HTML

Külcsín és Belbecs

"Eddig csak az csinált a világban valamit, akinek nem voltak határozott tervei." (Oscar Wilde)

Friss topikok

Blog szépirodalom-őrülteknek

2008.03.05. 22:54 Scala

Salman Rushdie: Sálímár bohóc (3.)

 
Az írás megtalálható a http://konyves.blog.hu oldalon is. Jobb oldalsó borítós ikonra kattintva gyors elérés.
Még mindig az 1. fejezet, INDIA:
 
Salman Rushdie: Sálímár bohóc, Ulpius-ház könyvkiadó, Budapest, 2007., fordította: Greskovits Endre, 533 oldal, 3999,- Ft
Idézetek, hangulatok, - az is kiderül, hogy a helyszín Kalifornia, USA. Éreztem én, hogy billeg az eredeti elképzelésem Ázsiával… Egy utalásból a Gorbacsov elleni puccsról, (+ a könyv végére érve 8 év visszaszámolással az ikertornyok elleni támadástól) tudjuk meg, hogy a történet itteni részén ’93-at írunk.
Következzenek az első fejezet (INDIA) jobbnál-jobb leírásai, jellemrajzai bontásban szereplőként:
Max Ophuls:

„A férfi visszanyerte nyugalmát. Tréningruhás nő fordult be a sarkon az Oakwoodról, és feléje vágtatott, végigmérte, és megalkotta a kor felszínes ítéletét a nemiségről meg a pénzről. A férfi a háború utáni világ nemzetközi szervezeteinek, gazdasági és diplomáciai megállapodásainak képviselője volt. Még most, előrehaladott korában is jól teniszezett. A tenyeres röpte volt a titkos fegyvere. Hosszú, fehér nadrágos, szívós alakjával, amelyen öt százaléknál nem lehetett több a zsír, még mindig be tudta futni a pályát. (…) Leplezetlen európai örömmel bámulta a kocogó nő amerikai mellét a sportmelltartóban. Amikor a nő odaért hozzá, egy szál rózsát nyújtott felé a hatalmas születésnapi csokorból. A nő elvette a virágot; aztán megrémülve a férfi sármjától, finoman szikrázó csáberejének erotikus közelségétől és önmagától, izgatottan továbbszaladt. Tizenöt-semmi.”

 Elidőzünk néhány pillanatra, mert amit olvastunk több szempontból briliáns:

  1. már a regény első mondata óta tudjuk, hogy a férfi diplomata; ezért tökéletes a tenisz kiválasztása a sportok közül, mivel kissé kiváltságos és elegáns, jól teniszezni – kedvtelésből - mai napig státuszszimbólum

  2. nemes küzdelem alakul ki a meccsek során, amely nemcsak ügyességet, fegyelmezettséget és jó taktikai érzéket kíván a játékostól, hanem megfelelő fizikai kondíciót is; egy kiváló diplomatától ugyanezeket igényli hivatása
  3. korunk testzsír-hányados és light étel-mániás Amerikájában kihagyhatatlan a szikár, edzett, egészséges testalkat büszke bemutatása, amely ugyanolyan státuszszimbólum, mint a tenisz. A szikár alkat amerikai felfogás szerint, csak a gazdag emberek gondtalan élete mellett megengedhető luxus.
  4. Rushdie mintha azért kiszólna nekünk, olvasóknak ezzel az edzői-dietetikusi pontosságú „öt százaléknál nem lehetett több a zsír” félmondattal. Legalábbis így érzem. Az említett érték kevésnek tűnik, még férfi testalkathoz is. Én testtömeg-indexeket tudok csak összehasonlítani, ha valaki tájékozottabb, kérem segítsen!
  5. És itt van a fantasztikus: „1. Leplezetlen 2. európai örömmel 3. bámulta a 4. kocogó nő 5. amerikai mellét 6. a sportmelltartóban.” Minden egyes szó a legjobb helyen és telitalálat. A szórend is. Virtuális összekacsintás S.R.-val és a T. fordító Greskovits Endrével!
  6. Majd zárul is a tenisz-metafóra: „A nő elvette a virágot; aztán megrémülve a férfi sármjától, finoman szikrázó csáberejének erotikus közelségétől és önmagától, izgatottan továbbszaladt. Tizenöt-semmi.”
Öregasszonyok, öregurak:
„A ház erkélyeiről az öreg közép- és kelet-európai hölgyek szintén Maxot bámulták csodálattal, a fogatlan kor nyílt kéjvágyával. Érkezése a hónap fénypontját jelentette. Ma tömegesen kivonultak. (…) a régi dolgokról diskuráltak és szégyentelenül mutogatták célszerűtlen strandruhájukat. Rendszerint sokat aludtak, és amikor nem aludtak, panaszkodtak. Már eltemették férjüket, akivel negyven, sőt ötven észrevétlen életévet is leéltek. (…) görnyedten, botra támaszkodva, kifejezéstelen arccal siránkoztak a titokzatos sors felett, amely itt vetette partra őket, születési helyüktől félvilágnyira. Furcsa nyelven beszéltek, amely lehetett grúz, horvát, üzbég is. Férjük a halálával cserbenhagyta őket. Leomlott pillérek voltak e férfiak, akik valaha azt kérték, hogy támaszkodjanak rájuk, és elhozták feleségüket az ismerős dolgok közül ebbe az árnyéktalan álomvilágba, amely teli van szemérmetlenül fiatalokkal, ebbe a Kaliforniába, amelynek a teste a temploma, és a tudatlansága az üdvössége, aztán hasznavehetetlen támasznak bizonyultak, amikor összeestek a golfpályán, vagy arccal belebuktak a hosszútésztás húslevesbe, ily módon e kései életkorban felfedve az özvegyek előtt, hogy az élet általában, férjük pedig különösen megbízhatatlan. Esténként az özvegyek a Baltikumból, a Balkánról, vagy a tágas mongol pusztákról származó gyerekdalokat énekeltek.”
 
