, én is szoktam köszönteni őt innen, a távolból.
Idén március 6-án az óbudai Platán Könyvtárban ünnepeltük meg őt kiállítással és tortával, rajta két gyertya: 8 és 1. Vagyis nyolcvanegy. Tavaly a Vígszínházban a Száz év magány születésnapi előadásával köszöntöttük a nyolcvanéves írót.

García Márqueznek tehát kétszer is volt szép, kerek születésnapja, de nemcsak nálunk, hanem itt is, ott is, ugyanúgy, mint tíz éve, világszerte. Nem kell ezen csodálkozni, hiszen ő a mágikus realizmus nagymestere. Erre vall az is, hogy kerek születésnapjaihoz jól illeszkednek írói pályájának kerek évfordulói, persze csak akkor, ha a két évszám közül - 1927 és 1928 - az elsőre szavazunk. Például tavaly volt hatvan éve annak, hogy megjelent az első novellája, negyven éve, hogy megjelent a Száz év magány, és 25 éve, hogy megkapta a Nobel-díjat.
 



 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Korábban más volt a helyzet: addig az egész világ úgy tudta - én is -, hogy az író 1928-ban született. A Száz év magány megjelenésekor, 1967-ben és utána vagy harminc éven át ez az évszám került be a világ valamennyi lexikonjába, könyvtári katalógusába és adattárába. 1997-ben, amikor jó sorsom Kolumbiába vetett, az a meglepetés ért, hogy az ország ünnepli a hetvenéves Gabót - mert mindenki így hívja őt -, és Gabo nagy, kerek évfordulóit. - Hogyhogy? - kérdeztem. - Hát a kolumbiai Nobel nem jövőre lesz hetvenéves? Mert ez a másik közkeletű neve: el Nobel colombiano. - Nem - mondták a kolumbiaiak. - Most derült ki, hogy az anyakönyvi kivonatban elírták a születése évét.

Nagyon furcsa volt ez nekem. Majdnem hetvenéves koráig azt hitte, hogy 1928-ban született? A szülei nem mondták meg neki, hogy mikor? Vagy mégis 1928-ban? Hogy kezdődik a Szerelem a kolera idején? "Ez történt most is: ha keserűmandulaillatot érzett, mindig az üldözött szerelmek sorsára gondolt." Kolumbiában már tudtam, amit a regény fordítása közben még nem: hogy Florentino Ariza és Fermina Daza üldözött szerelme valóságos történetet takar: az író szülei "üldözött szerelmének" történetét. Törtem a fejem, és egyre vadabb ötleteim támadtak. Hiszen miért hagyták ott Gabót a nagyszülők házában, és mentek más városba nem sokkal a születése után? Miért a nagyszülők nevelték nyolcéves koráig, miközben tőle messze sorban születtek a testvérei? De ha nem hagyták volna ott, abban a házban, "ahol minden megtörtént vele", nekünk most nem lenne Ursulánk a begóniás tornácon, José Arcadio Buendíánk a gesztenyefa alatt, és a szép Remedios se szállt volna föl lepedőin az égbe.

Hat éven át töprengtem ezen. Aztán 2003-ban, amikor a memoárját fordítottam, eloszlott a rejtély. Maga az író oszlatta el. "Így és ott történt, hogy a hét fiú és a négy lány közül megszületett az első fiú, 1927. március 6-án reggel kilenckor, hatalmas felhőszakadás közben, mely egyáltalán nem illett az évszakhoz, mialatt a Bika ege felemelkedett a láthatáron." Ez egyértelmű közlés. De a dátum elírásáról egy szó sem az emlékek folyamában. Aztán, majdnem az utolsó oldalon hirtelen és mintegy mellékesen odavetve: "Soha nem szavaztam, mert nem volt személyi igazolványom. Barranquillában az El Heraldo újságírókártyájával igazoltam magam, és hamis születési évszámot tüntettem fel rajta, hogy megússzam a katonai szolgálatot, amelyet már két év óta elszabotáltam." Vagyis Gabo az összes okmányát és igazolványát 1955-ben szerezte be, amikor lapja a genfi békekonferenciára küldte tudósítónak.

A valóság szürkébb, mint az én korábbi ötleteim, de azért mégiscsak van itt egy rejtély: Az író negyvenéves volt, amikor egyszerre világhírű lett. Miért hagyta majdnem harminc éven át, hogy a világ lexikonjaiba tévesen írják be a születési évét? Csak nem a behívótól félt? Racionális magyarázat nincs, ezért csak azt mondom: Macondo."

