HTML

Külcsín és Belbecs

"Eddig csak az csinált a világban valamit, akinek nem voltak határozott tervei." (Oscar Wilde)

Friss topikok

Blog szépirodalom-őrülteknek

2009.11.22. 20:30 Scala

Vass Virág első könyve

 Vass Virág: Vulévu

- A nagy szerelem valahol
 
Ulpius-Ház Könykiadó
Budapest, 2009.
 
380 oldal; 3000,- Ft
D+
 
A blog történetében először közlünk vendégpostot, oka a kényelmesség és önkímélet: túl sok rossz magyar könyvet olvastam az elmúlt két évben; hálával fogadom /és kérem/ a segítséget, ha már jó kortárs könyv nincs. Persze lehet, hogy én választok szerencsétlenül... és az is lehet, hogy a pápa pornózik..., de valahogy mégsem hiszem (Copyright at Rocko).
Mindenesetre eme nagyon gyengének tűnő, persze agynomarketingelt irodalmi csökevényt, amely októberben jelent meg, ezt a könyvet eszembe sem jutott megvenni. Már csak a címe miatt: zavaró, bénítóan idegesítőnek találom. Okain gondolkodtam, egy korábbi kommentem idézem:
 
a) jópofa 
/a szerző szereti az ilyesmit, lásd Elle Editorial cikkek évekig/
 
b) Vass Virág beszél franciául (ezt sokan szeretik státuszbeli magaslatként megélni) 
 
c) Elle a szponzor 
 
d) egy népszerű Abba számra hajaz
 
e) viszonylag könnyen kiejthető, de h. biztosra menjenek, leírták fonetikusan
/a Voulez-vous? kb. akkora zavarokat keltene ebben az országban, mint a Louis Vuitton./
 
f) egy brandet alakítanak ki VV-nak, ennek attribútuma a francia beütés, amelynek a könyvek címében is ki kell fejeződnie.
Folyománya: a második rész francia drazsé...
 
 
Köszönetemet fejezem ki tehát kedves, és nem kevésbé lelkes látogatómnak, Beatrix Kiddo The Bride-nak, hogy elolvasta, és a tőle megszokott lendülettel papírra vetette benyomásait. Mindezen túl néhány komment erejéig idevonzotta a könyv szerzőjét, Vass Virágot is. (Fideli 2009.11.18. 10:31:25)
 
 
Lássuk miről maradunk le, ha kézbe sem vesszük a Vulévut.
 

"Vass Virág, a magyar ELLE magazin volt alapító-főszerkesztője Vulévu címmel az Ulpius-ház gondozásában, az Elle és a Fundamenta támogatásával könyv formájában egy szerelmi történettel örvendeztette meg az álmokra, vágyakra, a csillogásra és a nagy Ő-re vágyó tisztelt publikumot.


Bár az ex-főszerkesztő saját bevallása szerint a Vulévu nem elsősorban egy love story- annak ellenére, hogy a mű alcíme: „A nagy szerelem valahol” és a könyv belső borítóján Fejős Éva negédes ajánlása is ezt igazolja:


„ … A Vulévu rólunk, mai nőkről szól, az esendőségeinkről, reményeinkről, szerelmeinkről- vagyis: az életünkről.”


-, hanem karakterközpontú történet, én az írásában erre utaló momentumokat nem fedeztem fel.
( A két „írónő” mézes-mázos egymás reklámozása a könyv végén folytatódik: ott ugyanis Vass Virág magasztalja a mennyekig Fejős Éva bestsellereit.)

Joggal tehető fel a kérdés: miért olvastam el kritikám tárgyát, természetesen esténként a paplan alatt zseblámpával, nehogy véletlenül meglássa valaki a könyvet a kezemben. Nos, a válasz végtelen egyszerű! Vass Virág egy vele készített interjúban árulta el, hogy azért mond le az Elle főszerkesztői állásáról, mert könyvet ír. Kíváncsi lettem, hogy egy könyv megírásához valóban annyi időre és energiára van szükség, hogy egy alapító-főszerkesztő lemondjon egy jól fizető és presztízst biztosító állásról?! Az iromány elolvasás után fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy az utóbbi években az Elle magazin színvonala meredeken kúszik lefelé, már-már az olvashatatlanság szintjére, és Vass Virág könyve egy könnyed (-nek szánt), intellektuális tudást nem igénylő, elgondolkodásra egyáltalán nem ösztönző, semmiféle mondanivalót nem tartalmazó írás, melyet néhány óra alatt meg lehet írni és el is lehet olvasni.
(Az ok-okozat közötti kapcsolat felismerését a „kritikámat” olvasókra bízom!)

Röviden a könyv története: a főhősnő, Török Szonja, aki természetesen harmincas, sikeres szingli, a Csatorna Háttér című műsorának vezetője lesz. Képernyőre kerülése után egy titkos hódoló virágszirmokat küld neki, és mikor a váza megtelik a szirmokkal, a randevú után derül ki, hogy a virágküldözgető ismeretlen egy „ kőgazdag” üzletember. Ezután a főhősnő és az úriember között kialakul egy se veled, se nélküled szerelmi kapcsolat, és Szonja a magyar származású Párizsban élő divatfotóssal készített interjú, és néhány együtt töltött meghitt hét után a munkája miatt állandóan elfoglalt új lovagjához Párizsba költözik, ahol éli unalmas életét. Az eljegyzés után és a már kitűzött házasság előtt a divatfotós a nő helyett inkább a munkáját választja, így Szonja idehaza keres vigasztalást „kőgazdag” karjaiban, de kapcsolatuk továbbra sem működik. A mese meglepően összecsapva, néhány oldalon taglalva az eseményeket, befejezetlenül egy biopiacon ér véget, ahol Szonja legjobb barátnőjével, a Csatorna sminkesével vásárol, ahol találkozik korábbi interjú alanyával, egy ökológus- klímakutatóval, akivel ott a biopiacon randevúra hívják egymást.
De kedves olvasó! A történet ezzel még nem ért véget! Természetesen a Vulévu-nak lesz folytatása szintén nagyon „ötletes” címválasztással: Franciadrazsé.

Néhány mondatot szánnék a könyv borítójára, úgy gondolom, megéri: tipikusan „ulpiusházas”.
Fekete alapon a jól bevált és megszokott betűtípus pink és fehér színekben, egy kezében esernyőt tartó karcsú fehér nőalak. (az utóbbi jelentését ugyanúgy nem értem, ahogyan az ex-főszerkesztő címválasztását sem. De bármiféle logikát keresni felesleges időpazarolás lenne.)

A könyvről több a negatív véleményem, mint az elismerő:
Kezdem a címválasztással, amit már kifejtettem fentebb, hogy számomra teljesen érthetetlen. Vulévu: Voulez-vous: Akarja? Akarod? Mit?- teszem fel a kérdést, de választ a könyvben nem találok rá. (Bár a könyvben van egy utalás Christina Aguilera Lady Marmalade számára.)
Számomra sértően degradáló a cím fonetikus írásmódja, és úgy érzem, ezzel Vass Virág alulbecsüli olvasótábora műveltségét. Vagy netalán a népszerű ABBA szám címével azonos francia kifejezés „magyarosan” leírva a volt főszerkesztő szerint nagyobb olvasottságot (és bevételt) hoz? Ez is meglehet!

Az írónő meglehetősen ellentmondásosan ajánlja olvasóinak első bestsellerét:

„ A történet valamennyi szereplője a képzelet szülötte. Köszönöm életem regényes hőseinek, hogy meglódították a fantáziámat.”…

Aztán intellektuális tudását csillogtatja meg azzal, hogy leírja:

„ A klíma, a női szerepek és személyiségünk változásáról szóló részekhez nagy segítséget jelentett Eric Berne, Susan Jeffers, Csíkszentmihályi Mihály, Erich Fromm, Müller Péter, Borhidi Attila ökológus akadémikus, továbbá Hargitai Miklós újságíró munkája”…

Majd köszönetet mond az Elle magazin munkatársainak, menedzsmentjének és hűséges olvasóinak.

A Vulévu története véleményem szerint a Szex és New York filmsorozat gyenge és bújtatott másolása, bár a plágium vádat maga Vass Virág szerény személyemhez írt kommentjében cáfolta hevesen és határozottan.
Én mégis sok hasonlóságot látok a nagy sikerű filmsorozat és a kevésbé jól adaptált könyv között:
A főhősnő a nagy szerelmet kereső, harmincas, szingli médiaszemélység, éppen úgy, ahogyan Carrie Bradshaw, akinek egy fájdalommal teli szerelmi kapcsolata van egy öntörvényű férfival.
(Mr. Big)

„ Miután egy férfi jött érte hatalmas autóval. És az autó mahagóni műszerfala előtt Toller Úrral, a sofőrrel. Az egész cseppet sem tűnt életszerűnek. Mielőtt kilépett volna az ajtón, az ablakhoz osont, és félrelibbentette a függönyt, hogy biztos legyen benne Rendek Gábor nem csak az ő képzeletének szüleménye.”

Következő hasonlóság a párizsi szál (Egy amerikai lány Párizsban): a Szonja a Párizsban élő divatfotóshoz költözik, ahol vásárolgatni, múzeumokba, divatbemutatókra jár, unatkozik, egyedül érzi magát elfoglalt párja mellett (emlékeznek a SATC-ben Alekszander karakterére?) és akit Párizsban hagy és visszatér „Mr. Big”-hez.

Az esküvői szalon jelenet:


„ … A harmadikos farsangon öltöztem szaloncukornak - dühödten rángatta le magáról a nehéz anyagot. Fizikai gyötrelmet okozott neki a sok fodor.”…

 

És a szakítás a divatfotóssal:

„- Nem tudtam...- hajtogatta Kristóf a bakancsának-hogy hol tart most az életem. A felkérések. Egyszeri lehetőségek… Érted?
…- Mi lenne így velünk? Talán el kellene…- a hangja csúszkál, könyörgőre fogja.- Csak halasztani.”