Ugye figyeltünk a „fogatlan kor nyílt kéjvágya” kifejezésre? Nem csak szemléletes, de benne van a szenvtelen orvosi tekintet és egy moralista erkölcsi felmentése.
Az özvegyek életének leírása az első, a számtalan kitűnő hangulatábrázolás közül, melyek végighaladnak a művön. Ugyanilyen közel érezzük majd a kasmíri falusi életet, a nagyköveti titkos lakás vagy a terrorista kiképzés hangulatát. Rushdie ezzel a képességével bármilyen témát közel hoz az olvasóhoz. Erre a legékesebb bizonyíték, hogy egy olyan geopolitikai antitalentum számára, amilyen én vagyok, élővé és fontossá tette a Pakisztán-Kasmír-India problematikát és jelentős lexikális ismeretekkel gazdagodva zártam a könyvet.
A másik megfigyelésem, hogy úgy beszél a nőkről, mintha az ő fejükkel gondolkodna. Szívesen elidőzik a gondolataiknál, motivációik és érzelemviláguk feltárásánál. Több generáció, kor és kultúra nőalakjait formálja tökélyre. Mindegy, hogy pozitív hőse a könyvnek, vagy inkább taszító személyiség, valamennyi nőalak jelleme cizellált, kimunkált, élénk és meglepetésekkel teli.
Egyébként a könyv valamennyi nőnemű szereplője erősakaratú, érdekes, intuitív, önfejű teremtés. Szándékosan hagyja S.R., hogy ők alakítsák a férfi szereplők sorsát, akik tulajdonképpen csak beteljesítői a nők akaratának és hullámzó, néhol önpusztító szeszélyeinek.
„A környék öregurai szintén magányosak voltak, egyesek olyan petyhüdt testben lakoztak, amelyet a gravitáció túlságosan megterhelt, mások ősz borostával arcukon, koszos trikóban és kigombolva felejtett sliccű nadrágban jártak, egy harmadik derűsebb csoport viszont szépen öltözött, kedvelte a barettet, és a csokornyakkendőt. Ezek az elegáns urak rendszeresen megpróbáltak beszédbe elegyedni az özvegyasszonyokkal. Erőfeszítéseiket azonban, amelyek során megvillantak a sárga műfogak és előbukkantak a lenyalt hajmaradványok a megemelt barett alól, a nők mindig megvetően elutasították. Ezeknek az idős piperkőcöknek Max Ophuls sértést jelentett, a hölgyek iránta tanúsított figyelme pedig megaláztatást. Megölték volna, ha tehetik, ha nem lettek volna elfoglalva a tulajdon haláluk távol tartásával.
India látta mindezt, a magamutogató, vágyakozó öregasszonyokat, akik kipördültek és flörtöltek a verandákon, a settenkedő, rosszindulatú öregurakat.”
Olga Szimeonovna (Olga Volga)
„A vén orosz mindenes, Olga Szimeonovna, a hagyma formájú, farmerbe burkolt szamovárasszony, államfőnek kijáró tisztelettel köszöntötte a nagykövetet. Ha lett volna vörös szőnyeg az épületben, minden bizonnyal leteríti elé. – Mindig megvárakoztatja, nagykövet úr, de mit lehet tenni, ilyenek a fiatalok. Nem szólok semmit rájuk. (…) Mindezeket úgy mondta, hogy közben egy kicsíráztatott krumplit forgatott a kezében. E legutolsó lakhelyén mindenki csak Olga Volga néven ismerte, és saját beszámolója szerint ő volt a legendás asztraháni krumpliboszorkányok utolsó élő leszármazottja, maga is igazi, hamisítatlan boszorkány, aki a krumplivarázslás kifinomult művészetével képes szerelmet ébreszteni, boldogulást biztosítani vagy keléseket előidézni. (…) mostanra viszont, hála egy azóta elhunyt tengerész szerelmének, itt rekedt Nyugat-Hollywoodban, túlméretezett farmerruhákat viselt, (…). Farzsebében villáskulcs és csavarhúzó. Annak idejében el tudta átkozni az ember macskáját, elő tudta segíteni a fogantatást, és meg tudta alvasztani a tejet. Most villanykörtét cserélt, elromlott sütőkbe kukucskált, és beszedte a havi lakbért.”

