HTML

Külcsín és Belbecs

"Eddig csak az csinált a világban valamit, akinek nem voltak határozott tervei." (Oscar Wilde)

Friss topikok

Blog szépirodalom-őrülteknek

2008.12.16. 08:00 Scala

Bartis Attila: A kéklő pára

Bartis Attila: A kéklő pára - Novellák (1995-1998, 2006),

Magvető, Budapest, 2008. /a második kiadás változatlan utánnyomása/; 109 oldal, 1990,- Ft 

B +

 

Külcsín szempontból példásan letisztult és szép kiadvány. Bár elmulasztották jelezni, kitől való a festmény. A drága olvasó (vkosztek) viszont segített a kiadó mulasztásán, a kép alkotója Caspar David Friedrich, a festmény címe: Szerzetes a tengerparton.

Tizenöt elbeszélést rejt a vékonyka kötet. A címek között van logikai összefüggés, némelyik már önmagában izgalmasnak tűnik. Első blikkre  főként a halálnovella csokor imponál, kifejezőnek, szellemesnek találom. ;-) 

Frissítés 2008. december 17. szerda:

Persze nem pont olyan volt, mint amire számítottam, de tetszett. Hangulatában következetes: vagy gyermekkori emlékek feldolgozását olvashatjuk, vagy a klasszikus magyar irodalomra jellemző (Mikszáth Kálmán, Móricz Zsigmond, Krúdy Gyula, Örkény István) mesélő novellákat, elsősorban erdélyi környezetben. Emlékeztet még Tamási Áronra, egy kicsit Sütő Andrásra. 

Tipikusan az a könyv, amit gyorsan elolvas az ember, aztán háromszor annyit gondolkodik rajta. Türelmet, műveltséget és asszociációs készséget igénylő gondolkodásra utalok, igen sok réteg kielemezhető az elbeszélésekből. Aki ebben nem partner, az szerintem az alig kétórányi olvasás után polcra rakja, egy kellemes élménnyel gazdagodik, de a kötet árát sokallni fogja.

Mindazonáltal bennem is maradt hiányérzet, kétirányban is:

- jobban örültem volna, ha több 'modern, az urbanizált ember mindennapjairól szóló történetet' tartalmaz a könyv, akár összehasonlításképpen. Sajnos egyetlen ilyet sem találtam. Pedig szerintem jó téma, hogy mi hiányzik ma; ami akkor, az irdatlan nyomorban megvolt.

- ami ennél is lényegesebb: többször megjegyeztem magamban, hogy merev, játéktalan a novella, igényeltem volna a további hajlításokat. Ezért jó a zene, ilyen alapanyagból egy dolgát értő karmester kihozza a remekművet. 

Részletezem alább.

Tartalomjegyzék: 

Hazugságok Bohumilnak és más történetek

1. Bohumil,

avagy a kenyérmorzsák története 

A nagyapai kocsma kertjében álló gesztenyefa történetén keresztül ismerjük meg a Román Népköztársaság kockázatait és mellékhatásait. A Bohumil név nem véletlenül szerepel a címben, a cseh Hrabalra utal, a végére válik egyértelművé a párhuzam. Külön szép, hogy visszagondolva jóval több asszociációt rejt, mint azt olvasás közben gondolnánk. A stílus néhol döcögős, dallamtalan, de szerencsére ezt a későbbi írásoknál nem éreztem. Néhány részlet következik.

Egyszer Parádi Ignác, az albíró, mondta is neki, hogy menjen ki Amerikába, ottan egy esztendő alatt annyit kereshetne ezzel a mutatvánnyal, amennyiből az egész vágóhidat megvehetné. Sebke viszont érzékeny lélek volt, mint a böllérek általában. Őt ne protezsálja bohócnak egy Parádi, mondta, mert tudja ő, miként kell az ilyen gyalázatos Ferencjóska-szakállakat lenyúzni, mint ami az albíró úr pofáján kinőtt a nagy hazaárulástól.

