HTML

Külcsín és Belbecs

"Eddig csak az csinált a világban valamit, akinek nem voltak határozott tervei." (Oscar Wilde)

Friss topikok

Blog szépirodalom-őrülteknek


2009.08.17. 18:00 Scala

Krimi Velencéből - Donna Leon művei

Eredeti bejegyzés 2009. július 9. csütörtök

Amikor a belvárosi üres lakásban várom a kéményseprőt, utazok a metrón, vagy ázik a lábam a pedikűrösnél, Donna Leon könyvét olvasom. A teljes sorozattal rendelkezünk itthon, de nagyon lemaradtam. Az őszinte rajongó a család másik, nem macska tagja.

Comissario Brunettit mégis én ismertem előbb, a Duna Tv egy déli adásidőben sugárzott sorozatából. Német gyártmányú, igen hangulatos filmek, kifejezvén, hogy a német elvágyódás dél felé nem pusztai legenda. A hivatalos címre nem emlékszem, de elképzelhető a "Brunetti felügyelő" fantáziadús lehetőség. Az amerikai, Velencében élő szerzőnő, álnéven írt bűnügyi regény sorozatát 2007-ben kezdte magyarul publikálni  a Geopen Kiadó. Azóta gombamód szaporodnak a kötetek.  

A kötetek minden esetben egy Mozart, olasz-magyar nyelvű opera librettó részlettel indulnak.

Frissítés 2009. augusztus 16. vasárnap

   

Donna Leon: Bíbornál is sötétebb -

'Újabb bűnügy zaklatja fel Brunetti felügyelő gyönyörű Velencéjét'

/Eredeti cím: Through a Glass Darkly (2006.)/

Fordította: Borbás Mária

Geopen Kiadó, 2007

1700,- Ft

 

Első élményem a Bíbornál is sötétebb, 2008. márciusban. Annak ellenére, hogy egy közelmúltbéli kötet (a kézirat 2006-ban lezárva) nem tetszett úgy, mint a korábban készültek. Muranoban, az üveggyártó manufaktúrák klikkes világában, játszódik a cselekmény nagy része. Az indítéknak az EU környezetvédelmi irányelveihez van köze, és több helyütt kiütközik sajnos az írónő, és/vagy a fordítás bosszantó szakszerűtlensége. Ha rajtam múlik, nem veszek több kötetet.

Szerencsére nem rajtam múlt.

 

 Donna Leon: Gyilkosság receptre - 

'Törvényes bűnök és igazságos törvényszegők' 

/Eredeti cím: Fatal Remedies (1999.)/

Fordította: Bíró Júlia

Geopen Kiadó, 2008

1700,- Ft

 

Rendhagyó kezdés után, két véresen komoly, mindazonáltal hipokrita módon kezelt jelenségre hívja fel a figyelmet; és még a cselekmény is kellően csavaros.

Megtudhatjuk, hogy ha egy velenceinek gyógyszergyára van, Marghera vagy Castelfranco Veneto a munkahelye; hogy az olaszok adófizetési morálja gyönyörűen megfelel az itthoni viszonyoknak; hogy visszataszító világban élünk, ahol visszataszító, élveteg emberek százainak, körültekintően vendégszerető, all inclusive utakat szerveznek a Távol-Keletre; és hogy mi mindent bízhatunk az ENSZre, segélyszállítmányozás címén.

(...) - Értem. Ön ismerte a sógora üzleteit? Együtt dolgoztak?

- Nem. Én az egyik gyárunkat vezetem Castelfranco Venetóban. Az Interfart. A gyár az enyém, de a nővérem nevén van. - Látta, hogy Brunetti nem túl elégedett a válasszal, ezért hozzátette: - Adózási okokból.

Brunetti bólintott, a mozdulatról maga is úgy gondolta, hogy paposra sikeredett. Ő tudta, hogy Olaszországban az emberek többsége felmentést várt attól, ha valamely szörnyűségről vagy szabálytalanságról azt állította, hogy adózási okokból követte el. Mondjuk kiirtotta a családját, lelőtte a kutyáját, vagy felgyújtotta a szomszéd házát - ha azt állította, hogy adózási okokból követte el, nem hitte, hogy lenne olyan bíró vagy esküdtszék, amelyik elítélné érte.  

