HTML

Külcsín és Belbecs

"Eddig csak az csinált a világban valamit, akinek nem voltak határozott tervei." (Oscar Wilde)

Friss topikok

Blog szépirodalom-őrülteknek

2008.03.20. 11:30 Scala

Szabó Magda: A szemlélők (3.)

Szabó Magda: A szemlélők - regény

Európa Könyvkiadó, Budapest

2000,- Ft

 

 

I. rész: A vád

Harmadik fejezet: Albert

Váratlanul új szereplő bukkan fel a könyvben, ez a harmadik fejezetben nem kellene, hogy meglepjen, de eddig is sok név követte egymást, nem számítottam még egyre.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Albert, '56-os magyar disszidens, aki választott hazájában alapított családot. Illetve, miket beszélek! Albert, egy, a képzelt szocialista államból emigrált külföldi, aki az ötvenes évek derekán hagyta el szülőhelyét, ama bizonyos képzelt nyugat-európai államért cserébe...

Tisztviselőként dolgozik a külügyminisztériumban, főként fordítói, tolmácsi és diplomata felkészítési feladatai vannak.  Ebédidőben különös dolgot művel, minden áldott nap a főtérre megy, kollégái szerint imádkozni, a katedrálisba.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az irodafőnököt meglepte ez a lehetőség, mert saját népe hitbuzgalma lanyha volt, de eléggé ismerte a világot ahhoz, hogy tudja, az az igazi, békebeli vallásosság Európában már csak egyik-másik szocialista államban észlelhető.

Az is meglepő Albert főnöke számára, hogy beosztottja klasszika-filológia diplomája mennyire magabiztos latin nyelvtudást is jelent.

(...) élő nyelvhez hasonló módon, nemcsak érti, de beszéli is a latint. Elképesztő volt, míg meg nem értette, hogy a Habsburgok németesítési kísérlete elleni küzdelem egyik fegyvereként a magyar értelmiség latinul tárgyalt, diskurált és iskoláztatta gyermekeit a tizenkilencedik század közepéig, és költőiket megbüntették, ha iskoláskorukban, az előírt latin poétikai gyakorlaton kívül, nemzeti nyelven írt költeményekkel akartak előállni.

Nos, ami azt illeti, "Disclaimer" (l. első post) ide vagy oda, itt igencsak be tudjuk azonosítani, azt a bizonyos, képzelt szocialista államot... 

Némi dühödt gúny utal az egyház és a vallásos élet fél-legális voltára:  

A szocialista országokról érkezett jelentésekben mindig sok figyelemreméltó állt. (...) elszánt nagyszülők és keresztanyák veknikosárban, konyharuhával letakarva viszik keresztelni egyes pártfunkcionáriusok gyerekeit, hogy a város egyik kerületéből a másikba az őskeresztények katakombaellenállásával vándorolnak hitéletet élni a vallásos lakók (...) az ő országukban állam és egyház nagyjából a francia forradalom óta különvált egymástól, és senkinek nem jutott eszébe, hogy figyelje vagy firtassa bárki meglevő vagy hiányzó hitbuzgalmát.

A titok nyitja nem ily egyszerű, Albert korántsem templomba jár ebédszünetben. A fejezet további része egy megható mese a honvágyról, amely lappangva bár, de előbb vagy utóbb valamennyi emigránst elér, és gyötörni kezd.

 

 

 

 (Két büszke tekintetű alföldi férfi, Matyó hímzett díszben, a múlt század elejéről...)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(...) a többi emigráns elmondta neki, a haza elhagyásának hanyadik esztendejében várható a válság, hogy a kezdet teljes idegensége, a reménytelenül más világba való beilleszkedés munkája eleinte nem hagy még időt az igazi sokkra. Az később jelentkezik, váratlanul, ilyenkor az illető már többnyire meg is kapta az állampolgárságot, nincsenek problémái, megházasodott, gyerekei születtek, látszólag minden a legnagyobb rendben van körülötte, aztán egyszer csak, mintha valami állat ugranék rá orvul, akit nem tud lerázni a hátáról, mert a húsában a karmai: ott a sokk, és nincs ellene védekezés.

Albert valóban tartózkodó volt és fegyelmezett, még a külsejében is, akárcsak Caroline népe. Albert a legnehezebbet is megtanulta, azt, hogy ne fázzék, legalábbis ne észrevehetően. Mikor megérkezett prémmel bélelt nagykabátot viselt, otromba kucsmáját lehúzta fázó fülére, ez olyan feltűnővé és kelet-európaivá tette a külsejét, ahogy egy fez vagy turbán tüstént elárulja a mohamedánt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tudta, elég fiatal ahhoz, hogy át tudjon állni egészen, nemsokára nemcsak gondolkozás nélkül, hibátlanul tudott beszélni új népe nyelvén, de pongyolán is, mint akik itt születtek.