(...) Nos, este már jöttek is az öregért, nem autóval, hanem gyalog, hiszen csak ide vitték a szomszéd utcába, és mi tudtuk, hogy többé sose látjuk az életben. Hallott ilyenről, nem? Hogy valakit elvisznek, aztán fütyülnek visszahozni. Ennek akkor éppen divatja volt, úgyhogy mi sírtunk, nagyapám pedig röhögött. Megbolondult, azt hittük. Hogy Románia és a népi demokrácia egyszerre már sok neki.

Éjfélkor ismét verik az ajtót, apám elbúcsúzik tőlünk, mielőtt kinyitná, tudjuk, viszik őt is. Hát nagyapám áll a verandán, itthon felejtette a kulcsát, azt mondja, meg, hogy reggelre legyen a fekete öltönye előkészítve, mert a politikai helyzet úgy alakult, hogy holnaptól ő a főpincér. Ezt képzelje el. Ehhez képest Krisztus kenyérszaporítása vásári mutatványnak számított.

(...) - Megemlítettem nekik, hogy a hajnali vonattal indul ez a levél Bukarestbe, ha ma véletlenül nem alszom itthon, úgyhogy gyalog mentünk, de kocsival siettünk haza, nehogy lekéssem a vacsorát - mondta az öreg. - És kinél van az első példány? - kérdezte apám. - Kitöröltem vele a seggem, fiam. Jegyezd meg, hogy annyi feljelentést írhatsz, amennyit akarsz, de mindegyiknek a budi a postaládája. 

Ezt mondta. Jó mi? Hogy úgy mászunk ki a szarból, ahogyan tudunk, amíg mást nem rángatunk bele. Hát nem volt igaza? Na szóval. (...)

 

A sors Kelet(-közép) Európába pottyantott minket, nem Hollywoodba, tudnunk kell, hogy a a továbbkígyózó történet nem kap happy endet!

 

2. Sáfrány,

avagy a párhuzamosok története

Kis örkényi abszurd. Protestáns politikafileknek ajánlom.

(...) - Éppenséggel van honnan. Nem föltétlenül temetőgondnoknak születik az ember, lehet lecsúszni is, mondta Gereben

(...) - Már hogy lennének sajtcédulák. Egyszerűen ilyen az írnok stílusa. Kának írja az elipszilont, erre áll rá a keze. Maga se cifrázna sokat, ha egész nap egy irodában körmölne.

- De cifráznék - mondta Gereben.

(...) Kint szemerkélt. A sírásók fanyalogtak, mert ilyen időben, meg mert az utolsó pillanatban, meg mert a földmunka mindig ad okot a fanyalgásra.

 

3. Onedin,

avagy az unalom története 

Az első ami úgyigazán-tényleg-azta- navégre-ezleszaz tetszett.

Már dagadtak a vitorlák, meg hánykolódott a hajó a tengeren, meg szólt az a gyönyörű zene, meg elő volt készítve a kávéhoz valami jobb fajta cigaretta, amikor csengettek, és ilyenkor hajlott az ember arra, hogy ne nyisson ajtót, mert heti ötven perc Onedint igazán megérdemel. Aztán csak kikapcsolta özv. Májerné a tévét, visszarakta a bolgár cigarettát a vitrin tetejére, hogy el ne kallódjon a vasárnapi ismétlésig, és ajtót nyitott, mert mi van, ha nem Sárikát küldte át az anyja egy kanál sóért, hanem mégis a postás az, esetleg Kelemen úr, a kántor ugrott be a temetés előtt egy feketére. Más aligha lehet. 

(...) - Onedin kapitány vagyok - mondta Onedin kapitány, és átnyújtotta a csokrot özv. Májernénak, aki zöld alapon kék és piros virágmintás otthonkájában állt a küszöbön. 

