HTML

Külcsín és Belbecs

"Eddig csak az csinált a világban valamit, akinek nem voltak határozott tervei." (Oscar Wilde)

Friss topikok

Blog szépirodalom-őrülteknek


2009.07.18. 14:25 Scala

Ehhez lehet, én kevés vagyok... - Méhe nélkül a bába

Berniczky Éva: Méhe nélkül a bába

- regény

Magvető Kiadó, Budapest, 2007.

204 oldal, 2200,-Ft

B

Első rész, 2009. július 9. 1h25

A hálószobában maradt a Donna Leon krimi, nincs a helyén, nem találom a sötétben, de nem akartam felébreszteni a férjemet (a jó házasság alapja aludni, és aludni hagyni). Ráadásul  e-mailben hónapok óta be kell(ene) számolnom kortárs magyar szépirodalmi élményeimről : ajánlom, nem ajánlom, ki léphet Szabó Magda helyébe? stb.. Inkább előbbi, mint utóbbi ok sarkallt Berniczky Éva regényének ma éjszakai elkezdéséhez. No meg a háromféle sajt és leheletvékony olasz füstölt sonka uborkával, aminek elfogyasztása órákkal hátráltatja a kocogást. Az uborka nehéz étel családi mondás ma éjjel értelmet nyer, és rég nem látott blogos aktivitáshoz vezet. 

Oscar Wilde szerint "A kritika az önéletrajz legmagasabb formája." Ennek szellemében készült jelen bejegyzés.

 
Azzal kezdem, hogy a cica miatt közepesen kényelmetlen helyzetben fekszem a kanapén. Próbálkozom az eltemető, fullasztó, leszorító stratégia néhány elemével, hasztalan. Ehhez társul a könyv, amely igen jó kritikát kapott a KönyvesBlogon. 

A 38. oldalnál járok, Boccaccio és Dante jutnak eszembe, hogy néha nem tetszettek... A szövegnek ugyanis van egy verses lüktetése, tömény, de érdekes. De. Tulajdonképpen. Érdekes. 

Hiányolom a hangulataláfestést: sok a leíró rész, mégsem érzem a miliőt. Bizakodom, hogy hosszú távon lesz jó, vannak erre utaló jelek. Úgy érzem ingoványos talaj nekem a határontúli magyar író és alkotásai, Bartis Attila is csalódás volt, de állítólag félreértettem. Egy dolgot már biztosan mondhatok, Berniczky Éva könyve jobb, mint A nyugalom, uis. nem hatásvadász.

- Amíg abszolválom és kiegészül a post, utánakerestem némi infónak, saját blogjuk van a férjjel, Balla D. Károllyal (költő; nickje BDK., Murcinál sokszor kommentelt, amíg jártam oda). 

- Hivatalos, eléggé semmilyen bemutató a könyvről itt. Nagyjából ez olvasható a kötet hátoldalán is.

- Kattintgassatok bátran, sok novella is van a Manzárd fantázianevű blogon.

- Elle.hu vélemények a regényről

- olvasónapló, de tképpen részletek máshol megjelent posztokból

- Spanyolnátha művészeti folyóirat 

Nőiesen ír, azazhogy érződik, hogy a szerző nő, ez most idegesít. Vannak teljesen körmönfont és nehéz mondatai  Például:

Mindig is nehezen viseltem az illetéktelenséget, ugyanakkor a kényszercselekvések utólag némi elégedettséggel töltöttek el.

Ezekre vadászok, de azóta nem sok akadt horogra - képzavar... 

Chloé elhagyta a kanapét, és a parketton félálomban ül. 

A könyv és főként a koncepció, úgy összességében nem tűnik rossznak, meg kell szoknom. Félek azonban, nem fogom tudni átérezni... A kilencvenes évek elejének Nők Lapja írásmódja és a szörnyű hajfestés szlovákiai módra jutnak eszembe. Annak ellenére, hogy a helyszín Kárpátalja. Bocsánatot kérek emiatt, egy újabb Oscar Wilde idézettel takarózom:  

Csak sekélyes emberek nem ítélnek a külső alapján. 