  

A cikk szerzője Székács Vera a legtöbb magyar nyelven megjelent G. García Márquez regény műfordító nagyasszonya. Külön köszönettel tartozom neki, hiszen - lévén nem beszélek spanyolul - ő közvetítette számomra, utánozhatatlanul magas és élvezetes színvonalon a Nobel-díjas író életművét. ¡Muchas gracias, Veronica!

6 komment

2008.03.25. 09:00 Scala

Heti Válasz: Könyörgök el a kezekkel G.G.M.-től!

 
Felhúztak, beírtam... 
Alábbi levelet a Heti Válasz Téka irodalmi rovatának (szerkesztő: Osztovits Ágnes) "Nyolcvanéves Gabriel García Márquez"  című egyoldalasának hatására "kellett" megírnom, az inkriminált cikk szerzője Benyhe János.
Linket  kommentben kaptam, Szamárfül küldte el. Köszönet érte ezúton is! :-)
Scannelt oldaltöredék:
 
Tisztelt Szerkesztő Asszony, Benyhe Úr!
 
A Téka rovatban 2008. március 20-án megjelent cikkel kapcsolatos észrevételeimet szeretném megosztani Önökkel. A cikk a Nobel-díjas író-óriás, Gabriel García Márquez nyolcvanadik születésnapja apropóján született.
 
Be kell vallanom, nagyon kedvelem GGM-t. Valamennyi könyvét olvastam, teljes magyarul megjelent életművét itt tisztelhetem a polcunkon. Sajnos nincs módom eredeti nyelven olvasni könyveit, ezért hálás vagyok Székács Vera - szerintem - kiemelkedő műfordítói tevékenységéért.
Talán megértik, vagy pusztán ennek a lelkesedésnek tudják be alábbi véleményem, mindenesetre Benyhe János cikkét nem hagyhatom szó nélkül.
 
A parabolaszerű indító megközelítést nem minősítem, bár Homérosszal kezdeni a cikket, majd tagolt stílusban eljutni Alain Robbe-Grillet munkásságához öt kurta soron belül, elég merész vállalkozás... Itt most csak annyit: véleményem szerint felesleges, okoskodó, szánalmasan ál-intellektuális az első két bekezdés.
 
A harmadik bekezdésben bukik ki a szög a zsákból, ha megengedik, hogy így fogalmazzak: első mondat: "Már "mindent" elmondtak az ünnepeltről". Benyhe úrnak kissé terhes a feladat, nincs hangulata csatlakozni az ünneplőkhöz. Rendben. Csakhogy már a következő mondatával tudtunkra adja a döbbenetes közhelyet, h. GGM életművét tekintve sok könnyvvel büszkélkedik, "mégis egyművű szerzőnek vélik" (Száz év magány). Nem lenne probléma ez a megállapítás, ha a cikk további része eme ostoba tétel cáfolata volna.
 
Már említettem, hogy a szerző valamennyi írását olvastam. Nem foglalkozom szépirodalommal, lelkes műélvezőként vetettem bele magam az olvasásba. Olvasásom fő célja az élvezet és ha valakinek a hatása alá kerülök, óhatatlanul szeretném megismerni összes írását. (Azt hiszem jó a monotónia tűrésem...; Szabó Magdával ugyanez történt. Így jártam Salman Rushdie-val és José Saramagoval is, ők az idei "felfedezettek").
Nos, GGM nem egy művű szerző. A pátriárka alkonya merőben más írás például,mint a Száz év magány: stílusában, központozásában, témájában, hangulatában. Az Egy emberrablás története megintcsak eltérő jellegű írás, amelyben a helyzet vagy a szereplő környezetétől függően váltogatja stílusát GGM, miközben lineárisan és dokumentum-film-szerűen követ végig egy hónapokig tartó túszejtési akciót. Az Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája, pedig egy olyan briliáns nagy-novella, hogy egyes vélemények szerint "az egész Márquez egy könyvben", és ilyen rövid műbe belesűríteni mindezt, a valódi ok, amiért Nobel-díjjal jutalmazták. de csak a Száz év magány megjelenése után "merték" odaítélni neki, mert mégiscsak hogy jönne ki, hogy egy 120 oldalas könyvért lehet Nobel-díjat kapni... Ez persze csak egy vélemény, halottam valahol, talán egyet is értek vele. Mindenestre a Száz év magány és az Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája is nagyon tetszett.   
 