- Hát maga meg mit keres itt? - kérdezte özv. Májerné, miközben elvette a csokor virágot, de el is szégyellte magát rögtön, mert még nem telt el az egy év Májer úr temetése óta, s így neki most a fekete alapon fehér pöttyös otthonkát kéne viselnie.

- Elviszem ebből a porfészekből, ki a nyílt vizekre. Cápauszonyt eszünk vacsorára, csak jöjjön velem, Jolán - mondta Onedin. Mindössze az volt a baj, hogy ezt már a megboldogult Májer Ferenc kőportól rekedtes hangján mondta. (...)

(...) - Nem kell neki víz, anélkül is megmarad - mondta a férfi.

- Művirág? - kérdezte Jolán.

- Nem csak ilyen fajta. Elél bárhol, kövön, aszfalton, még az acélon is. Egy éjszaka alatt gyökeret ereszt, s attól kezdve nem lehet kipusztítani. Saját nemesítés.

(...) - Lehet - mondta özv. Májer Ferencné. - De az is lehet, hogy nem. Maga eléggé furcsa figura, kissé különc, nem gondolná az ember sem kertésznek, sem sírkövesnek, inkább olyan táncdalénekes vagy habverőügynök-féle.

- Értem. Ezen sajnos nem áll módomban változtatni, ilyen az ízlésem. (...) 

 

4. Korbán,

avagy az utolsó napok története

Két oldalnyi, de sokat nyújt, ha megértjük. Kipihenten olvassátok, allegória.

 

5. Azazel,

avagy a torzszülöttek története 

Szintén allegória, vagy mint egy ballada: nyers és nagyon szép.

 

A kéklő pára - eredetnovellák

1. Neil,

avagy az emlékezés története

 Ember a Holdon, és az első mondat, amire - a még pelenkás - B. A. emlékszik.

 

2. Károly,

avagy az irodalom története

Gyönyörű és jól megírt, emberségről és életről szóló novella Marosvásárhelytől, Budapestig.

Tényleg az.

Számomra azonban nem "egy könnycseppel jobb a tökéletesnél" (Kemény István). Persze nem vagyok erdélyi, lehet az segít, ha én is klubba tartozom. Lásd erről a "Még valami" kezdetűt, a novellák után. 

Hetvenhárom márciusában még arról volt szó, hogy arra a pár napra lesz a vendégünk, amíg új albérletet nem talál. Mert annak az öregasszonynak akinél lakott, nos annak az öregasszonynak a minap kilencből hét macskája egy csapásra megdöglött, és az ő vegyszerére lett kenve minden. Arról nem is beszélve, hogy az öregasszonyt valami Vasilescunénak hívják, amit ugye nem kell tovább magyarázni, ő pedig ilyen névvel, hogy Kakasdi Piros, hiába is bizonygatná, hogy legfeljebb indirekt mérgezés történhetett, az egereken keresztül. Igen, ő a lakbéren kívül, pusztán szívességből lemérgezte az egereket, amiről az a Vasilescuné most persze hallgat. Apám is láthatja, hogy ez lassanként nemzetiségi ügy lesz.

Apám leginkább azt látta, hogy ez a fiú minimum három hónapja nem tudott lakbért fizetni, és most itt áll egy palack csótányméreggel, egy füzetnyi felező nyolcassal, meg egy bőrönddel. Anyám pedig, hogy azt az inget, aminek az ujja kilóg a bőröndből, legalább három hónapja illett volna kimosni.

Tehát arról volt szó, hogy arra a néhány napra. Mindent összeadva öt és fél évig lakott nálunk. (...)

 

 

3. Engelhard,

avagy a fotográfia története

Árad a Maros, és viszi magával a múltat s jelent. Újabb megemlékezés a nagymamáról.

Féltünk az Ócskástól, mint a tűztől, Már az első csengetésnél tudtuk, hogy a harmadikra beengedjük őket, s ha minden jól megy, ráadásul be se csapnak, csupán megfizetnek valami megfizethetetlent. Mondjuk, ötszázat adnak a kis tükörért, és akkor igazán egy szavunk se lehet, csakhogy a tükörrel együtt már viszik is mindazt, ami ezerkilencszáznegyvennégy karácsonyából megmaradt; ami azért már nem ötszáz, ugye.  