 

És természetesen az elmaradhatatlan barátnő, a Csatorna sminkese, akivel Szonjuska megosztja minden valós és képzelt lelki bánatát, örömét, életének jelentős, vagy jelentéktelen eseményét. (Valószínűleg a volt főszerkesztő okos logikájának következménye az egy barátnő a három helyett, nehogy bárki is hasonlóságot fedezzen fel a filmsorozat és a történet között.)

Vass Virág erőltetetten jópofa és „humoros” stílusban próbált írni, éppen úgy, ahogyan még Nők Lapjás korszakában, illetve főszerkesztőként tette az Elle-ben megjelent írásaiban.
Erőltetett alliteráló mondatai kifejezetten idegesítőek:

„ Hason feküdtek, a hasissal teletömött hasukon,..”

 

A könyv egyértelműen fogyasztásra ösztönöz: H&M, Mango, Mini, Cillit, Converse, Lacoste, Chanel, Gucci, Vogue, Elle, és ami megmosolyogtató, hogy Vass Virág a Victoria’s Secret-et következetesen Victoria Secret-ként írja! (pedig az írónő hozzám intézett kommentjében leírja hogy „lelkes vásárlójuk”.)

„ Fehér pólót, rongyos térdű farmert viselt. Szédületes benne a segged, lelkendezett Enikő, mikor a nadrág megérkezett a Victoria Secret csomagküldő szolgálattól.”

Korunk fogyasztói társadalmának sivár „trendi” jelenségei is feltűnnek a könyvben: (jóga, pilates, depresszió, ortorexia, életvezetési tanácsadó, Skype, szingliség), az író szóhasználataiban pl: kőgazdag, és a média agybutító szerepe is „ártatlan „ formában tör a felszínre Tímea-show néven.

Az írónő- hogy megcsillogtathassa intellektusát is- lebutított formában idéz „művében” Freudtól és Jungtól.

„- Tudod, mit mondott Jung?...
- Szerinte az élet legfontosabb problémái alapvetően megoldhatatlanok. Nem lehet őket megoldani. Csak kinőni.”

Bevallom töredelmesen, egyetlen rész azonban elnyerte tetszésemet a könyvből: a párizsi Fashion Week bemutatása, azonban azzal is tisztában vagyok, hogy Vass Virág ide is becsempészte saját kis álomvilágát.

A könyv promótálása végtelenül agresszív: minden hirdetőfelületen, óriásplakáton, internetes portálon, de még blogokon is a fehér esernyős lány jön velünk szembe, mint aki az agyunkba akarná égetni: Vulévu - Voulez-vous- Akarod? Hát persze, hogy akarod! Vegyél meg, máris, azonnal, rögtön.

Talán több mondatot nem is érdemel a könyv (igaz ennyit sem terveztem, és én Vass Virággal ellentétben nem is vagyok író, de a kedves bloggazda kért fel a „kritika” megírására.)
De ne csüggedjenek kedves olvasók. Hamarosan ismét támadást intéz ellenünk az Ulpius-ház és Vass Virág minden lehetséges fórumon. Akkor egy nő fog pink alapon fekete kerékpárral befurakodni agysejtjeinkbe. (Ha engedjük!)
Már nagyon várom a Franciadrazsét! Egy „kritikát” biztosan megér majd."

                                                             Beatrix Kiddo The Bride, blog.hu olvasó

 

Bloggazdai megjegyzés: a plakátot egy rövid pillanatig elnézve, majd ezt az elemzést olvasva, beigazolódottnak látom a legelején (amikor megtudtam, Virgogirltől júliusban, hogy könyvet ír) rámtört sejtést: 

- VV-tól ennyire futja; - ezt a cuki fazont hozzák ki a fejéből; - agyon fogják reklámozni.

Hozzátenném az ilyenkor felhangzó óvodás megjegyzésekre: sem irigy, gonosz, ronda, sem buta nem vagyok; nem egy sötét lyukból írom rosszindulatú és elfogult bejegyzéseimet, csak azt gondolom, mi olvasók sokkal, ennél legalábbis jóval többet érdemlünk.

Zárásképpen néhány komment Strange blogjáról:

Katarocks: óó Fejős Éva, Vass Virág.. herótom van tőlük, és persze az e heti nők lapja is leközöl F. Évával 1 interjút a semmiről. ja, és most még kiegészült az Állítsátok meg Terézanyut plakátokkal is a metró. Bár, ő talán tehetségesebb vmivel.

Neomatsek: csatlakozom,nekem már nagyon elegem van ezekből a hirdetésekből,főleg a vass virágos jaj de cuki fejem van plakátból....legszívesebben leszedném az összeset

211 komment · 1 trackback

2009.08.19. 16:15 Scala

Túl angol - Nick Hornby: Vájtfülűek brancsa

Nick Hornby: Vájtfülűek brancsa

'Egy olykor elkeseredett, de örök optimista olvasó naplója'

Eredeti cím: The Complete Polysyllabic Spree; Viking Penguin, London, 2006.

Fordította: Siklós Márta

Európa Könyvkiadó, Budapest, 2008. 

364 oldal, 2800,- Ft

A szerzőt annak ellenére ismerjük, hogy nem olvastunk tőle egy sort sem: ő a Pop, csajok, satöbbi és az Egy fiúról című filmek alapjául szolgáló regények írója. Az Európa Könyvkiadó szép lelkiismeretesen adogatja ki műveit magyarul. Ez éppenséggel egy gyűjtemény-kötet, az amerikai Believer folyóiratba készült olvasónapló-rovat, sorrendbe rendezett szösszenetei.

Nick Hornby művei(nek egy része) különösebb utánajárás nélkül, angolul is elérhető hazánkban, férjem éppen a Hosszú út lefelét (A Long Way down; Penguin Books) olvassa, jónak találja. Színházi darabként is el tudná képzelni. /Ha jól emlékszem most készült el a mozifilm, de csak futólag láttam erről valamit a neten./

Visszatérve erre a kötetre: havonta megosztja velünk mit vett, mit tervezett elolvasni, és mennyire futotta. Olvasás terén nem tervez előre, de messzemenőkig tekintettel van egyéb elfoglaltságaira (fociszezon, Arsenal szurkolói szezonbérlet, kedvenc tévésorozatok, újszülött bébi érkezése a családba, rockkoncert a helyi kocsmában, idősebb gyerekek iskolai ünnepségei stb.). 2003. szeptemberben kezdünk, 2006. júniusáig evickélünk. Hornby a Bevezetőben rögzíti, hogyan képzeli a rovatszerkesztést: azt kell olvasni, ami tetszik, mert az unalomnál nincs idegesítőbb; nem tiszte milliónyi ember ízlését felülbírálni holmi értelmiségi fanyalgással (példák tőlem: Harry Potter, Paolo Coelho); tudja, hogy jóval több könyvet vesz, mint amennyit végül abszolvál, de az vesse rá az első követ, aki nem járt még így. A rovat elején közölt listából aztán ki is derül, hogy a vásárolmányok köszönőviszonyban sem állnak az olvasottakkal, bár néhányra később sor kerül.  

(...) Ekkor olvastam végig azokat a könyveket, amelyekről e kötet elején számolok be, és úgy éreztem, hogy e néhány hétnek a választásaiból kibontakozik valamiféle narratíva - hogy az egyik könyv elvezet a másikhoz, és ilyenformán kirajzolódnak bizonyos témák és struktúrák, melyeket érdemes lehet megvizsgálni. (...) A könyveket azóta is tökéletesen találomra, szeszélyesen és minden formát nélkülöző szétfolyóssággal válogatom.

(...) Írói pályám kezdetén számos könyvkritikát gyártottam, de mint minden rendes kritikusnak, úgy kellett tennem, mintha az illető műveket időtől, tértől és saját énemtől függetlenül olvastam volna - más szóval, mintha nem holtfáradtan, rosszkedvűen vagy épp részeg állapotban olvasnám őket, nem mardosna az irigység, és nem dolgozna bennem semmiféle hátsó szándék, személyes ízlés és esztétika, nem nyomasztanának magántermészetű gondok és bajok, nem ismerném mások kritikáját az adott könyvről, és nem tudnám kik a szerző barátai és ellenségei, mi több, nem próbálkoznék magam is megjelentetni egy jönyvet ugyanannál a kiadónál, és nem hívott volna meg ebédre a szerző őzikeszemű propagandistája. Legfőképpen pedig úgy kellett tennem, mintha egyáltalán nem azért írnék könyvkritikát, mert sürgősen szükségem van arra a rongyos pár száz fontra.

 (...) Egyszóval ez a rovat egészen más lesz, gondoltam.

(...) Ha pedig úgy érzem, hogy a kedvem, munkamorálom, koncentrálási szintem, az időjárás vagy a családtörténetem befolyásolja viszonyomat egy adott könyvhöz, akkor azt nyugodtan elmondhatom, és el is fogom mondani.

Erős kezdés után világos csalódás, egy mondatban így jellemezném a kötet által bennem kiváltottakat.

Magamban is csalódtam, műveltségem skálája nem bizonyult elég szélesnek: temérdek angolszász szerző és iromány. Hornbyban is csalódtam: győzött az angolszász gyarmatosító sznobizmus (apropó a Robinson Crusoet tervezem újraolvasni, hogy megoszthassam magas - egy hasonló parabola mentén felépített - véleményemet a blog drága olvasóival.) Az általa olvasott szerzők 80%-a angol vagy amerikai, és itthon hozzáférhetetlen. Jobb esetben a szerző ismert, de az adott konkrét Hornby által elemzett mű nem megszerezhető.

Úgyhogy egyik éjjel átfutottam a teljes kötetet, kiszemeltem néhány művet, és amit tudtam hova kötni elolvastam. Ha másként teszek, csak egy fárasztó kínlódás alakul ki több száz oldalon keresztül; amikor is olyanról olvasok elemzést, amiről gőzöm sincs, és az ehhez kapcsolódó csapongó asszociációkat követni próbálom. Végeredmény: gyors feledés, sok elpocsékolt idő. 

Egy dologban feltételenül egyet kell értenünk Nick Hornbyval:

Amikor az embert megfizetik egy könyv elolvasásáért, hogy aztán írjon róla, az olyan dinamikus folyamatokat indít be, amelyek a legkülönfélébb, ám csak a legritkább esetben jótékony kompromisszumokra késztetik a kritikust. 

