HTML

Külcsín és Belbecs

"Eddig csak az csinált a világban valamit, akinek nem voltak határozott tervei." (Oscar Wilde)

Friss topikok

Blog szépirodalom-őrülteknek

2008.04.14. 05:05 Scala

José Saramago: Vakság (3.)

José Saramago: Vakság (Ensaio sobre a Ceguiera - 'Esszé a vakságról')

Európa Könyvkiadó, 2008., fordította Pál Ferenc, változatlan utánnyomás, 385 oldal, 2800,- Ft

 

Megtalálható a http://konyves.blog.hu-n is!

Ismét csak a látszat kedvéért jelentetem meg itt...

Előzmények, korábbi Vakság bejegyzések:

(1.), (2.)

 Drága Olvasók és Leendő Olvasók!

Jövő vasárnap indul a Nagy Kaland, a regény első három fejezetét vetjük vizsgálódó szemeink éle alá.

Április 27-én már, a negyedik és ötödik fejezetekkel bíbelődünk. (Scala most ott jár jelenleg.) Kérek mindenkit említettek betartására, ami a kommenteket illeti. A megadott kereteken belül várom az idézeteket, benyomásokat, indulatot, lelkesedést, csalódottságot, dühöt. Szóval mindent, ami vélemény!

Mára pedig:

 

Márton László - ÉS kritika a Vakságról (részletek)

Az Élet és Irodalom (ÉS) elemzései  néha/ sokszor/ legtöbbször - kéretik vérmérséklettől függően választani - csalódásra adnak okot. José Saramago Vakság című regényéről írt cikkel viszont, vétek lenne nem megismerkednünk! Köszönet érte Márton Lászlónak.

Igyekeztem azon részeket kiválogatni, melyek nem a történetet ecsetelik.

Aki ragaszkodik az elvhez, miszerint a művet friss és befolyástól mentes szemmel kell olvasni, később térjen vissza postunkhoz! 

 Skolasztikus gyökerek:

 

Aquinói Szent Tamás hosszan és alaposan bizonyítja a létezőről és a lényegről szóló traktátusában, hogy a vakság, noha priváció (vagyis egy létező dologtól, a látástól való megfosztottság), a maga módján szintén létező dolog.
 
 
 
A világhírû portugál regényíró mintha erre a skolasztikus okfejtésre építette volna vízióját: egy ország lakói rövid időn belül, valamiféle rejtélyes okból, mind megvakulnak, és látásuktól megfosztva kell belátniuk, hogy a vakság nemcsak létező dolog, hanem a leginkább létező abban a világban, amelyben élnek. A vaksághoz vezető eseményt nevezzük meg- vagy elvakulásnak; a láncreakció-szerűen terjedő elvakulás, bármi legyen is az oka (valószínűleg fertőzés, bár látás híján úgysem lehet a kórokozót megtalálni; de az is lehet, hogy a csillagok befolyása vagy más büntető sorshatározat), valójában az emberi sorsok rejtélyének láncolata.
 
 
 
 
 
 
Mégsem lesz allegória
 
(...) Saramago a vakság metaforáját nem alakítja sem allegóriává, sem emblémává (ahogyan azt az európai képzőművészeti és irodalmi hagyományok már-már előírják). Nála a vakság nem merevedik jelképpé, hanem primér antropológiai problémaként is a történet, az eseménysor spontán irányítója marad. Világa – látszólag – Istentől elhagyott világ, ahol (mint ő mondja egy helyütt) emberek milliói hemzsegnek a halódó természet előterében, vagyis a nemlétezésre hajló emberi természet felemésztette az organikus külső természetet. Ám éppen ezért tekinthető a vakság akár Isten büntetésének vagy figyelmeztetésének is. Igaz, hogy maguk a regényhősök nem tudnak erről a lehetőségről, ám a történet végén, bárhogy nézzük, isteni csoda történik: egy idő elteltével, aki még él, visszanyeri látását. Ez a boldogító tény pedig emberi ésszel éppúgy nem érhető fel, ahogy előzőleg a vakság terjedése sem volt megmagyarázható.

 Saramago nem belülről ismeri a kommunizmust

(...) Feltűnő, mennyire elvontak (mondhatnám, személytelenek) maradnak az emberi viszonyok a történetben; ez akár a vakság metaforájának egyik elbeszélői konzekvenciája is lehetne. A szerző vajmi kevés érdeklődést tanúsít a katasztrófa előtti társadalmi feszültségek iránt (amelyek, itteni tapasztalataink szerint, a katasztrófák közepette is tovább szoktak élni); a vakság csoportkonfliktusait viszont primitív hordák viaskodásaként írja le. Ennyiben ízig-vérig szélső-nyugateurópai szerző: tudja, mi az elnyomás, de nem tudja, mi a hatalomvédte bensőség. Annál érzékenyebb az egyénre vetülő kiszolgáltatottság iránt.

 A vakság, mint elbeszélői forma

 

Éppen ezért, bármennyire kézenfekvő is ez az értelmezés, mégsem elsősorban katasztrofista víziónak tartom a Vakságot. Inkább nagyszabású kísérlet arra, miképp lehet a posztmodern létállapot egyik lényeges metaforáját elbeszélői formává alakítani, vagy legalábbis beépíteni a lehetséges elbeszélői formák egyikébe. A negatív utópiából az derül ki, hogy a szolidaritás éppúgy nem pusztítható el, ahogy a vele járó értékek sem: mindig lesznek kivételes emberek, akik a vallás és az etika útmutatása nélkül is, meg- és elvakulva is legyőzik a nyers önzés törvényszerûségeit. És ez nem kevés.
 
 
 
 
 
 
A magyar kiadás jellegzetességei:
Saramago regényének magyar kiadása nem elsősorban világtalan olvasók számára jelent meg. Kifejezetten szép könyv. A szedéstükör kellemes, a borítón látható litográfia, Odilon Redon mûve, telitalálat. A könyv tervezője Sz. Bodnár Éva. Mivel a regényt először kéziratban olvastam, állíthatom, hogy nem a szép kiállítás nyerte meg tetszésemet: Pál Ferenc rugalmas, teherbíró magyar mondatai helytállnak magukért.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://irodalom.blog.hu/api/trackback/id/tr46424538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Grega 2008.04.14. 09:53:47

én megpróbálom beszerezni a Vakságot, de vasárnapig lehet, h. nem fog menni. FSZEK-ban akad most belőle?