(...) meg se nézte őket rendesen, hanem egszer csak behunyta a szemét, hogy jobban tudjon figyelni, majd halkan azt mondta:

- Itt valaminek Maros-szaga van.

Megijedtünk. Egyáltalán nem hasonlított az ószeresre.

- Ugyanilyen szaga volt a feleségem hajának, amikor kivetette szegényt a víz - mondta, és akkor már nem is féltünk annyira, hanem Anyám fölnyitotta a ládát, amibe ott volt belegyömöszölve harminchárom megátkozott bárány gyapja, egy templom kerítésének teljes fedezete. Az ócskás pedig előbb csak simogatta a szénfekete gyapjút, aztán belemarkolt, beletemette az arcát, és sírt. Úgy zokogott, mint egy gyerek.

- Vigye el, vigye el mind - mondta Anyám, és előszedte a szekrény aljából az öt zsákot, majd odaült ő is, hogy segítsen a gyapjút becsomagolni. Én pedig álltam az ajtóban, és néztem Anyámat, meg azt az idegen férfit, amint némán ülnek egymás mellett, könnyes a szemük, és hatalmas zsákokat töltenek meg egy halott asszony hajának illatával.   

 

 

4. Oszkár,

avagy a fizika története 

Miért frusztrálja a zseniális fizikus és az ő 'Dóczi-féle állandója' a népi demokráciát, és egy kicsit a humán értelmiségit is? Hogyan reagál az egyik, mit tesz a másik? Nem sok szépet. Annyit elárulhatok - bár nem lesz nagy meglepetés - van benne diliház. Pardon, idegklinika.

 

5. Dr. Umbra,

avagy a tehetségkutatás története 

Melyből megtudhatjuk, hogy Bartis Attiláról  tízéves korában, egy orvos - dr. Umbra -tudományosan megállapította, hogy tehetséges. Leszámítva azt a tényt, hogy önmagáról ilyeneket írkál, remekbe szabott egy novella lett. Megkockáztatom, hogy a legjobb.

Néhány részlet.

Tehát ott álltam szombat este a tornácon, és arra gondoltam, hogy dr. Umbra mégiscsak orvos, és ha a tehetséget orvosnak kell vizsgálnia, akkor az is olyan betegség, akár a rák, akkor az a lélek daganata, amibe előbb-utóbb beledöglik az ember. Hallottam a konyhából anyám hangját - ne hagyd, hogy kínozza a gyereket - mondta Apámnak, és ebből tudtam meg, hogy Anyám nem jön velünk, és akkor már tényleg ott tartottam, hogy mindjárt elbőgöm magam, de aztán jött Apám, és elindultunk, fel a Rákóczi-lépcsőn, a Buleváron át az Orvosi Egyetem felé. 

(...) Ha egy ujjal is hozzám nyúlna, majd azt mondom neki, hogy feljelentem, gondoltam. Csak egy telefonomba kerül, csak annyit kell mondjak, hogy dr. Umbra az egyetemről disszidálni akar, talán be se kell mutatkoznom, és viszik kényszermunkára a Duna-Fekete-tenger csatornához.

(...) Kezet mostam és öltöztem volna, mert azt reméltem, hogy a végére értünk a vizsgálatnak, de ekkor a doktor elővette az üveges szekrényből a tűt meg a gumicsövet.

Erre mondta Anyám, hogy ne hagyd kínozni a gyereket.

Ezért akartam levetni magam a tornácról a macskakőre.