De ez a blog itt, hobbi.

Egy angol-amerikanisztika szakos hallgatónak, vagy egy nálam sokkalta ambiciózusabb megszállottnak kortárs iránymutatás, sőt aranybánya a kötet.

Visszatérve már említett fő nyűgömhöz: hiányoltam a sokoldalúságot a művek jellegét, származási helyét illetően. Rengeteg - kétes színvonalú - könyv. Ha jól láttam csupán két francia: Flaubert és Voltaire, /kieg. Dennis Lehane-nak még utánanyomzok/ egyetlen japán /kínai nevű Jung Chan/ vagy olasz szerző könyvét sem olvasta a röpke három év alatt, a kontinentális európai irodalmat említett franciáktól egy-egy kötet, valamint Csehov, Dosztojevszkij és egy Lev Tolsztoj életrajz képviseli.  Persze nem kell mindenkinek rajongania a latin-amerikai irodalomért, sem Maurice Druonért , de ha más nem, Salman Rushdie abszolút hiányzott a listáról. John Updike, Kurt Vonnegut, Doris Lessing, Amos Oz, John Lukacs, Philip Roth van az étlapon. 

Az elemzések jellegét illetően néhány jelző: játékos, közvetlen, szellemes, rövid, sokszor csapongó. Élvezetesnek nevezhető, néhol megnevettet.

Példa:

 

Folytatjuk...

 

 

73 komment

2009.08.17. 18:00 Scala

Krimi Velencéből - Donna Leon művei

Eredeti bejegyzés 2009. július 9. csütörtök

Amikor a belvárosi üres lakásban várom a kéményseprőt, utazok a metrón, vagy ázik a lábam a pedikűrösnél, Donna Leon könyvét olvasom. A teljes sorozattal rendelkezünk itthon, de nagyon lemaradtam. Az őszinte rajongó a család másik, nem macska tagja.

Comissario Brunettit mégis én ismertem előbb, a Duna Tv egy déli adásidőben sugárzott sorozatából. Német gyártmányú, igen hangulatos filmek, kifejezvén, hogy a német elvágyódás dél felé nem pusztai legenda. A hivatalos címre nem emlékszem, de elképzelhető a "Brunetti felügyelő" fantáziadús lehetőség. Az amerikai, Velencében élő szerzőnő, álnéven írt bűnügyi regény sorozatát 2007-ben kezdte magyarul publikálni  a Geopen Kiadó. Azóta gombamód szaporodnak a kötetek.  

A kötetek minden esetben egy Mozart, olasz-magyar nyelvű opera librettó részlettel indulnak.

Frissítés 2009. augusztus 16. vasárnap

   

Donna Leon: Bíbornál is sötétebb -

'Újabb bűnügy zaklatja fel Brunetti felügyelő gyönyörű Velencéjét'

/Eredeti cím: Through a Glass Darkly (2006.)/

Fordította: Borbás Mária

Geopen Kiadó, 2007

1700,- Ft

 

Első élményem a Bíbornál is sötétebb, 2008. márciusban. Annak ellenére, hogy egy közelmúltbéli kötet (a kézirat 2006-ban lezárva) nem tetszett úgy, mint a korábban készültek. Muranoban, az üveggyártó manufaktúrák klikkes világában, játszódik a cselekmény nagy része. Az indítéknak az EU környezetvédelmi irányelveihez van köze, és több helyütt kiütközik sajnos az írónő, és/vagy a fordítás bosszantó szakszerűtlensége. Ha rajtam múlik, nem veszek több kötetet.

Szerencsére nem rajtam múlt.

 

 Donna Leon: Gyilkosság receptre - 

'Törvényes bűnök és igazságos törvényszegők' 

/Eredeti cím: Fatal Remedies (1999.)/

Fordította: Bíró Júlia

Geopen Kiadó, 2008

1700,- Ft

 

Rendhagyó kezdés után, két véresen komoly, mindazonáltal hipokrita módon kezelt jelenségre hívja fel a figyelmet; és még a cselekmény is kellően csavaros.

Megtudhatjuk, hogy ha egy velenceinek gyógyszergyára van, Marghera vagy Castelfranco Veneto a munkahelye; hogy az olaszok adófizetési morálja gyönyörűen megfelel az itthoni viszonyoknak; hogy visszataszító világban élünk, ahol visszataszító, élveteg emberek százainak, körültekintően vendégszerető, all inclusive utakat szerveznek a Távol-Keletre; és hogy mi mindent bízhatunk az ENSZre, segélyszállítmányozás címén.

(...) - Értem. Ön ismerte a sógora üzleteit? Együtt dolgoztak?

- Nem. Én az egyik gyárunkat vezetem Castelfranco Venetóban. Az Interfart. A gyár az enyém, de a nővérem nevén van. - Látta, hogy Brunetti nem túl elégedett a válasszal, ezért hozzátette: - Adózási okokból.

Brunetti bólintott, a mozdulatról maga is úgy gondolta, hogy paposra sikeredett. Ő tudta, hogy Olaszországban az emberek többsége felmentést várt attól, ha valamely szörnyűségről vagy szabálytalanságról azt állította, hogy adózási okokból követte el. Mondjuk kiirtotta a családját, lelőtte a kutyáját, vagy felgyújtotta a szomszéd házát - ha azt állította, hogy adózási okokból követte el, nem hitte, hogy lenne olyan bíró vagy esküdtszék, amelyik elítélné érte.  

Nagyon tetszett ez a kötet, és a történet kritikai éle is: a sajtóorgánumok előli bujócska Brunetti által választott módjától a barátoknál eltöltött vacsoráig; a történetbeli szereplők leírásától, Patta rendőrparancsnok-helyettes - Brunetti főnöke - korlátolt víziló magatartásáig. A 37-40. oldal ragyogóan szellemes, egyszerűen zseniális, de túl hosszú volt, hogy idemásoljam. Nem érdemes kihagyni! ;-)

Ime egy másik, másmilyen idézet:

(...)  A hatodik hívott fél egy drogkereskedő volt, akinek a fiát Brunetti nem tartóztatta le, amikor néhány évvel ezelőtt, az apja legutóbbi lecsukását követő napon a fiú megtámadta a nyílt utcán. A férfi azt mondta, hogy meglátja mit tehet.

- És hogy van Luigino? - kérdezte Brunetti, így mutatván ki, hogy nem táplál haragot a fiú iránt.

- Amerikába küldtem. Bizniszt tanulni - felelte az apa, mielőtt letette volna a kagylót.

Ez valószínűleg azt jelentette, hogy a legközelebbi találkozásukkor Brunettinek le kell majd tartóztatnia a srácot. Azt is jelenthette azonban, hogy valamelyik kiváló amerikai egyetem üzleti menedzsment szakának elvégzését követően a fiú felemelkedhet a szervezeti ranglétrán, és olyan magasságokba kerülhet, ahol egy egyszerű kis velencei comissario di polizia már nem juthat a közelébe, hogy letartóztathassa.

Egyedül azt találtam méltatlannak, velem, mint olvasóval szemben, hogy a rejtély megoldására - a bizonyítékra, Brunetti gyakorlatilag a semmiből, a kötetben annak előtte nem idézett aprócska tényből jön rá. Az ilyen deus ex machina megoldásokat már a krimihercegnőtől (Agatha Chr.) is övön alulinak találtam.

Újult erővel faltam tovább gyűjteményünket. 

 

 

 

Donna Leon: Nemesi kisugárzás - 

'Az arisztokrácia diszkrét bája'

/A Noble Radiance; 1998./

Ford. Bíró Júlia

Geopen Kiadó, 2008

1700,- Ft

 

Ha valaki meg akar ismerkedni Donna Leonnal, ezt a kötetet ajánlom. Nálam számszerint a harmadik volt, de a teljes igazság kedvéért bevallom, hogy a tévé változattal kezdtem. Így öt év távlatból annyi maradt meg: ez már döfi. Az izgalmakat nem rontotta el a néhány ismerős mozzanat.

Ami a regényt illeti: okos és életszerű kezdés, kellően adagolt humor, logikusan végigvezetett, klasszikus indíték-gyilkos szövevény a velencei kereskedő arisztokrácia világában. Nincs benne közhely, már azt hisszük a végére értünk, mindent sejtünk, és mégis leesik az állunk. 

Mindezen túl szívélyes részletek Brunetti felügyelő családi életéből; több epizód a divatos (Bottega Veneta kézitáska!), szellemes, agilis Signorina Elettraval, - Patta kapitányhelyettes közvetlen asszisztense, a kapitányság lelke, Brunetti felügyelő védő- és mentőangyala.

Signorina Elettra a kapitányhelyettes irodája előtt lévő helyiségben ült az íróasztalánál. Amikor Brunetti belépett felnézett az újságból, és megszólalt.

- A boncolási jegyzőkönyvet az asztalára tettem. - Brunetti kiváncsi volt, de nem kérdezett rá, mi áll benne, bár biztos volt benne, hogy a lány elolvasta. Ha nem ismeri az eredményt, akkor nem is kell tájékoztatnia róla Pattát.

Brunetti felismerte az Il Sole Ventiquattro Ore gazdasági napilap halvány narancssárga lapjait.

- A portfolióján dolgozik, kisasszony? - kérdezte.

- Bizonyos értelemben feltételezem, hogy igen. 

- Amennyiben?

- A cég, amelyikbe befektettem úgy döntött, hogy gyógyszergyárat létesít Tadzsikisztánban. Az újságban van egy cikk, a volt Szovjetunió országainak megnyíló piacairól, és szerettem volna képet kapni arról, vajon továbbra is náluk hagyjam-e a pénzemet vagy sem. 

- És?

- Úgy tűnik, bűzlik a dolog - felelte Elettra határozott mozdulattal becsukva az újságot.

 - Miért?

- Mert ezek az emberek a középkorból egyenesen a fejlett kapitalizmusba léptek át. Öt évvel ezelőtt barterben kalapácsokat cseréltek krumplira, most meg egyszer csak üzletember lett belőlük, mobillal meg nagy BMW-kkel. Abból, amit olvastam az derül ki, hogy erkölcsileg a homoki vipera szintjén állnak, úgyhogy nem hiszem, hogy szeretnék bármilyen szinten kapcsolatban állni velük.