Nagyon tetszett ez a kötet, és a történet kritikai éle is: a sajtóorgánumok előli bujócska Brunetti által választott módjától a barátoknál eltöltött vacsoráig; a történetbeli szereplők leírásától, Patta rendőrparancsnok-helyettes - Brunetti főnöke - korlátolt víziló magatartásáig. A 37-40. oldal ragyogóan szellemes, egyszerűen zseniális, de túl hosszú volt, hogy idemásoljam. Nem érdemes kihagyni! ;-)

Ime egy másik, másmilyen idézet:

(...)  A hatodik hívott fél egy drogkereskedő volt, akinek a fiát Brunetti nem tartóztatta le, amikor néhány évvel ezelőtt, az apja legutóbbi lecsukását követő napon a fiú megtámadta a nyílt utcán. A férfi azt mondta, hogy meglátja mit tehet.

- És hogy van Luigino? - kérdezte Brunetti, így mutatván ki, hogy nem táplál haragot a fiú iránt.

- Amerikába küldtem. Bizniszt tanulni - felelte az apa, mielőtt letette volna a kagylót.

Ez valószínűleg azt jelentette, hogy a legközelebbi találkozásukkor Brunettinek le kell majd tartóztatnia a srácot. Azt is jelenthette azonban, hogy valamelyik kiváló amerikai egyetem üzleti menedzsment szakának elvégzését követően a fiú felemelkedhet a szervezeti ranglétrán, és olyan magasságokba kerülhet, ahol egy egyszerű kis velencei comissario di polizia már nem juthat a közelébe, hogy letartóztathassa.

Egyedül azt találtam méltatlannak, velem, mint olvasóval szemben, hogy a rejtély megoldására - a bizonyítékra, Brunetti gyakorlatilag a semmiből, a kötetben annak előtte nem idézett aprócska tényből jön rá. Az ilyen deus ex machina megoldásokat már a krimihercegnőtől (Agatha Chr.) is övön alulinak találtam.

Újult erővel faltam tovább gyűjteményünket. 

 

 

 

Donna Leon: Nemesi kisugárzás - 

'Az arisztokrácia diszkrét bája'

/A Noble Radiance; 1998./

Ford. Bíró Júlia

Geopen Kiadó, 2008

1700,- Ft

 

Ha valaki meg akar ismerkedni Donna Leonnal, ezt a kötetet ajánlom. Nálam számszerint a harmadik volt, de a teljes igazság kedvéért bevallom, hogy a tévé változattal kezdtem. Így öt év távlatból annyi maradt meg: ez már döfi. Az izgalmakat nem rontotta el a néhány ismerős mozzanat.

Ami a regényt illeti: okos és életszerű kezdés, kellően adagolt humor, logikusan végigvezetett, klasszikus indíték-gyilkos szövevény a velencei kereskedő arisztokrácia világában. Nincs benne közhely, már azt hisszük a végére értünk, mindent sejtünk, és mégis leesik az állunk. 

Mindezen túl szívélyes részletek Brunetti felügyelő családi életéből; több epizód a divatos (Bottega Veneta kézitáska!), szellemes, agilis Signorina Elettraval, - Patta kapitányhelyettes közvetlen asszisztense, a kapitányság lelke, Brunetti felügyelő védő- és mentőangyala.

Signorina Elettra a kapitányhelyettes irodája előtt lévő helyiségben ült az íróasztalánál. Amikor Brunetti belépett felnézett az újságból, és megszólalt.

- A boncolási jegyzőkönyvet az asztalára tettem. - Brunetti kiváncsi volt, de nem kérdezett rá, mi áll benne, bár biztos volt benne, hogy a lány elolvasta. Ha nem ismeri az eredményt, akkor nem is kell tájékoztatnia róla Pattát.

Brunetti felismerte az Il Sole Ventiquattro Ore gazdasági napilap halvány narancssárga lapjait.

- A portfolióján dolgozik, kisasszony? - kérdezte.

- Bizonyos értelemben feltételezem, hogy igen. 

- Amennyiben?

- A cég, amelyikbe befektettem úgy döntött, hogy gyógyszergyárat létesít Tadzsikisztánban. Az újságban van egy cikk, a volt Szovjetunió országainak megnyíló piacairól, és szerettem volna képet kapni arról, vajon továbbra is náluk hagyjam-e a pénzemet vagy sem. 

- És?

- Úgy tűnik, bűzlik a dolog - felelte Elettra határozott mozdulattal becsukva az újságot.

 - Miért?

- Mert ezek az emberek a középkorból egyenesen a fejlett kapitalizmusba léptek át. Öt évvel ezelőtt barterben kalapácsokat cseréltek krumplira, most meg egyszer csak üzletember lett belőlük, mobillal meg nagy BMW-kkel. Abból, amit olvastam az derül ki, hogy erkölcsileg a homoki vipera szintjén állnak, úgyhogy nem hiszem, hogy szeretnék bármilyen szinten kapcsolatban állni velük.