A cikk nem ír ezekről a könyvekről. Vajon miért? Szó van azonban Macondoról (tipikus gumicsont azoknak, akik olvasták az EGY művet), rengeteg dél-amerikai szerzőről, aki "véglegesen felrajzolta Spanyol-Amerikát a világirodalom térképére" (felsorolás, amelyből GGM az egyik), a francia új regény stílusgyakorlatának kiüresedéséről, GGM politikai nézeteiről.  
Nincsenek idézetek a szerzőtől. Vajon miért? Pedig Magvető Kiadónál megjelent például Piedad Bonnet válogatása, A világ, ahogyan Gabriel García Márquez látja címmel. Remek kis gyűjtemény, azoknak is, akik nem ismerik a szerző írásait, sok riport, nyilatkozat, bölcsességeinek sorozata, kulcsszavanként tematizálva.
A záró bekezdés egy lexikális felsorolás tejszínhabbal dúsított változata a szerző életéről. Pedig GGM önéletrjazi regényt jelentetett meg: Azért élek, hogy elmeséljem az életemet címmel, aminek megismerése után sokkal személyesebb és meleghangúbb ismertetőt ír akár egy tizenhat éves lelkes gimnazista...
Végül pedig kicsinyes, felháborító és minősíthetetlen azzal zárni a cikket, hogy "Betegeskedve és szívósan. És nyugton. Nincs gondom az anyagi helyzetemre(...)". Magam részéről reméltem is, hogy GGM szellemi tulajdonával jól sáfárkodik, aki ezzel van megbízva. Miért került ez így ide, vajon miért?
A záró két sor bensőséges viszonyt feltételez, tegeződő kedvesség: "Megértél így nyolcvan évet. Isten, éltessen, Gabo!" Egy ilyen cikk után, vajon miért?
 
Érthetetlen, hogy egy csodálatos művekkel büszkélkedő, nagy örömünkre magas kort megért szerzőről, sekélyes, magyarosan kaotikus, kicsinyes, a cikk "elkövetőjét" előtérbe helyező írás születik. Ráadásul egy ilyen kerek évfordulón. Egy olyan szerkesztő gondozása alatt, akitől minőségi, színvonalas munkát szokott meg az olvasó.
Vajon miért? Vajon miért? Vajon miért?
 
Kérem Önöktől észrevételeim szíves megfontolását.
 
(elköszönés, aláírás is volt, természetesen) 

26 komment

2008.01.26. 01:42 Scala

Milyen a jó könyv?

Néhány gondolat arról, ezidáig mikor vett le a lábamról egy regény:

- a gondolatok fűzése és megjelenítése vagy a szerkezet egyedi, dinamikus

- a műnek van sodrása

-egyetemes emberi érzések megjelenítése, kortól, kultúrától függetlenül

- bevon a "saját birodalmába", (és én olyan olvasó vagyok, aki hagyná magát akár minden alkalommal - mármint bevonni -, de valahogy mindig csak a jóknak sikerül...)

- egyéni gyengém: a párhuzamos idősíkok (pl: filmben az Angol beteg, vagy könyv: Szabó Magda: Katalin utca, Szemlélők), de ez nem elmaradhatatlan

Gabriel García Márquez írta magáról, ő nagyon ritkán mer belegondolni, megjelenés után mennyi rengetegen olvassák el, szószerint így fogalmazott:

"Írni mindig borzasztóan nehéz. És keveseknek olyan borzasztó mint nekem, mert valahányszor kiválasztok egy szót, arra gondolok, hogy hányan fogják olvasni. És ez vérfagyasztó."

(A világ, ahogyan Gábriel García Marquez látja, Piedad Bonnet válogatása, ford. Székács Vera, Magvető Kiadó, Budapest, 2006.)

A nagyoktól csak tanulni lehet, a többiekkkel meg valójában foglalkozni sem érdemes! 

"Mi, írók, két nagy csoportba tartozunk: az egyikbe azok, akik írnak, a másikba azok, akik nem írnak. Azok, akik nem írnak, jobban látszanak, a divat világát is ők töltik meg. Írónak lenni divat, úgy is ha az illető nem ír. És aki divatos, annak annyi társadalmi kötelezettsége van, mint amennyi egy filmsztárnak vagy szépségkirálynőnek. A többi író, azok, akik írnak, kevésbé láthatók, mert túlságosan leköti őket az írás." 

(A világ, ahogyan Gábriel García Marquez látja, Piedad Bonnet válogatása, ford. Székács Vera, Magvető, Budapest, 2006.)

Szólj hozzá!