Frissítés 2009. július 18. szombat 

A lázas betegségben az a jó, hogy sokat kell pihenni, és egy alvással töltött nap után következik az olvasással töltött kettő. Donna Leon négy teljes kötetének bevégzése után túlzásnak éreztem egy újabbat, visszatértem Berniczky Éva regényéhez. 

A szöveg túlnyomórészt naturalista. Móricz Zsigmond féle részletek az evésről, a kolbászról, és a fulladásos nyelésről:

Zavarában harapott egyet az ajándékba kapott Szemipalatinszkiből, amit Odorkától kóstolóba kapott. Feltűnően hosszan csócsálta, forgatta a szájában. De hiába kínlódott nem tudta legyűrni a torkán a fűrészpor ízű zsíros masszát, a nyelvével együtt ördöngősen tovább dagadt. Egészen finom biztatta magát, hátha mégis elnyomhatja utálatát, és lenyelheti végre a sűrű habarcsot, amely, ha nem igyekszik pillanatokon belül kinőheti a szájüregét, szétfeszíti az ajkát, és kitüremkedik.

Odarka azzal a rémült áhítattal csüggött rajta, amellyel a kivégzéseken lesi a közönség a halálraítélt utolsó rezdüléseit. Havackónénak azonban nem volt mersze kicsúfolni a halált, nem köpte ki az istentelenül rossz falatot. (...) Láthatóan szabadulni szerettek volna már egymástól, mindkettőjüknek kapóra jött a megjelenésem. (...)

 

Ez a kolbász oldalakon keresztül kísért, Odarka férje is undorodik tőle, asszonya viszont a gyárban dolgozik páratlan napokon, folyton ez a vacsora. Minden adagban van fehér kitüremkedő szalonna darab, amitől a pasasból lassan, de biztosan kiszáll az élet. A fővárosi nyomorban ennek ellenére a szerencse fiának kell éreznie magát, hiszen a többség, csak áradozhat és elmélkedhet a húsipar eme remekéről, hozzájutni nem lehet. Eszembe jut az angol mondás: 'Aki szereti a virslit, és a törvényeket, ne akarja megtudni hogyan készülnek.'  

A daráló felett páros napokon nem Odarka roskadozik, ő olyankor ugyanis bába. Nagy szükségben lévő asszonyok erős karú és akaratú segítsége, az egyesszám első személyben elbeszélő írónő két gyermekét is ő segítette a világra. No és persze benn-nyugton maradni két hetet, a mindkét esetben hét hónapra bekövetkező burokrepedés után. A magzatvíz csordogálása, a felpolcolt lábak és alattuk lévő párnák dohos szaga, a ki nem száradó alsótest mind-mind tárgya a regénynek. Nem beszélve a szüléskori fájdalmak taglalásáról, és a bába idővel érdektelenné, önzővé vált hozzáállásáról - fiatalon szült egy leányt, akit meg akar találni: a vajúdóknak mutogatja önmaga fiatalkori képet, hogy felismerjék benne a lányát... Olyankor úgysem tudnak hazudni, annyira nagy a fájdalom. 

Másik, időrendben első téma a helyi történelemtanár, és az ő könyvgyűjtő szenvedélye. Világának sok epizódját ismerjük meg: gyerekkori élmények, szamárköhögés; a tanfelügyelő zugivászata; az ateista múzeumnak lezárt templomépület, ahol az iskolai takarítónő-egyben gondnok torz testalkatú fia talál magának nemes szórakozást, a mama kötényéből kilopott lakatkulccsal; és a tanár úr tetőn játszó, kelt cukroskalács-képű két gyereke az analfabéta, de nagyon fiatal feleségtől (Mokrinka). Ezek a részek jobban tetszenek. Kivéve a közhelygyűjtemény mondatokat, mint:

Sötét árnyéka a földdel együtt nyílt meg előttem, akár a szövet a sebész szikéje alatt.  