(...) legjobb barátja vele egyidőben ugyanolyan romantikus körülmények között hagyta el az országot, mint ő, olyan nők, akik nagyon lekötötték volna, sosem voltak, csak átsétáltak az életén, mint egy utcán.

Jelentős nap volt az életében, hogy hiába jár télen is hajadonfővel, és nyeli elragadtatva Caroline főztjét (...) és kapta meg az állampolgárásgot is, senki se fogadta be, azok sem, akik a legjobbak és legkedvesebbek voltak hozzá, nem mert nem akarták, csak mert nem lehet. (...) Nem rajta múlik ez, nem is az ittenieken. Valami máson, aminek nincsen neve. 

Mikor, már választott hazája polgáraként teljesült az álma, és a személyével kivívott bizalom jeleképpen fordító lehetett a Külügyminisztérium sajtóirodájában, naponta az asztalára rakták az elhagyott ország teljes politikai és részleges szépirodalmi sajtóját, tájékoztatás és fordítás céljára. Ezzel az új haza visszalökte Albertet abba az örvénybe, amelyből megpróbált kikászálódni (...)

Ezen a "teljes politikai és részleges szépirodalmi sajtója" kifejezésen kicsit elméláznék. Van ugye a kézenfekvő értelmezés, hogy nagyobb a hangsúly a politikai híreken, a szépirodalom a két ország diplomáciai kapcsolata szempontjából, nem olyan hangsúlyos. De lehet úgy is olvasni, hogy politikai sajtó csak egy volt, a hivatalos, szépirodalom, viszont volt "nem hivatalos" is, amit történetesen Szabó Magda is több, mint másfél évtizeden keresztül "művelni" volt kénytelen. Ez értelemszerűen nem jutott el Alberthez, hiszen fiókok őrizték, vagy még kacifántosabb helyek...

A fejezetnek ettől a részétől egyébként, erősödik a honvágy motívum érzelmi oldala:

Lettek új barátai, Caroline révén rokonai, Albertet - emigráns társai kivételével - mindenki tisztelte, becsülte, de Albert, a jó alvó, egy éjjel soron kívül cigarettára gyújtott, mert felébredt, és nem tudott visszaaludni többé. Caroline felneszelt mellette (...) megfogta a kezét, s azt mondta csöndesen: "ne búsulj, édesem, van neked boldog és biztos otthonod." Ezt Caroline mindig elmondta neki, valahányszor azt látta, hogy szüksége van rá, és Albert ebből tudta meg, hogy ez az otthon gyenge lábon áll, mert állandóan ki kell jelenteni róla, hogy biztonságos és boldog.

Átkozni könnyű lett volna a régi hazát, akár röhögni rajta is, vagy elmondani azokat az abszurd igazságokat, amelyektől csak égnek emelte a szemét a hallgatója, sok mindent meg lehetett tenni, csak éppen elfelejteni nem.

Albert onnan tudta, hogy nincs igazi nemzete, mert folyton azt érezte neki vigyáznia kell magára, hogy sose keltsen feltűnést. Aki itt született, az a fején sétálhatott, ha úgy hozta a kedve, de neki mindennap be kellett bizonyítania, hogy méltó és méltóságteljes polgára új hazájának, főleg mióta a Külügynek dolgozott, és azt is rábízták, hogy előkészítse az ő elhagyott hazájába készülő diplomatákat. 

(Kiderül tehát Albert kapcsolata a főszereplőkkel, Rolanddal és Franciskával.)

Külön tanulmányt érdemelne a nemzetétől elmenekült szereplő, Albert, kételyekkel, indulatokkal és egyéb heves érzelmekkel teli vívódása. Bíbelődjünk vele itt a blogon is:

Hetek múlva lesz csak módom folytatni, elnézést kérek mindenkitől!

2009. február közepén várható a frissítés...

 Végre megsejthetjük azt is, ki az a bizonyos, oly gyakran emlegetett Sutor. 

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://irodalom.blog.hu/api/trackback/id/tr87388704

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2008.04.12. 21:09:45

Jaj, ez a "Szemlélők"!

Én nagy SZM rajongó vagyok, de ez a regény borzasztó fals. Ez valami olvasónapló? Mert akkor csak akkor mondom el a véleményemet, ha már kiolvastad.

Scala 2008.04.12. 21:22:49

Érdekes, amit írsz! Már olvastam a Szemlélőket, most olvasom másodszor. Szívesen veszem a véleményed, bármikor.

Tény, hogy fejezetenként bíbelődöm itt vele. De akik követik, szerintem már mind olvasták! ;-)