Ezért akart Apám jövet a kaszárnyáknál gesztenyét venni. Most kéne szóljak, hogy feljelentem, hogy elvitetem a Csatornához. Hogy élve őt többé nem látja más, csak a fegyencek meg az őrök, ha hozzám ér azzal a tűvel. és nem azért mert fáj, hanem, mert fémmel ne hatoljon belém senki. Se a vénámba, se az agyamba. Se tűvel, se tőrrel. Se ember, se Isten. Állat jöhet a fogával, nő a karmával, hóhér kötéllel, csak hideg fémmel ne, soha senki.   

Amikor magamhoz tértem az orvos töltött még egy csésze teát, és mondta, hogy sajnálja, és hogy nyugodjak meg, mert teljesen természetes, ha egy tíz éves gyerek a vér látványát nem viseli, majd megkérdezte, hogy mióta van ez, én pedig mondtam, hogy negyvennégy karácsonya óta, ami persze hülyeség, mert én hatvannyolcas vagyok, de szerencsére a doktor csak annyit hallott, hogy karácsony, és megkérdezte, hogy mi történt karácsonykor, amire akkor még nem tudtam válaszolni (...). Úgyhogy dr. Umbra Apámra nézett, Apám pedig megnyugtatta, hogy rendesen jár hozzánk is az angyal, ugyanúgy, mint bárhová.

- Akkor jó - mondta dr. Umbra, és átment néhány percre a laborba, kideríteni abból a kémcsőnyi vérből, hogy rák vagy zongora, esetleg valami egyéb, és amikor kiderítette, akkor áthívta Apámat, hogy elmondja neki az eredményt. 

(...) A kaszárnyáknál megkérdeztem, hogy miket mondott az orvos, tehetséges vagyok-e, Apám pedig azt felete, hogy nagyon büszke rám, meg Anyám is nagyon büszke lesz, mert dr. Umbra olyasmiket mondott rólam, aminek egy szülő csak örülhet. (...)

 

 

6. Gyergyó éghajlata,

avagy a megérkezés története

Bodor Ádámnak ajánlva és az ő Gyergyó éghajlata című könyvéből idéz. Első olvasatban arról szól, mennyire hideg tud lenni ott, télen, a hegyekben, ahol a nagyszülők laktak. 2006-ban íródott az elbeszélés. Szerintem érdemes hosszabban elmélázni rajta, még nem jutott rá időm.

 

7.  Appendix,

avagy a Sötétlő Erdő története 

A művészúr egy álma : ő vándormutatványos, biciklivel járja a vidéket, faluról falura bemutatva produkcióját. Főként az a fontos ahogyan fogadják, és az egésznek a kerete, hangulata. Két és fél oldalas írás.

 

Három halálnovella

1. Gábriel,

avagy az örök rettegés története

Mese az édes ízű tölgyfákról, a több generáción végighullámzó éhségről és a cigányokról.  

Erre a novellára is gondoltam, amikor a bevezetőben azt írom, sokat ki lehet belőle elemezni. Pedig csupán két és fél oldal.

 

2. Joachim,

avagy a világháború története

Két oldal, de nagyon szép és nemkevésbé zseniális. Az ember aki növényeket nemesít és érti az állatok nyelvét. Tőlük tudja meg, hogy népe és ő, miféle veszélyben van.

Nem volt se bolond, se szomorú. Nappal a nappali, éjjel az éjjeli állatokkat beszélgetett. Elmondtak mindent, ami a városban történt.

(...) A tavasz első vasárnapjának reggelén két varjú érkezett a folyó mögötti dombokon túlról. Rászálltak a meggyfára, károgtak, de nem hitt nekik. Elrepültek.

Déltájt a kórház fél veséken és fél tüdőkön hízlalt macskái jöttek.

- Hazudtok! Mind hazudtok! Nem akarom tudni! Takarodjatok - mondta nekik, és elzavarta őket.

(...) - Velünk akkor mi lesz? Mi lesz velem? - kérdezte halkan. És közben imádkozott, hogy csak most, most az egyszer ne legyen képes a tölgyes felé menekülő kutyák válaszát megérteni.  