- Túl nagy a kockázat?

- Dehogy, ellenkezőleg - mondta Elettra összeszedetten. - Szerintem nagyon is valószínű, hogy igen jövedelmező befektetésről van szó, de én nem szeretném, ha a pénzemet olyan emberek használnák, akik egyébként bárminek az eladásában vagy megvételében szívesen közreműködnek, mert csak a profit érdekli őket.

- Ahogyan a bankot is? - kérdezte Brunetti. Signorina Elettra néhány évvel ezelőtt került a questurára a Banca d'Italiából, ahol a bank elnökének a titkárnője volt, de inkább felmondott, semmint lefordítson egy johannesburgi banknak címzett levelet. Az ENSZ ugyan nem igazán hitt a saját szankcióiban, de Elettra szükségesnek tartotta betartani azokat, még az állása elvesztésének árán is.  

Brunetti felügyelő kávézási szokásai, étkezése és az ételhez fűződő különleges, már-már dependens viszonya minden kötetben jelentőséget kap. /El is lestem is egy tökkel készült rizotto receptet, Paolától (Signora Brunetti), habár nem emlékszem melyik kötetből./ Tobzódunk a táplálékról szóló részletekben: az egyik fejezet egy teljes négy-öt fogásos ebéd leírásáról szól.

Az a benyomásom, hogy Brunettinek folyton az evésen jár az esze. Két evés szünetében 'kénytelen-kelletlen' kiderít valami lényegeset, de mindez eltörpül a következő étkezés fontossága mellett. Nem emlékszem, hogy bármitől elment volna az étvágya, hacsak nem úgy alakult, hogy a munka miatt ki kellett hagynia egy főétkezést, melyet, amint lehetősége nyílik rá, szendviccsel és agyoncukrozott (három púpos kanál) kávéval kompenzál. Az utolsó kötetben elmélkedik a súlyán, még pontosabban a testtömeg-indexén, bár ezt a terminus technicust nem használja. 

 

Frissítés 2009. augusztus 17. hétfő 
 

Donna Leon: Végzetes áradás

- A nyomok a szépséges Velence alvilágába vezetnek

/Acqua Alta, 1996./

Fordította: Bíró Júlia

Geopen Könyvkiadó, 2008.

335 oldal, 1700,- Ft

 

A múzeumi kiállítások egy ideje komoly iparággá nőtték ki magukat, személy szerint nem kedvelem a túl nagy marketinggel megtámogatott világkörüli gyűjtemény-turnékat. Egyébként sem könnyen megyek kiállításra, éppen tegnap hagytam ki egyet 'Szentföld öröksége' címmel a Szépművészeti Múzeumban. Férjem és a szülei, illetve a kedvenc nagynéniszívből gratulált a megérzéshez: nemcsak zavarbaejtően szegényes, de komikusan összevissza volt a dolog, a tárgyak hiányán néhány - a párhuzamosan - vagy éppen kifutó kiállításokról áthozott - darabbal igyekeztek enyhíteni: volt egy témába vágó Turner és Rembrandt kép.

Ez a Donna Leon kötet kapóra jött, hogy amit az ember sejteni vél vagy érez - bár naívan nem gondol a miérteknek utána - akár igaz lehet. Korántsem véletlen a globális multi-kulti. Mi másból élne meg és működne a műkincspiac? A nagy múzeumok igazgatóiról nem is beszélve? Persze távol álljon tőlem, hogy egy álnéven írt kriminek a kelleténél több hitelt adjak... A lényeg, hogy azóta összeállt bennem egy kép, mindenkinek lehetnek őrült elméletei. ;-) 

- Semenzato úgy nyolc éve van a múzeumnál, és ezalatt elég sok nemzetközi kiállítást sikerült összehoznia. Ami azt jelenti, hogy jó kapcsolatai vannak a külföldi múzeumokkal vagy azok igazgatóival, és hogy sok helyen sok ismerőse van.  

- Valami más? - kérdezte Brunetti semleges hangon.

- Jó szervező. Egy csomó kiváló szakértőt sikerült Velencébe hoznia. Két restaurátort majdhogynem elrabolt a londoni Courtauldtól, és sokat tett azért, hogy megváltoztatssa a kiállítások népszerűsítésével kapcsolatos dolgokat.