- Túl nagy a kockázat?

- Dehogy, ellenkezőleg - mondta Elettra összeszedetten. - Szerintem nagyon is valószínű, hogy igen jövedelmező befektetésről van szó, de én nem szeretném, ha a pénzemet olyan emberek használnák, akik egyébként bárminek az eladásában vagy megvételében szívesen közreműködnek, mert csak a profit érdekli őket.

- Ahogyan a bankot is? - kérdezte Brunetti. Signorina Elettra néhány évvel ezelőtt került a questurára a Banca d'Italiából, ahol a bank elnökének a titkárnője volt, de inkább felmondott, semmint lefordítson egy johannesburgi banknak címzett levelet. Az ENSZ ugyan nem igazán hitt a saját szankcióiban, de Elettra szükségesnek tartotta betartani azokat, még az állása elvesztésének árán is.  

Brunetti felügyelő kávézási szokásai, étkezése és az ételhez fűződő különleges, már-már dependens viszonya minden kötetben jelentőséget kap. /El is lestem is egy tökkel készült rizotto receptet, Paolától (Signora Brunetti), habár nem emlékszem melyik kötetből./ Tobzódunk a táplálékról szóló részletekben: az egyik fejezet egy teljes négy-öt fogásos ebéd leírásáról szól.

Az a benyomásom, hogy Brunettinek folyton az evésen jár az esze. Két evés szünetében 'kénytelen-kelletlen' kiderít valami lényegeset, de mindez eltörpül a következő étkezés fontossága mellett. Nem emlékszem, hogy bármitől elment volna az étvágya, hacsak nem úgy alakult, hogy a munka miatt ki kellett hagynia egy főétkezést, melyet, amint lehetősége nyílik rá, szendviccsel és agyoncukrozott (három púpos kanál) kávéval kompenzál. Az utolsó kötetben elmélkedik a súlyán, még pontosabban a testtömeg-indexén, bár ezt a terminus technicust nem használja. 

 

Frissítés 2009. augusztus 17. hétfő 
 

Donna Leon: Végzetes áradás

- A nyomok a szépséges Velence alvilágába vezetnek

/Acqua Alta, 1996./

Fordította: Bíró Júlia

Geopen Könyvkiadó, 2008.

335 oldal, 1700,- Ft

 

A múzeumi kiállítások egy ideje komoly iparággá nőtték ki magukat, személy szerint nem kedvelem a túl nagy marketinggel megtámogatott világkörüli gyűjtemény-turnékat. Egyébként sem könnyen megyek kiállításra, éppen tegnap hagytam ki egyet 'Szentföld öröksége' címmel a Szépművészeti Múzeumban. Férjem és a szülei, illetve a kedvenc nagynéniszívből gratulált a megérzéshez: nemcsak zavarbaejtően szegényes, de komikusan összevissza volt a dolog, a tárgyak hiányán néhány - a párhuzamosan - vagy éppen kifutó kiállításokról áthozott - darabbal igyekeztek enyhíteni: volt egy témába vágó Turner és Rembrandt kép.

Ez a Donna Leon kötet kapóra jött, hogy amit az ember sejteni vél vagy érez - bár naívan nem gondol a miérteknek utána - akár igaz lehet. Korántsem véletlen a globális multi-kulti. Mi másból élne meg és működne a műkincspiac? A nagy múzeumok igazgatóiról nem is beszélve? Persze távol álljon tőlem, hogy egy álnéven írt kriminek a kelleténél több hitelt adjak... A lényeg, hogy azóta összeállt bennem egy kép, mindenkinek lehetnek őrült elméletei. ;-) 

- Semenzato úgy nyolc éve van a múzeumnál, és ezalatt elég sok nemzetközi kiállítást sikerült összehoznia. Ami azt jelenti, hogy jó kapcsolatai vannak a külföldi múzeumokkal vagy azok igazgatóival, és hogy sok helyen sok ismerőse van.  

- Valami más? - kérdezte Brunetti semleges hangon.

- Jó szervező. Egy csomó kiváló szakértőt sikerült Velencébe hoznia. Két restaurátort majdhogynem elrabolt a londoni Courtauldtól, és sokat tett azért, hogy megváltoztatssa a kiállítások népszerűsítésével kapcsolatos dolgokat.

- Igen, azt észrevettem. - Brunettinek olykor az volt az érzése, hogy Velence olyan szajhává változott, aki irtózatos sebességgel kénytelen váltogatni a klienseit. Először a várost ellepték a föníciai üvegkiállítás fülbevalós plakátjai, tízezrével nyomták és terjesztették őket, ezeket azonban gyorsan felváltotta Tiziano egyik sokszorosított portréja, ugyanilyen kivitelben, amelyet hamarosan lecseréltek Andy Warholra, de az is ugyanolyan gyorsan eltűnt, legutóbb pedig kelta ezüstszarvast ábrázoló plakátok tűntek fel a város minden elképzelhető sík felületén, hogy minél több turistát vonzzanak a jegypénztárakhoz. Mi jöhet még, tanakodott magában Brunetti. Leonárdo pólókra nyomtatva? Nem, azokat már kisajátította magának Firenze. Brunetti annyi művészeti kiállítást reklámozó plakátot látott, hogy egy életre elege volt belőlük.

A kötet ezenkívül bepillantást enged a velencei kórházi ellátás működési mechanizmusába (magyar olvasónak nem lesz ismeretlen); és az áradás alatt hordott térdközépig érő gumicsizma-divatba, melyet a Prada divatház 2009. Ősz-Tél kollekciójában az egész világ számára kötelezőnek és iránymutatónak tart. Legalább rájöhettem, hogy némely -  bár kétségtelenül igen partikuláris esetben (acqua alta) - van értelme.  

A 42. oldalon taglalt új korházépület története, sorsa ismét csak erősíti a tényt, miszerint az olasz viszonyok a magyarhoz képest, 'az egyik tizenkilenc a másik egy híján húsz' közmondás ernyője alá esnek. /Van persze egy két és fél évtizedes időbeli eltérés és előny a javukra, egy felmérhetetlen értékű történelmi épület és műkincs gyűjtemény szerte az országban, az egyház töretlen jelenléte és ereje, az északi rész számottervő gazdasági húzószerepéről nem is beszélve. Mindazonáltal korrupció, bürokrácia, adómorál, és közbeszerzés témában ikertesvéreink./  

 

 

Donna Leon: Felsőbb körök

- Magánbűnözők és közerkölcsök

/Friends in High Places, 2000./

Fordította: Bíró Júlia

Geopen Könyvkiadó, 2009.

271 oldal, 2490,- Ft 

 

A 2000-ben született mű felkavaró, és - a szerzőtől szokatlan módon -, kiábrándítóan modern.

Bepillanthatunk a velencei földhivatali ügyintézésbe, különös tekintettel a jelzáloghitelezés egy törvénytelen módozatára (uzsorakölcsönök). Mindent átható érdekcsoportok ténykedése tapasztalható itt is. Útmutatót kapunk, hogyan kell elintézni valamit úgy, hogy köze se legyen a hivatalos módozathoz, de gyors és végleges eredményű. 'Get it done', mondaná az amerikai; ez egy velenceinek annyi, hogy felhívja egy-két ismerősét, megtudja kinek-mennyit-hova. Érintett téma még: a drog akár az egyetemisták életét is derékba töri;  szomorúan éles képet kapunk a narkósok életkörülményeiről.

A figyelemreméltó ebben a könyvben, ahogyan a mozzanatok, mint sötét gyöngyök felfűződnek a történeti nyakláncra. Forgatókönyvszerű egyébként, a Vészhelyzet vagy a Helyszínelők sorozat jutott eszembe. 

Végül meg kell jegyeznem - mert itt történik egy váltás - hogy a Bíró Júlia féle fordításokat élveztem a legjobban.

Frissítés 2009. július 21. kedd

Donna Leon: Méregpohár az operában - 

'Rejtélyes bűnügy Velence varázslatos díszletei között'

/Death at la Fenice; 1992./

Fordította: Tandori Dezső

Geopen Könyvkiadó, 2007.

A kedvencem. Bizony.

Tegnap kezdtem, ma befejeztem. Megdöbbentő történet volt, hozzám sok szempontból passzoló bűnügyi regény.

Velence operaházát Gran Teatro La Fenicének hívják. 1996. január végén égett le gyújtogatás miatt, a sokszáz éves, történelmi kincs épület, hogy a felújítást végző cég egyik alvállalkozója ne kerüljön időzavarba. A napi késedelmi kötbér elkerülése, és egy újabb üzleti lehetőség a rehabilitáció okán, ezeknek az embereknek kellő motiváció volt... elég gyászos. Az újjáépítés hasonló módon húzódott el, mint a budapesti Margit-híd felújítása. A John Berendt könyv szól erről az olaszos-közbeszerzéses-maffiás esetről./

Donna Leon még nem tudhatta mi lesz a velencei operaház sorsa, amikor 1992-ben lezárta könyve kéziratát. Akkoriban a La Fenice a zenéről, az operaénekesek túlérzékeny lelkéről és a társulaton belüli intrikákról szólt. Ehhez adjunk hozzá jól csengő nevű és gázsijú vendégszereplőket; a világ legismertebb karmesterét, aki német származású, és a világháború alatt nem köpte le az akkori politikai elitet; a La Traviata utolsó felvonását; egy homoszexuális Kína kutatót; egy három évtizeddel fiatalabb harmadik feleséget; és minden összeállt a bonyodalomhoz.  

Mestermunka a kötet, ismét Agatha néni jutott eszembe. És ahogyan ő is elejt néhány alaptudnivalót (megfelelő minőségű abroszt és konyharuhát London mely áruházában kapni, milyen az igazi vajas keksz stb.); itt is kiderül, hogy Velence egyetlen valamirevaló szállodája a Gritti. Legalábbis akkoriban, és ilyen embereknek, feltétlenül. 

Patta kapitányhelyettes itt is kitesz magáért:

(...) - Miért nem jegyzetel?