 

 

3. Valentin,

avagy a legújabb kor története

Keserédes mese a katonaszökevényről és az anyakönyvezés rejtelmeiről, a világháború elmúltával. Többször érdemes elolvasni. 

 

Végezetül még valami: idegesített a Kemény István írta könyvajánló, de sajnos a novellák alapján rájöttem, Bartis Attila egy kicsit  elhiszi magáról a leírtakat, példákkal illusztrálom:

Könyvajánló a kötetborító hátulján, by Kemény István:

(...) Bartis Attila karizmatikus író. Ezen kívül - ha a történelemből nem nyomtalanul fog kiesni a kommunizmus negyven éve - megírta a magyar irodalom egyik halhatatlan novelláját Károly avagy az irodalom története.

 (...) Akkor a Károly... csak egy lesz azok közül, amik egy könnycseppel jobbak a tökéletesnél.

Fenntartással kezelek minden olyan személyt, aki ilyen kijelentéseket tesz, és azt is, akire mondják. A magyar közéletben mára elcsépeltek és olcsók lettek a nagy kifejezések: túl gyakran használták érdemtelenül, érdemtelenekre. Eleve milyen baromság már az, hogy 'karizmatikus író'. Szerintem ezt egy vezetőre mondják (lásd Max Weber); vagy valakire, aki már meghalt, nem pedig negyven éves; és eleve mint emberre, személyiségre. Nem a szakmájára. Legyen az akár olyan szorosan összefüggő is a személlyel, mint egy művész esetében. /A magam részéről, és az említett okok miatt én Picassora sem mondanám azt, hogy 'karizmatikus festő'./  A kijelentés által sugallmazottakat pedig eleve nem lehet csak úgy, megmondani, arra rájön a művekből ki-ki saját maga. Lesz akinek Bartis Attila semmilyen szempontból nem karizmatikus. Írónak író, ebben nincs vita köztünk. 

Ami még szomorúbb, néhány novellában B. A. is rátesz a visszás benyomásra egy lapáttal. Például: a dr. Umbraban, vagy az Appendixben, már-már Havas Henrik szindrómára (autóoktatómmal közösen kidolgozott fogalom; akit érdekel részletesebben, kommentben kifejtem) emlékeztető módon. Ettől egy kicsit szomorú lettem, és remélem tévesen értek ezek a benyomások. 

A másik az erdélyi művészek példás összetartása, amiről a mostanában tapasztaltak alapján inkább a belterjesség, mint az üdvözlendő példa jut eszembe. Lásd még az érdemtelenül, érdemtelenkre részt. Itt most nem Bartisra gondolok, inkább más szerzőre, kinek vaskos regénye fiatal erdélyi költő szerkesztővel büszkélkedik, csak nem látni hol lett a szöveg egyáltalán megszerkesztve.  

 

A könyvről máshol, más szóval, vélemények: 

Legeza Ilona könyvismertetője itt.

Picidzé is tárgyalta a könyvet, ilyennek találta (alulra görgessetek).

 

Néhány tudnivaló a szerzőről:

Bartis Attila 1968-ban született Marosvásárhelyen. 1984 óta Budapesten él. 

Bővebb adatok a magyar Wikipédián.

Életrajz az Írólapon (irolap.hu). A felső menűsorban pedig összegyűjtve a kritikák, galéria stb.

További könyvei: A séta (regény, Magvető, 1995); A nyugalom (regény, Magvető, 2001); Anyám Kleopátra (dráma, 2002); A Lázár apokrifek (tárcák, 2005)

A nyugalom című regényét is beszereztem, külön posztot szentelek neki. Visszás és botrányos sajtóvisszhangot a könyv felhasználásával készült, Alföldi Róbert által rendezett, 2008-ban bemutatott film miatt kapott. A felhajtás inkább a filmnek szólt, nem a könyvnek.