- Igen, azt észrevettem. - Brunettinek olykor az volt az érzése, hogy Velence olyan szajhává változott, aki irtózatos sebességgel kénytelen váltogatni a klienseit. Először a várost ellepték a föníciai üvegkiállítás fülbevalós plakátjai, tízezrével nyomták és terjesztették őket, ezeket azonban gyorsan felváltotta Tiziano egyik sokszorosított portréja, ugyanilyen kivitelben, amelyet hamarosan lecseréltek Andy Warholra, de az is ugyanolyan gyorsan eltűnt, legutóbb pedig kelta ezüstszarvast ábrázoló plakátok tűntek fel a város minden elképzelhető sík felületén, hogy minél több turistát vonzzanak a jegypénztárakhoz. Mi jöhet még, tanakodott magában Brunetti. Leonárdo pólókra nyomtatva? Nem, azokat már kisajátította magának Firenze. Brunetti annyi művészeti kiállítást reklámozó plakátot látott, hogy egy életre elege volt belőlük.

A kötet ezenkívül bepillantást enged a velencei kórházi ellátás működési mechanizmusába (magyar olvasónak nem lesz ismeretlen); és az áradás alatt hordott térdközépig érő gumicsizma-divatba, melyet a Prada divatház 2009. Ősz-Tél kollekciójában az egész világ számára kötelezőnek és iránymutatónak tart. Legalább rájöhettem, hogy némely -  bár kétségtelenül igen partikuláris esetben (acqua alta) - van értelme.  

A 42. oldalon taglalt új korházépület története, sorsa ismét csak erősíti a tényt, miszerint az olasz viszonyok a magyarhoz képest, 'az egyik tizenkilenc a másik egy híján húsz' közmondás ernyője alá esnek. /Van persze egy két és fél évtizedes időbeli eltérés és előny a javukra, egy felmérhetetlen értékű történelmi épület és műkincs gyűjtemény szerte az országban, az egyház töretlen jelenléte és ereje, az északi rész számottervő gazdasági húzószerepéről nem is beszélve. Mindazonáltal korrupció, bürokrácia, adómorál, és közbeszerzés témában ikertesvéreink./  

 

 

Donna Leon: Felsőbb körök

- Magánbűnözők és közerkölcsök

/Friends in High Places, 2000./

Fordította: Bíró Júlia

Geopen Könyvkiadó, 2009.

271 oldal, 2490,- Ft 

 

A 2000-ben született mű felkavaró, és - a szerzőtől szokatlan módon -, kiábrándítóan modern.

Bepillanthatunk a velencei földhivatali ügyintézésbe, különös tekintettel a jelzáloghitelezés egy törvénytelen módozatára (uzsorakölcsönök). Mindent átható érdekcsoportok ténykedése tapasztalható itt is. Útmutatót kapunk, hogyan kell elintézni valamit úgy, hogy köze se legyen a hivatalos módozathoz, de gyors és végleges eredményű. 'Get it done', mondaná az amerikai; ez egy velenceinek annyi, hogy felhívja egy-két ismerősét, megtudja kinek-mennyit-hova. Érintett téma még: a drog akár az egyetemisták életét is derékba töri;  szomorúan éles képet kapunk a narkósok életkörülményeiről.

A figyelemreméltó ebben a könyvben, ahogyan a mozzanatok, mint sötét gyöngyök felfűződnek a történeti nyakláncra. Forgatókönyvszerű egyébként, a Vészhelyzet vagy a Helyszínelők sorozat jutott eszembe. 

Végül meg kell jegyeznem - mert itt történik egy váltás - hogy a Bíró Júlia féle fordításokat élveztem a legjobban.

Frissítés 2009. július 21. kedd

Donna Leon: Méregpohár az operában - 

'Rejtélyes bűnügy Velence varázslatos díszletei között'

/Death at la Fenice; 1992./

Fordította: Tandori Dezső

Geopen Könyvkiadó, 2007.

A kedvencem. Bizony.

Tegnap kezdtem, ma befejeztem. Megdöbbentő történet volt, hozzám sok szempontból passzoló bűnügyi regény.

Velence operaházát Gran Teatro La Fenicének hívják. 1996. január végén égett le gyújtogatás miatt, a sokszáz éves, történelmi kincs épület, hogy a felújítást végző cég egyik alvállalkozója ne kerüljön időzavarba. A napi késedelmi kötbér elkerülése, és egy újabb üzleti lehetőség a rehabilitáció okán, ezeknek az embereknek kellő motiváció volt... elég gyászos. Az újjáépítés hasonló módon húzódott el, mint a budapesti Margit-híd felújítása. A John Berendt könyv szól erről az olaszos-közbeszerzéses-maffiás esetről./

Donna Leon még nem tudhatta mi lesz a velencei operaház sorsa, amikor 1992-ben lezárta könyve kéziratát. Akkoriban a La Fenice a zenéről, az operaénekesek túlérzékeny lelkéről és a társulaton belüli intrikákról szólt. Ehhez adjunk hozzá jól csengő nevű és gázsijú vendégszereplőket; a világ legismertebb karmesterét, aki német származású, és a világháború alatt nem köpte le az akkori politikai elitet; a La Traviata utolsó felvonását; egy homoszexuális Kína kutatót; egy három évtizeddel fiatalabb harmadik feleséget; és minden összeállt a bonyodalomhoz.  