Brunetti megengedte magának egy mosoly egészen halvány kezdeményét. - Ó, én soha semmit sem felejtek el, amit ön mond, signore.

Csak ő maga tudhatta miért, Patta elhitte neki. - Egyébként nem hiszem, hogy a nő nem látta volna akkor ott Wellauert, ahogyan magának állította Brunetti. Az emberek nem szokták csak úgy ukmukkfukk abbahagyni, amit egyszer elkezdtek. Biztosra veszem, hogy emögött valami van. Valószínűleg a korkülönbséggel függ össze. - Az a hír járta, hogy Patta két év pszichológiát is hallgatott Palermóban az egyetemen, mielőtt átnyergelt volna a jogra. Nyílt titok volt  mindenesetre, hogy egyetemi hallgatóként igen, kevéssé jeleskedett, ám utána apjának a kereszténydemokrata körökben kifejtett sokkal fajsúlyosabb tevékenysége folytán - "egyenes ágon" - hamarosan felügyelőhelyettessé léptették elő. Ma meg, jó húsz év múltán, a velencei rendőrségen volt kapitányhelyettes.

Mivel Patta láthatóan végzett az utasításokkal, Brunetti felkészült az elkerülhetetlenre: jön a beszéd a város becsületéről. S mint napra éj, valóban következtek is e gondolatra Patta szavai:

- Maga ezt talán nem érti, comissario, de itt korunk egyik leghíresebb művészéről van szó. Akit nálunk, a mi Velencénkben öltek meg. - Patta szicíliai akcentusával ejtve a "Velence" kicsit nevetségesnek hatott; hogy "a mi" Velencénk... - Tehát mindent meg kell tennünk, ami csak telik tőlünk, hogy ezt a bűntényt felderítsük, nem tűrhetjük, hogy városunk hírnevén, sőt becsületén foltot ejtsen.       

(...) Amíg Patta feltarthatatlanul szónokolt tovább, Brunetti elhatározta, visz Paolának egy csokor virágot, amennyiben a főnök Velence - "a mi Velencénk" - dicsőséges zenei múltját is említi talán.

- Ez itt Vivaldi városa, Mozart tevékenykedett körünkben. Kötelességeink vannak a zenei világot illetően.

Szeretettel ajánlom az izgalmas utazásra vágyó, vállalkozókedvű olvasónak.

 

Donna Leon: Halál idegenben

'Valóban kiirthatatlan a korrupció?'

/Death in a Strange Country; 1993./

Fordította: Tandori Dezső

Geopen Könyvkiadó, 2008.

320 oldal, 1700,-Ft

Hasonlít az elsőre, és a harmadikra, csak más a díszlet. Aki ezeket olvassa csupán, megunja Donna Leont.

Sivatagi vihar, szövetségi hadsereg, tökéletes ívű és fehér amerikai fogsorok, hatalmas hűtőgépek, nagytestű katonafeleségek. A bázis város a városban, nehogy nélkülözze a drága honvéd kedvenc U.S. fagylalt márkáját Olaszországban... Azóta persze nemcsak a katonai bázisokon hódít a tengerentúli franchise borzalom.

Tudtam, kitaláltam mi lesz a vége, és bosszantottak a közhelyek. Ennek ellenére érdemes végigolvasni, kiderül mit tesz a sikeres velencei kereskedő arisztokrata (comissario Brunetti apósa), ha a szálak túl magasra vezetnek. Megtudjuk azt is, hogy modern világbékénk egyenlő a külpolitikai szövetségek adok-kapok játszmával.

117 komment

2009.08.16. 14:00 Scala

Tökéletes tényirodalom - John Berendt: Velence hulló angyalai

John Berendt: Velence hulló angyalai

tény-regény, krimi, útikönyv

Fordította: Módos Magdolna

Új Palatinus Könyvesház, 2008.

524 oldal; 2900,- Ft 

A-

Hamarosan...

29 komment

2009.08.10. 10:00 Scala

Keresőszavak 2009. július - II. rész

 

Méltán népszerű rovatunk folytatása következik.

 

mundra+port -----> ez valami szándékos hülyeség sztem... Van egy olyan érzésem, hogy egy vagy több személy kombinált kereséssel lehívja az általa már ismert postokat.

Vagy kórosan sokat gondolok magamról/a blogról és/vagy üldözési mánia... :-) 

Williams,+Donna+Léttelenül
 

 a+szép+remedios

 

 

merge+cédrusok+sorozat

gabriel+garcía+márquez+új+könyvet+ír
 

zöldség+punci

alvó+feleségek+pinái 

terhesség+lakmusz

őszibarack+punci

félrebasz+a+feleségem -----> az általam mélyen lenézett, de sok ezer látogatót számláló

http://megcsaltalak.blog.hu-t

és a http://szakitos.blog.hu-t tudom ajánlani.
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

lúgosító+ringló

bázikus+sárgabarack

punci+vizsgálat+képekben
 

szilveszter+a+macskáról+képek -----> nem voltunk velük aznap éjjel, nem készültek képek, de idén odafigyelek.

japán+szépirodalom -----> szomorú elmaradásom ugyancsak

Jorge+Amado+ejtsd -----> a postban ott van, ha jól tudom, lásd a rovatot
 

 

 

paulo+chole+bölcsességei ----> paOlo CoELHo; és továbbra sem tartom sokra, nem idézgetek tőle, és kész.

husos+pinák

kommunista+plakátok+összefpglaló+könyv

Száz+év+magány+kétnyelvű+kiadás

www.ro+satumare+Nagy+Miklós.ro ----> ???
 

gyógyítóultrahang

vas+józsef+pál

perverz+kivegzesek ----> könyvtárban szerintem a történelmi tárgyú könyvek között sok példát lehet találni. Ezek aztán a 20-21. század amerikai és angol slágeríróit, forgatókönyvíróit is inspirálják.

gabriel+teszt+terhes

"heti+válasz"+terhes -----> megintcsak szándékos kombinációnak vélem
 

szőrös+testvérpár -----> ezt is

pujka+család+május+kosár+2009+miskolc ------>a maga nemében zavarbaejtően kusza
  

kevés+külföldi+science+fiction+novella ------> ez is szándékos

Folytatjuk egy utolsó résszel... 

10 komment

2009.08.05. 14:00 Scala

Keresőszavak - 2009. július - I. rész

Több volt, mint eddig bármikor... Csak a legcifrábbakat szedtem eme listába: 

herélt+rabszolga

a+tudatfolyam+narratív+technikája+és+a+film

leanykero+szovegek ----> ebből egy halomnyi keresés volt, mintha mindeki most készülne a nagy eseményre; sajnos rossz ajtón kopogtatnak az olvasók, én egy ilyet sem ismerek

blog+2003+kiadás+noémi

 

 

 

macskához+hasonló+szürkés+ragadozó+a+kertben,+éjjel

 

 

 

bartis+nyugalom+gyönyör+fájdalom

recsk+munkatábor+beszámoló -----> annyira szégyellem, hogy el vagyok ezzel maradva, sokan kiváncsiak voltak; szinte ugyanannyian kerestek ebben a témában, mint a perverzió (durva+tárgyak+a+pinában, tampon+punci, népművészeti+pinák, doktornő+pinája) kategóriában

amerikai+divat+1958-ból -----> tudok kitűnő divatblogokat ajánlani, ha kell...

leány -----> csak így, szimplán

terhességi+teszt+savas+vizelet -----> sztem a kettőnek nincs köze egymáshoz, de nem vagyok szakértő. Venni kell legalább három különböző márkájú tesztet, és a reggeli első adaggal elvégezni. Ott van a tuti.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

holdpalota+idézet -----> nem olvastam, ennek egyik oka, hogy Horváth Gergely A szív útjai c. könyvében nagyon ajánlgatja, és emiatt elment tőle a kedvem

saccharum+officinale+homeopátia
 

 lúgosítás+trackback

nők+méh+nélkűl -----> megható ez a fogékonyság az emberi test iránt, de a helyesírás sem elhanyagolandó

pavlov+anna 

barométer+2009.07.23 -----> rettenetes az idő, vihar-kánikula-szél

és ez körbe-körbe...
 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

szécsi+noémi+communista+montecriszrtó ------> Szép volt! :-D

savtalanítás+dió ----> a fogszabályozóm miatt nekem most tilos az ilyesmi. Amúgy passz.

kurt+vonnegut+mek

tejsavóba+áztatott+kukorica -----> eszméletlenül bizarr ötlet, sztem alkoholos lesz a végeredmény, nem?

sedatif+pc+alkohol+fogyasztása -----> elvileg lerontja minden homeopátiás szer

hatékonyságát a pia.

Nem tudom viszont, hogy okoz-e rosszullétet,

mint pl. az antibiotikum mellé fogyasztott alkohol.

"Jézus+mudrák" ----> a mudra, - ha jól emlékszem arra, amit kedves bloggerina írt - egy speciális, szertartásos kéztatartás. Na most, hogy van-e például az Utolsó vacsorát imitáló kéztartás, azt nem tudom.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

természetesség+báj+kisugárzás -----> ritka erények a kurvák és ribancok évtizedében.

Viszont sajnos, - ha szemem legeltetem egy étteremben, vagy a svéd bútor (és minden, amit csak elme kitalálhat) áruházban - a fiatal/nem magyar feleségek nem büszkélkedhetnek. Közepesen varázslatos nők. Kiábrándító.

Ezek mai élmények, amúgy. Tisztelet a kivételnek.

Vlagyimir+Megre+1950

"Azok+a+boldogok,+akik+egy+helyen+maradhatnak."  -----> Tképpen igen! :-)
 

Az isteni képek El Grecotól valók.  A görög (er.: Δομήνικος Θεοτοκόπουλος (Domenikos Theotokopulos) vagy latinosan Domenico Theotocopuli) krétai származású katolikus festő, a spanyol manierizmus legnagyobb mestere.

Két hete láttunk róla egy összeurópai (magyar is!) közreműködéssel készült, pátoszos - és emiatt inkább vicces - filmet.

 

 Külön postban folytatjuk...