Zárásképpen pedig egy kép.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 /A látottak alapján idősebbnek gondolnám./

16 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://irodalom.blog.hu/api/trackback/id/tr71824894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Loge · http://bloge.blog.hu/ 2008.12.16. 08:58:06

Megpróbáltam lenyomozni a festményt, de nem találtam meg.
Munch-ra/re(?) tippeltem, de úgy fest, nem ő.

Egyébként már többször rádöbbentem erre, hogy azért az internetes keresőt is fel lehet fújni, ha nem szöveget akar keresni az ember, hanem képet, dallamot, asszociációt, stb.

Scala 2008.12.16. 12:58:09

Én olyan kezdő szinten vagyok keresésben (Virgogirl a megmondhatója), hogy festmény kutatásba belegondolni sem merek! :-D

Google Chrome? Még azt sem törltöttem le magamnak, pedig állítólag jó!

/mentségükre Magvetőéknak: a nyugalom c. regénynek is számomra nagyon tetszetős borítója van, ott szerepel az alkotó./
Ismered Bartis Attilát, írásait Loge?

Scala 2008.12.16. 13:39:52

Épp most töltöttem le a google chrome-ot, merthogy az IE állítólag nem biztonságos. De csak a címét láttam az erről szóló cikknek...
Részletek itt:
index.hu/tech/biztonsag/iebug161208/

Loge · http://bloge.blog.hu/ 2008.12.16. 17:54:20

Bartist nem ismerem.
A cikket átfutottam, aztán mosolyogtam, mert Firefoxot használok. Neked is ajánlom. Az IE-nél mindenesetre jobb...

A kép továbbra is rejtély...

Scala 2008.12.16. 18:05:59

Ez a Chrome vicces, de nem mindenben tűnik olyan praktikusnak. FF-ot nem akarom kipróbálni, már így is idegesít a változás. :-D

Lehet nem tudom még úgy használni, hogy igazán praktikus legyen...

Rocko- 2008.12.18. 14:26:53

gondold el, ha mind a 3-at hasznáálod! :)

Scala 2008.12.18. 15:00:54

Belegondolni is rossz! :-D

Rocko- 2008.12.18. 16:38:38

jó, mert én 3-4-et. mikor hogy. :)

Hangkert · http://hangkert.blog.hu 2008.12.18. 17:34:51

Scala, szerintem tök ugyanolyan a Firefox, mint az IE, csak más az emblémája. Nekem nem okozott gondot az átállás, pedig bölcsész vagyok;)

Scala 2008.12.18. 17:55:43

Hangkert, Én pedig nő! :-D

Rocko, Úúúúú. Én nem szeretek az ilyesmiben alkalmazkodni, tanulni is sokszor vizuálisan szoktam!
Most is hülyét kapok, hogy a tesóm két hete más grafikára rakta a Start menüt. Grrr. És nem tudom hogyan... :-DDD

Kar Ate 2008.12.18. 23:20:10

Szerintem meg a microsoft IE tök jó, de divatot csináltak a Microsoft ellenességből. A google chrome nem valami ütős, szerintem csalódást keltő az eddigi termékekhez képest.

Bartis Attila viszont jónak tűnik annak alapján, amit írtál, no lám, egy pozítv a "kortársak" közül.

Scala 2008.12.18. 23:41:11

Kezdem megszokni, és nem mondanám, hogy rossz a Chrome. Bár nem is sokkal jobb,mint a megszokott IE, az tény. :-D

Scala 2008.12.18. 23:42:32

Mostantól Bartis Attilával és a poszttal kapcsolatos kommenteket próbáljunk kisajtolni elménkből, rendben? :-)

vkosztek 2009.01.01. 00:15:09

caspar david friedrich: szerzetes a tengerparton, ez a kép

(utálok regisztrálni)

Scala 2009.01.01. 14:49:47

Köszi vkosztek. :-)

Én meg azt utálom, hogy kell. Sok kedves kommentelőt elriszatott sajnos.

És a hirdetések is boáááá. Meg ez a radar, amiről el sem olvastam, hogy micsoda...

Mégegyszer nagyon köszi a kép adatait.