Mestermunka a kötet, ismét Agatha néni jutott eszembe. És ahogyan ő is elejt néhány alaptudnivalót (megfelelő minőségű abroszt és konyharuhát London mely áruházában kapni, milyen az igazi vajas keksz stb.); itt is kiderül, hogy Velence egyetlen valamirevaló szállodája a Gritti. Legalábbis akkoriban, és ilyen embereknek, feltétlenül. 

Patta kapitányhelyettes itt is kitesz magáért:

(...) - Miért nem jegyzetel?

Brunetti megengedte magának egy mosoly egészen halvány kezdeményét. - Ó, én soha semmit sem felejtek el, amit ön mond, signore.

Csak ő maga tudhatta miért, Patta elhitte neki. - Egyébként nem hiszem, hogy a nő nem látta volna akkor ott Wellauert, ahogyan magának állította Brunetti. Az emberek nem szokták csak úgy ukmukkfukk abbahagyni, amit egyszer elkezdtek. Biztosra veszem, hogy emögött valami van. Valószínűleg a korkülönbséggel függ össze. - Az a hír járta, hogy Patta két év pszichológiát is hallgatott Palermóban az egyetemen, mielőtt átnyergelt volna a jogra. Nyílt titok volt  mindenesetre, hogy egyetemi hallgatóként igen, kevéssé jeleskedett, ám utána apjának a kereszténydemokrata körökben kifejtett sokkal fajsúlyosabb tevékenysége folytán - "egyenes ágon" - hamarosan felügyelőhelyettessé léptették elő. Ma meg, jó húsz év múltán, a velencei rendőrségen volt kapitányhelyettes.

Mivel Patta láthatóan végzett az utasításokkal, Brunetti felkészült az elkerülhetetlenre: jön a beszéd a város becsületéről. S mint napra éj, valóban következtek is e gondolatra Patta szavai:

- Maga ezt talán nem érti, comissario, de itt korunk egyik leghíresebb művészéről van szó. Akit nálunk, a mi Velencénkben öltek meg. - Patta szicíliai akcentusával ejtve a "Velence" kicsit nevetségesnek hatott; hogy "a mi" Velencénk... - Tehát mindent meg kell tennünk, ami csak telik tőlünk, hogy ezt a bűntényt felderítsük, nem tűrhetjük, hogy városunk hírnevén, sőt becsületén foltot ejtsen.       

(...) Amíg Patta feltarthatatlanul szónokolt tovább, Brunetti elhatározta, visz Paolának egy csokor virágot, amennyiben a főnök Velence - "a mi Velencénk" - dicsőséges zenei múltját is említi talán.

- Ez itt Vivaldi városa, Mozart tevékenykedett körünkben. Kötelességeink vannak a zenei világot illetően.

Szeretettel ajánlom az izgalmas utazásra vágyó, vállalkozókedvű olvasónak.

 

Donna Leon: Halál idegenben

'Valóban kiirthatatlan a korrupció?'

/Death in a Strange Country; 1993./

Fordította: Tandori Dezső

Geopen Könyvkiadó, 2008.

320 oldal, 1700,-Ft

Hasonlít az elsőre, és a harmadikra, csak más a díszlet. Aki ezeket olvassa csupán, megunja Donna Leont.

Sivatagi vihar, szövetségi hadsereg, tökéletes ívű és fehér amerikai fogsorok, hatalmas hűtőgépek, nagytestű katonafeleségek. A bázis város a városban, nehogy nélkülözze a drága honvéd kedvenc U.S. fagylalt márkáját Olaszországban... Azóta persze nemcsak a katonai bázisokon hódít a tengerentúli franchise borzalom.

Tudtam, kitaláltam mi lesz a vége, és bosszantottak a közhelyek. Ennek ellenére érdemes végigolvasni, kiderül mit tesz a sikeres velencei kereskedő arisztokrata (comissario Brunetti apósa), ha a szálak túl magasra vezetnek. Megtudjuk azt is, hogy modern világbékénk egyenlő a külpolitikai szövetségek adok-kapok játszmával.

117 komment