 

 

4 komment

2009.07.31. 23:12 Scala

Gondos iparosmunka - Szécsi Noémi: Utolsó kentaur

 

Szécsi Noémi: Utolsó kentaur - 

"Milyen jó lenne, ha egyszer tényleg felrobbana ez az egész!"

- társadalmi lektűr

Ulpius-ház Könyviadó

Budapest, 2009

285 oldal, 2999,- Ft 

B+

Orhan Pamuk Hó című könyve tíz emberből nyolcnak vontatott, altató, nem tetsző. A kisebbséghez tartozom.

Szécsi Noémi újdonat új - akár a kenyér-, még friss és ropogós regénye említett kontrollcsoportból nyolcnak bejön majd. A kisebbség lehet például az apósom, aki a Kommunista Monte Cristot sem szívlelte és szerénységem. 

Nem állítom, hogy a könyv egy idegesítő kortárs irodalmi maszlag. Nem az. Szórakoztató lektűrirodalom a fővárosunkként emlegetett, lehangoló, életidegen koszfészekről.

Ebben a minőségében számba vesz mindent: helyszínek (aluljárók, terek, irodaházak, eladhatatlan sötét földszinti albérlet, enteriőr magazinban fotózott villalakás); társadalmi csoportok (csepeli munkás, nemzeti érzelmű hűvösvölgyi fogorvos, újlipótvárosi pöffeszkedő liberális sztáríró és női magazin főszerkesztő második felesége, roppant szuggesztíven halandzsáló asztrológus, kapaszkodó nem fiatal színésznő, celebritás és/vagy playmate, ügyvéd, vezető menedzser, egyetemista, biciklisfutár stb.); vendéglátóipari egységek (kifőzde, bio-bolt, felvágottaspult, cafeteria-brunch-lounge, gőzölgő húsleves a barátnőnél, vasárnapi ebéd során); Buda és Pest, az üdítő Pilisről nem is beszélve.

Érdekes és aranyos történetbe fűzi mondandóját, nem lóg ki a lóláb, pedig ez csak keret, hogy mindenről és mindenkiről elmondhassa a frankót. Eddig rendben is volnánk.

Az idézeteket csak úgy beszúrtam a szövegbe, hogy ne a végén torlódjanak. Idézet 1.:

Kropotkin régóta szégyellte minden bemutatkozáskor általános döbbenetet keltő ősmagyar keresztnevét, amely amúgy mélyen konformista szülei életének egyetlen nekivadult gesztusa volt. 1989 forrongó napjaiban így fejezték ki, milyen folytatásra vágynak, a magyar múlt melyik rétegét kívánják feltámasztani. Mahno ellenben éppen szürkesége miatt gyűlölte saját nevét, szülei kispolgári létének égető bélyegét. Bakunyin soha nem gondolkodott ilyesmin, családi legendáktól övezett nagyapja nevét viselte minden zúgolódás nélkül.

Mindannyian egyetértettek abban, hogy a családnévből képzett vagy angolórán idétlenül lefordított keresztnév nyomán keletkezett - egyikük nevét sem lehetett volna semmilyen nyelvre lefordítani - becenév a szerencsétlen nyomorultak mentsvára. A titkos társaság mellé szuggesztív álnév dukál.

A gond most kezdődik. A könyv megjelenéséről a rádióból szerzünk tudomást, ahol az írónő maga vall arról, kiadója  kérte, írjon egy kortárs problémákat felölelő könyvet Budapestről. Friss nász ez Ulpiusékkal, korábban a jóval szerényebb Tericumizzadta ki a hölgy köteteit. Idealista elképzelésem az lenne az írókról, hogy a témát és annak részleteit szabadon és villámcsapásszerűen ötlik ki, majd egyéni ritmusban és ízlésben megvalósítják. Rég rossz, ha a 'Nézzük, mire lenne igény, és vennék a népek' krédója uralkodik egy kiadónál, márpedig úgy érzékelem ez a teljes magyar piacot jellemző gyakorlat. Ami magyarázatot ad persze a jelenkori honi irodalom - produkcióját és nyálverését tekintve - a futballhoz hasonlító, recesszív helyzetére.

Visszatérve Szécsi Noémire, Ő nekilátott, ezévben véglegesítette a kéziratot, de lényegében - visszaemlékezésekkel tarkítva - 2007-2008-ban játszódik a történet. A köteten semmi további jelzést nem találtam, szerkesztő, lektor, semmi. Valahogy mégis azt érzem, beleszóltak, Szécsi Noémi jobb ennél. Lehet csak a hosszát illetően, vagy egy-egy fejezet felépítésébe... a kötet végletekig menően minimalista, például a Kommunista Monte Cristóhoz képest.

Idézet 2.:

Kropotkin és Emma Goldman párosa az anarchizmusban egyesült, hiszen családjuk más-más szellemi útravalóval indította őket útra. Míg a lány szülei az elmúlt két évtizedben számos antifasiszta és kirekesztésellenes kiáltványt vitattak meg és láttak el kézjegyükkel, addig Kropotkin szülei más jellegű nagygyűlésekre jártak. Elsősorban az édesanyja, hiszen apja - bár mélyen hitt - nem volt hevülékeny, utcára vonuló típus. Így Kropotkinnak, mint a család legidősebb fiának lett a tiszte rajongó lelkületű anyját elkísérni.

Kiskamaszként még zokszó nélkül végigállta a Dísz téri közös imákat, azonban megerősödő öntudata egyre terhesebbnek találta ezt a kötelezettséget, és a 2006-os választási kampányban való részvételt kerek perec megtagadta, méghozzá azzal az érveléssel, hogy az öccse éppen annyi idős, mint amikor ő elkezdte anyját kísérgetni, így hát itt az ideje, hogy átvegye a zászlót.

Néhány mondatban összefoglalva bajaimat: igen jó témafelvetésekhez túl epizódszerű kifejtés; mindenbe belekap, mindenkiről lehúzza a keresztvizet (vagy amit éppen kell), aztán siet tovább. Nincs egységes hangulat, csak a nagy nihil. Persze lehet összlakossági - a 'nemzeti' szót szándékosan kerülöm - érzés ebben az országban, de könyvben - legalább! - szükségem van a letisztultságra. Másodszor utalva a Nobel-díjas Pamuk Hó-jára, ő elkezdi, majd hétszáz oldalon át következetesen árad a finom, rezignált értelmiségi attitüd, ha nem bírod, leteheted. Szécsi Noémi jó konzumíróként szántja a sorokat, csapong témáról témára. A könyv vitathatatlanul szórakoztató, szellemes, kétszer hangosan felnevettem. De semmi több.

Idézet 3.:

Míg Kropotkin fejében a meginduló tank, a vér és a menekülés járt, Emma Goldman összeszorított szájjal küzdött, hogy egy nyekkenés se hagyja el a száját, hiszen a szomszéd szobában a nagyanyja a kereskedelmi tévék körkapcsolását nézte az éjszakába nyúló összecsapásról. A kamera előtt mikrofonjukba kapaszkodó, izgatott riporterek meggyőzően közvetítették, hogy a barikádon túlról rossz szándékú földönkívüliek dobálóznak, akikhez a televíziók nézőközönségének nincs köze, és akik ellen egyetlen támaszunk a szigorú, de igazságos magyar rendőrség.    

Lehet persze, hogy csak kényes és jól tartott ízlésemmel van a gond. Az általam látogatott, korábban felfedezett - ma már időhiány miatt hanyagolt - blogok bejegyzésein és a kommenteken nem csupán szórakoztam, in concreto könnyesre röhögtem magam! Pikula Budapest Száksz blogja (ezt se hagyjátok ki), a Bkv Figyelő, vagy a nemrégen indult Holnapi Újság számomra az ütős korrajz és korkritika. Tippem szerint a Reakció és az Árokásó blogokat ismeri a szerző. Szécsi Noémi is ír az egy négyzetkilométerre jutó, járdán parkoló terepjáró-számról; a rokkantigazolványról; a villamosra felszálló ellenőrről, a liberális versus mélymagyar-paramagyar fővárosi értelmiség magyar közéleti elszántságáról, de kevesebb éllel vagy iróniával, mint azt megszoktam. Demagógan szólva a blog.hu kontra vicces könyvkiadás versenyt egy-egy szösszenetével említett és nem említett bloggerek + minden kommentelő építi, nem is gyengén.

A másik gondom, hogy az író sokszor nem bánik szépen a magyar nyelvvel. Favágó módon, a modern, frappáns stílus érdekében elhagy névelőt, kötőszót, túlzásokba esve a szöveg modorossá lesz.  

Idézet 4.:

- Mit is mondtál, miért nem tudunk kitalálni semmit? - fordult a mellette ülő, késő harmincas, átható tekintetű, feltűrt ingújjú férfihoz.

- Retrográd a Merkúr. A saját jegyében. Az Ikrekben.

- És mit mondtál, mikor múlik ez el?

- Június huszadikán.

- Június huszadikáig fogunk itt ülni és malmozni.

- Akkor miért csak tíz deka medvehagymás pogácsát rendeltél, mama? - mondta Emma Goldman halkan és határozatlanul, mintha nem csak ártatlan évődés volna, és megsimította az anyja puha arcbőrét. Az oda sem figyelt, hanem tollával az egyik fiatal munkatársnőre mutatott.

- De neked volt egy jó ötleted.

Az újságírónő piros arccal bólogatott a főnöke szavaira. Emberei megilletődötten hallgattak, mint egy bölcs guru jelenlétében, pedig Emma Goldman jól emlékezett rá, hogy anyja főszerkesztősége első éveiben még kishitűségtől szenvedett. Aztán egyszer egy a nők romantikus történetek iránti igényéről írott tárcájában e helyett végig i-vel írta az írónő Jane Austen családnevét. Ő maga is csak később döbbent rá tévedésére egy könyvesboltban, de senki nem vette észre, sem az olvasószerkesztő, sem a korrektor, sem az olvasók. Azóta nem félt semmitől.

Abban a szezonban volt divatban a lila szín, a lakkbőr, a térd fölé érő szoknyahossz, valamint az elektromos zsírbontás és a csokoládés masszázs, így mindenki kényszeresen ilyesmikről beszélgetett. Pedig többen egyidősek voltak, sőt egykor ugyanarra az egyetmre jártak.