 

Ezt a könyvet nem regényként kellett volna erőltetni, mert egy novellafüzér. Az írónő stílusa amúgyis tömör, a mű regénynek túl türelmetlen. /Ugyanezt írtam Bartis Attila A nyugalom c. regénye kapcsán, csak ott hosszabban fejtegetem, hajtogatom ezt a kortárs magyar sajátosságot./ Miközben ezen gondolkodom eszembe jut, ha hosszabb volna, végigolvasnám-e? Így is fontolgatom a félbehagyást... Regény esetében nem jellemző rám, de azt érzem, meg kell szakítanom az olvasást: valami mást csinálni!

- Tegnap két fejezet után kimentem mosogatni! 

- Amikor olvasás után magányosan ebédeltem, a tányérből ráláttam a színes Aldi katalógusra, és ahelyett, hogy elfordítottam volna tekintetem, lecövekeltem a fényképnél, a mellette tömörített szövegnél: Mister Tool - 'Ütvefúró'. Nem vicc, felemelő megoldásnak tűnt az engem feszítő érzésekre! 

Itt kívánom megjegyzeni, hogy a hölgy szerintem nem ír rosszul, korántsem 'tehetségtelen az íráshoz', de alkotása mégsem tetszik: valami zavaró és fárasztó van a szövegszövetben. Továbbra is az újságírás és a kilenvenes évek elejének Nők lapja magazinja ugrik be.

Mindemellett nem enged elég hosszan elmerülni egy-egy/a hangulatban. A letisztultságot hiányolom, az egy irányba tartást. Mintha szem elől tévesztette volna, miért is születik regénye: korrajznak, hangulatábrázolásnak türelmetlen; emberi sors felelős bemutatásához - az én ízlésemnek - túl epizodikus; naturalista életkrónikának pedig sok helyütt túlmórikálja magát. Nem fogott talajt, és az olvasó csak tapogatózni tud.

A harmadik vonal, az ismeretlen léha életű nő, akinek vetélési élményével végeztem az imént...

(...) annyira fájt, valahonnan jól ismertem ezt a furcsa szakadást, a repedés mentén távolodtak egymástól a sejtek, erre a belső rianásra ébredtem, arra, hogy összetört bennem a tojás, s ez olyan természetesnek tűnt akkor, nem kellett végighúzni a kezemet a combomon, úgy is pontosan éreztem a langyos ragadós folyás vonalát, már megint elvetéltem, mindig hajnalban vetélek el, amikor Nyina Mikolajovna örege félórákat járatja a Zaporozsecét és ez a kivénhedt csotrogány bepufogja hozzám a világ összes bűzét a nyitott fortocskán át  

Az ő története része lesz konkrétabban is a nagy egésznek. Más módon vannak nyomdailag szedve az őt érintők, és különlegesen, líraian fogalmazva. Önmagában figyelemreméltó, jól megírt - néhány - oldalak. Következetes, egységes stílus, nem baj, hogy nem hosszabb. Sajnálatos, hogy a regény többi része elveszi az élét: lefárasztva az elmét, fura összbenyomást hagy.

Elkezdek egy újabb Donna Leont, nem kínzom magam. 

2009. július 19. vasárnap:

A 116. oldalnál felfüggesztettem az olvasást, elpakoltam a polcra. Frissítek, ha visszatérnék rá.

Véleményösszefoglaló: Ha kiragadunk részleteket, ígéretes könyvnek tűnik; regényként, egyben olvasva nem sok a varázsa.

A Magvető Kiadó három évig biztosan nem számíthat részemről újabb vásárlásra. Lángh Júlia (Egy budai úrilány a regény címe; nem írtam róla itt a blogon, azóta el is adtam egy antikváriumnak), Bartis Attila, és ez a könyv. Inkább hagyjuk...

Viszont pénteken becsöngetett egy lesült diák, hogy támogatjuk-e a Bethlen Gábor Gimnázium könyvtárát néhány kötettel, így végre megszabadultam Horváth Gergely, Légrádi Gergely és Paolo Coelho könyveimtől. Nem tudtam őket eladni még februárban... antikváriumban.


25 komment