Végezetül visszatérek egy korábbi megfigyelésemhez a hölgy stílusát illetően: változatlanul emlékeztet Vavyan Fable írásmódjára; annak egy csöppet intellektuálisabb, rövidebb, egyszóval áramvonalasabb változatával állunk szemben: francia mondatok és kifejezések, kevesebb börleszk elem.

Zárom soraim, de nem mulasztom el reményemet kifejezni a kötet, mint üzleti vállalkozás sikerét illetően, ezt bizonyítandó egy barátságos ajánlás: kamaszoknak és nyaraláshoz ideális ajándék.

 

 

  

50 komment

2009.07.27. 09:00 Scala

Szabadság

Drága Olvasó,

Mától egy teljes héten át nem vagyok része a blog-vérkeringésnek.

Itt leszek, és nem fogok netelni...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nem először járunk itt... 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 harmadszorra.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Viszek azonban olvasnivalót, befejezem a Vakságot, elkezdem A firenzei varázslónőt Salman Rushdietól...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

... és lehet, hogy megfogalmazok néhány postot szigorúan Word-ben, netkapcsolat nélkül.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ha mégsem bírnám ki, azt látni fogjátok. :-)

 

 

8 komment

2009.07.18. 14:25 Scala

Ehhez lehet, én kevés vagyok... - Méhe nélkül a bába

Berniczky Éva: Méhe nélkül a bába

- regény

Magvető Kiadó, Budapest, 2007.

204 oldal, 2200,-Ft

B

Első rész, 2009. július 9. 1h25

A hálószobában maradt a Donna Leon krimi, nincs a helyén, nem találom a sötétben, de nem akartam felébreszteni a férjemet (a jó házasság alapja aludni, és aludni hagyni). Ráadásul  e-mailben hónapok óta be kell(ene) számolnom kortárs magyar szépirodalmi élményeimről : ajánlom, nem ajánlom, ki léphet Szabó Magda helyébe? stb.. Inkább előbbi, mint utóbbi ok sarkallt Berniczky Éva regényének ma éjszakai elkezdéséhez. No meg a háromféle sajt és leheletvékony olasz füstölt sonka uborkával, aminek elfogyasztása órákkal hátráltatja a kocogást. Az uborka nehéz étel családi mondás ma éjjel értelmet nyer, és rég nem látott blogos aktivitáshoz vezet. 

Oscar Wilde szerint "A kritika az önéletrajz legmagasabb formája." Ennek szellemében készült jelen bejegyzés.

 
Azzal kezdem, hogy a cica miatt közepesen kényelmetlen helyzetben fekszem a kanapén. Próbálkozom az eltemető, fullasztó, leszorító stratégia néhány elemével, hasztalan. Ehhez társul a könyv, amely igen jó kritikát kapott a KönyvesBlogon. 

A 38. oldalnál járok, Boccaccio és Dante jutnak eszembe, hogy néha nem tetszettek... A szövegnek ugyanis van egy verses lüktetése, tömény, de érdekes. De. Tulajdonképpen. Érdekes. 

Hiányolom a hangulataláfestést: sok a leíró rész, mégsem érzem a miliőt. Bizakodom, hogy hosszú távon lesz jó, vannak erre utaló jelek. Úgy érzem ingoványos talaj nekem a határontúli magyar író és alkotásai, Bartis Attila is csalódás volt, de állítólag félreértettem. Egy dolgot már biztosan mondhatok, Berniczky Éva könyve jobb, mint A nyugalom, uis. nem hatásvadász.

- Amíg abszolválom és kiegészül a post, utánakerestem némi infónak, saját blogjuk van a férjjel, Balla D. Károllyal (költő; nickje BDK., Murcinál sokszor kommentelt, amíg jártam oda). 

- Hivatalos, eléggé semmilyen bemutató a könyvről itt. Nagyjából ez olvasható a kötet hátoldalán is.

- Kattintgassatok bátran, sok novella is van a Manzárd fantázianevű blogon.

- Elle.hu vélemények a regényről

- olvasónapló, de tképpen részletek máshol megjelent posztokból

- Spanyolnátha művészeti folyóirat 

Nőiesen ír, azazhogy érződik, hogy a szerző nő, ez most idegesít. Vannak teljesen körmönfont és nehéz mondatai  Például:

Mindig is nehezen viseltem az illetéktelenséget, ugyanakkor a kényszercselekvések utólag némi elégedettséggel töltöttek el.

Ezekre vadászok, de azóta nem sok akadt horogra - képzavar... 

Chloé elhagyta a kanapét, és a parketton félálomban ül. 

A könyv és főként a koncepció, úgy összességében nem tűnik rossznak, meg kell szoknom. Félek azonban, nem fogom tudni átérezni... A kilencvenes évek elejének Nők Lapja írásmódja és a szörnyű hajfestés szlovákiai módra jutnak eszembe. Annak ellenére, hogy a helyszín Kárpátalja. Bocsánatot kérek emiatt, egy újabb Oscar Wilde idézettel takarózom:  

Csak sekélyes emberek nem ítélnek a külső alapján. 

Frissítés 2009. július 18. szombat 

A lázas betegségben az a jó, hogy sokat kell pihenni, és egy alvással töltött nap után következik az olvasással töltött kettő. Donna Leon négy teljes kötetének bevégzése után túlzásnak éreztem egy újabbat, visszatértem Berniczky Éva regényéhez. 

A szöveg túlnyomórészt naturalista. Móricz Zsigmond féle részletek az evésről, a kolbászról, és a fulladásos nyelésről:

Zavarában harapott egyet az ajándékba kapott Szemipalatinszkiből, amit Odorkától kóstolóba kapott. Feltűnően hosszan csócsálta, forgatta a szájában. De hiába kínlódott nem tudta legyűrni a torkán a fűrészpor ízű zsíros masszát, a nyelvével együtt ördöngősen tovább dagadt. Egészen finom biztatta magát, hátha mégis elnyomhatja utálatát, és lenyelheti végre a sűrű habarcsot, amely, ha nem igyekszik pillanatokon belül kinőheti a szájüregét, szétfeszíti az ajkát, és kitüremkedik.

Odarka azzal a rémült áhítattal csüggött rajta, amellyel a kivégzéseken lesi a közönség a halálraítélt utolsó rezdüléseit. Havackónénak azonban nem volt mersze kicsúfolni a halált, nem köpte ki az istentelenül rossz falatot. (...) Láthatóan szabadulni szerettek volna már egymástól, mindkettőjüknek kapóra jött a megjelenésem. (...)

 

Ez a kolbász oldalakon keresztül kísért, Odarka férje is undorodik tőle, asszonya viszont a gyárban dolgozik páratlan napokon, folyton ez a vacsora. Minden adagban van fehér kitüremkedő szalonna darab, amitől a pasasból lassan, de biztosan kiszáll az élet. A fővárosi nyomorban ennek ellenére a szerencse fiának kell éreznie magát, hiszen a többség, csak áradozhat és elmélkedhet a húsipar eme remekéről, hozzájutni nem lehet. Eszembe jut az angol mondás: 'Aki szereti a virslit, és a törvényeket, ne akarja megtudni hogyan készülnek.'  

A daráló felett páros napokon nem Odarka roskadozik, ő olyankor ugyanis bába. Nagy szükségben lévő asszonyok erős karú és akaratú segítsége, az egyesszám első személyben elbeszélő írónő két gyermekét is ő segítette a világra. No és persze benn-nyugton maradni két hetet, a mindkét esetben hét hónapra bekövetkező burokrepedés után. A magzatvíz csordogálása, a felpolcolt lábak és alattuk lévő párnák dohos szaga, a ki nem száradó alsótest mind-mind tárgya a regénynek. Nem beszélve a szüléskori fájdalmak taglalásáról, és a bába idővel érdektelenné, önzővé vált hozzáállásáról - fiatalon szült egy leányt, akit meg akar találni: a vajúdóknak mutogatja önmaga fiatalkori képet, hogy felismerjék benne a lányát... Olyankor úgysem tudnak hazudni, annyira nagy a fájdalom. 

Másik, időrendben első téma a helyi történelemtanár, és az ő könyvgyűjtő szenvedélye. Világának sok epizódját ismerjük meg: gyerekkori élmények, szamárköhögés; a tanfelügyelő zugivászata; az ateista múzeumnak lezárt templomépület, ahol az iskolai takarítónő-egyben gondnok torz testalkatú fia talál magának nemes szórakozást, a mama kötényéből kilopott lakatkulccsal; és a tanár úr tetőn játszó, kelt cukroskalács-képű két gyereke az analfabéta, de nagyon fiatal feleségtől (Mokrinka). Ezek a részek jobban tetszenek. Kivéve a közhelygyűjtemény mondatokat, mint:

Sötét árnyéka a földdel együtt nyílt meg előttem, akár a szövet a sebész szikéje alatt.  


 

Ezt a könyvet nem regényként kellett volna erőltetni, mert egy novellafüzér. Az írónő stílusa amúgyis tömör, a mű regénynek túl türelmetlen. /Ugyanezt írtam Bartis Attila A nyugalom c. regénye kapcsán, csak ott hosszabban fejtegetem, hajtogatom ezt a kortárs magyar sajátosságot./ Miközben ezen gondolkodom eszembe jut, ha hosszabb volna, végigolvasnám-e? Így is fontolgatom a félbehagyást... Regény esetében nem jellemző rám, de azt érzem, meg kell szakítanom az olvasást: valami mást csinálni!

- Tegnap két fejezet után kimentem mosogatni! 

- Amikor olvasás után magányosan ebédeltem, a tányérből ráláttam a színes Aldi katalógusra, és ahelyett, hogy elfordítottam volna tekintetem, lecövekeltem a fényképnél, a mellette tömörített szövegnél: Mister Tool - 'Ütvefúró'. Nem vicc, felemelő megoldásnak tűnt az engem feszítő érzésekre! 

Itt kívánom megjegyzeni, hogy a hölgy szerintem nem ír rosszul, korántsem 'tehetségtelen az íráshoz', de alkotása mégsem tetszik: valami zavaró és fárasztó van a szövegszövetben. Továbbra is az újságírás és a kilenvenes évek elejének Nők lapja magazinja ugrik be.

Mindemellett nem enged elég hosszan elmerülni egy-egy/a hangulatban. A letisztultságot hiányolom, az egy irányba tartást. Mintha szem elől tévesztette volna, miért is születik regénye: korrajznak, hangulatábrázolásnak türelmetlen; emberi sors felelős bemutatásához - az én ízlésemnek - túl epizodikus; naturalista életkrónikának pedig sok helyütt túlmórikálja magát. Nem fogott talajt, és az olvasó csak tapogatózni tud.

A harmadik vonal, az ismeretlen léha életű nő, akinek vetélési élményével végeztem az imént...

(...) annyira fájt, valahonnan jól ismertem ezt a furcsa szakadást, a repedés mentén távolodtak egymástól a sejtek, erre a belső rianásra ébredtem, arra, hogy összetört bennem a tojás, s ez olyan természetesnek tűnt akkor, nem kellett végighúzni a kezemet a combomon, úgy is pontosan éreztem a langyos ragadós folyás vonalát, már megint elvetéltem, mindig hajnalban vetélek el, amikor Nyina Mikolajovna örege félórákat járatja a Zaporozsecét és ez a kivénhedt csotrogány bepufogja hozzám a világ összes bűzét a nyitott fortocskán át  

Az ő története része lesz konkrétabban is a nagy egésznek. Más módon vannak nyomdailag szedve az őt érintők, és különlegesen, líraian fogalmazva. Önmagában figyelemreméltó, jól megírt - néhány - oldalak. Következetes, egységes stílus, nem baj, hogy nem hosszabb. Sajnálatos, hogy a regény többi része elveszi az élét: lefárasztva az elmét, fura összbenyomást hagy.

Elkezdek egy újabb Donna Leont, nem kínzom magam. 

2009. július 19. vasárnap:

A 116. oldalnál felfüggesztettem az olvasást, elpakoltam a polcra. Frissítek, ha visszatérnék rá.

Véleményösszefoglaló: Ha kiragadunk részleteket, ígéretes könyvnek tűnik; regényként, egyben olvasva nem sok a varázsa.

A Magvető Kiadó három évig biztosan nem számíthat részemről újabb vásárlásra. Lángh Júlia (Egy budai úrilány a regény címe; nem írtam róla itt a blogon, azóta el is adtam egy antikváriumnak), Bartis Attila, és ez a könyv. Inkább hagyjuk...

Viszont pénteken becsöngetett egy lesült diák, hogy támogatjuk-e a Bethlen Gábor Gimnázium könyvtárát néhány kötettel, így végre megszabadultam Horváth Gergely, Légrádi Gergely és Paolo Coelho könyveimtől. Nem tudtam őket eladni még februárban... antikváriumban.


25 komment

2009.07.08. 22:10 Scala

Így társalog a legvadabb ír


Az élet titka a művészet - Oscar Wilde füveskönyve,
Lazi Kiadó, Szeged, 2008.
180 oldal, 1600,- Ft

Válogatta, fordította Molnár Miklós

A+

/Néhány tudnivaló már volt a talány rovatban. Ezúton is gratulálok a megfejtőknek! :-) Sorsoltam, a nyertes TREX; e-mailben meg is beszéltük a részleteket./

Mindenekelőtt egy autentikus bemutatkozás:

- Eleinte Oscar Fingal O'Flahertie Wills Wilde volt a nevem. Kettő kivételével mind az öt nevet kidobtam a homokzsákból. Hamarosan még egy névtől megszabadulok, utána már csak úgy fognak emlegetni az emberek: "a Wilde" vagy "az Oszkár".

... és igaza lett, írja Molnár Miklós a könyv utószavában, Shakespeare-t leszámítva "a Vad" a legnépszerűbb angol szerző szerte a világon. Szellemességei a legváratlanabb helyeken és alkalmakkor kísértenek, az angol nyelvkönyvekben meséi a makulátlan angolság gyöngyszemeként szerepelnek. 

Londonban a szépasszonyok fele cigarettázik. A másik fele jobban tetszik.

Oscar Wilde az, akihez fordulok, ha sekélyesnek érzem a környezetem, satuba szorítanak a napi élmények, túlcsordul a magyar valóság.

Játékos önimádata...

Természettől fogva, és mert magam is így látom jónak, rettentően lusta vagyok.

 Nem kedvelem az elveket - jobban  szeretem az előítéleteket.

 Soha nem iszom vizet: rögtön a fejembe száll.

... tömörre csiszolt tréfái helyretesznek, könnyű és pajkos lesz a lelkem. 

A természetesség csak póz, mégpedig a legidegesítőbb fajtából. 

Régente kínpadok voltak. Ma a sajtó szolgál ugyanarra a célra.  

Amerikát természetesen Kolumbusz előtt is gyakran fölfedezték, de mindig jobbnak látták hallgatni róla. 

 

Felelőtlensége, szemtelensége...

Rokonság: egy rakás unalmas alak, akik azt sem tudják, hogyan kell élniük, se ahhoz nincs érzékük, mikor kell meghalniuk.

Azon rágódni, hogy viselkedésünkben mi a jó vagy mi a rossz, a szellemi fejlődés megrekedésének jele.

Nem szeretem Svájcot, nem adott mást a világnak csak teológusokat és pincéreket.

Jellemének egyszerűsége lehetetlenné teszi, hogy megértsem önt.

Színház az egész világ, a szereposztás viszont pocsék.

Józan esze bárkinek lehet, nem kell hozzá más, csak képzelethiány.

Engem egy tökéletesen józan nő röpke hat hónap alatt a teljes hülyeség állapotába juttatna.

Akinek semmi baja, azzal rendszerint sok a baj.

Az arisztokráciának mindig több a pénze, mint a sütnivalója. 

 

 ... önkritikája, emberismerete ritka, és megnyugtató. 

 

Az erkölcs nem segít rajtam. Született lázadó vagyok. Azok közül való, akik nem a törvények, hanem a kivételek számára teremtődtek.

Nem azért írok, hogy tetsszem ennek vagy annak a klikknek, hanem azért, hogy tetsszem magamnak. 

 Azért beszélek ilyen léhán az életről, mert szerintem az élet olyan fontos, hogy soha nem beszélhetünk róla komolyan.

Írnek születtem, hajlamaim szerint francia vagyok, és az angolok arra ítéltek, hogy Shakespeare nyelvét beszéljem.

A legjobb stílus az, amelyik tudattalanul elért eredménynek látszik inkább, nem pedig tudatos törekvésnek.

Az egész világon én vagyok az egyetlen ember, akit szeretnék töviről-hegyire megismerni, de jelenleg nem látok rá semmi esélyt.

Minden út ugyanott ér véget - a kiábrándulásban.

 

Ahhoz kissé öreg vagyok már, hogy jó példával járjak elöl, de csodálom azokat, akik meg tudják tenni.

 

Nem bántásból, és nem jó összehasonlítási alap sem, de jobban tetszett, mint a Kosztolányi Dezső féle füveskönyv ugyanezen kiadótól.

- Nem szeretem az elveket: többre becsülöm a jó öreg megalkuvást.

- A gyönyör a szép test, a fájdalom a szép lélek osztályrésze.

- Az önzés nem az, hogy élünk kedvünkre, hanem ha elvárjuk másoktól, hogy a mi kedvünkre éljenek. Az önzetlenség pedig az, hogy békén hagyunk másokat, és nem avatkozunk az életükbe.

- Az ima soha nem nyerhet meghallgatást, különben nem ima, hanem levelezés.

- Ha valami kellemetlent akarunk mondani, semmit se rejtsünk véka alá.

- Manapság a fiatalok azt hiszik, hogy a pénz minden. Ahogy öregszenek, rájönnek, hogy csakugyan az.

Mindenről ír, ami az emberi életben fontos, de nem állítja, hogy mások már nem írtak meg mindent őelőtte.

 Romlottnak azt a férfit nevezzük, aki imádja az ártatlanságot. Romlottnak azt a nőt nevezzük, akit a férfiak sohasem unnak meg.

Éveket élhetsz anélkül, hogy igazán élnél, aztán egyszer csak az egész élet belesűrűsödik egyetlen órába.

Az történik meg velünk, amitől félünk.

A remény hatósugara mindenre kiterjed. Az élet maga a remény.

Shakespeare és Victor Hugo minden tárgyat kimerített. Eredetiség többé nem lehetséges, még bűnök elkövetésében sem. Így aztán igazi érzelmek sem maradtak, legfeljebb különleges jelzők.

Találtam valamit egy E. P. monogrammú írónak okulásul. Hátha megtalálja...

 Plagizálok, nem is tagadom. A plagizálás a figyelmes ember kiváltsága.

 Henry James úgy ír regényt, mintha fájdalmas kötelességet teljesítene.

 Zola föltette magában, hogy megmutatja: ha géniusz nem is munkál benne, legalább tud unalmas lenni.

A fordítónak külön hálával tartozunk, szerintem megragadta és frappánssá tette a szentenciákat. Ha jól emlékszem Molnár Miklóstól már Kurt Vonnegut novella tolmácsolást is olvastam, szintén kiváló volt.

Jól ismerjük az egészség ostoba eszményét. Vidéki angol úr lovon hajszolja a rókát - a kimondhatatlan kergeti az ehetetlent.

Egy csöpp természet az egész világot rokonnak  mutatja, két csöpp természet bármely műalkotást tönkretesz.

Badarság az embereket jókra és rosszakra osztani. Az emberek vagy elbűvölőek, vagy fárasztóak.

Első felindulásomban azt mondanám, hogy betanulom az egész kötetet, így bármikor felvidíthatnám magam, társaságban sziporkáznék. Aztán eszembe jut mekkora nyárspolgárnak tartana.

Sokat idéztem már, és még háromszor ennyit kellene. Nem felel meg ez a bejegyzés a saját alkotás kívánalmainak, de nem állhatom meg, hogy ne a kedvencemmel zárjam soraim:

Soha senkinek nem volna szabad megengedni, még vidéken sem, hogy az elméleti matematikára vonatkozó kérdéseket tegyen föl ebéd közben. 

 

4 komment