„(…) Valaha azt éreztem, hogy minden rendben van. Ezt most nem érzem. Ennek következtében azonban nem félek a haláltól.”

„Az asszony a Volga deltájától néhány mérföldre keletre, a Kaszpi-tengertől kőhajításnyira született. Aztán következett a huszadik század története, amelyet a krumplimágia formált meg. (…) Persze, hogy felfordulás, túlélés, muszáj, hogy az ember ravasz legyen, mint a róka. Igazam van? Persze, hogy valahol egy férfi, a másutt lenni álma, házasság, gyerekek, akik nem maradnak az emberrel, az életük az övék, amit elvesznek az embertől, és elmennek. Persze hogy háború, elvesztett férj, ne is kérdezzen a fájdalomról. Persze, hogy felfordulás, éhség, csalódás, szerencse, egy másik férfi, aki jó ember, a tengerek embere. Aztán utazás a vízen át, a Nyugat csábítása, utazás a szárazföldön át, második özvegység, a férfi nem tart soká, a jelenlévők kivételek, a férfit nem alkották tartós dolognak. Az én életemben a férfiak olyanok voltak, mint a cipők. Kettő volt belőlük, és mind a kettő elkopott. Azután megtanultam úgymond mezítláb járni.”

 

Itt ráismertem az utánozhatatlan kelet-európai mentalitásra. Rushdie vajon miért mozog ilyen otthonosan benne? És bekúszott imádott Márquezem mágikus realizmusa is a sorok közé. Más is így gondolja, vagy csak én akarom mindenhol ezt látni? A második fejezet (BÚNYI) tele lesz ilyen kincsekkel, tervezek külön posztot, itt a blogon: „ahol szerintem S. Rushdie olyan, mint G.G. Márquez”.

 „De nem kértem senkitől lehetőségeket. Sohase kértem. Mindig a tudásommal szereztem meg, amit akartam. A krumplitudományommal, igen. Akár ételt, akár gyerekeket, akár úti okmányokat, akár munkát. Az ellenségeim mindig kudarcot vallottak, én meg dicsőséggel győztem. A krumpli hatalommal bír, és általa minden beteljesül. Csakhogy múlnak az évek, és az időt még a krumpli se tudja visszafordítani.”

A regény utolsó negyedében Olga Volga és krumplitudománya olyan kontextusban térnek vissza, hogy a történet legfeszültebb pillanatában, hajnali fél négykor, hanyatt vág a nevetés a kanapén…

Mr. Khadaffy Andang
„Újabb gyönyörű nap. A zöldellő, bohém út, ahol élt, mozgott a tunya, piszmogó ráérős fényben. A város legnagyobb illúziója a tér, hely és lehetőségek bősége volt. A lakásával szemben a folyosó túloldalán Mr. Khadaffy Andang ajtaja szokás szerint félig nyitva állt, bepillantást engedve a sötét előszobába. Az ezüsthajú filippínó úr mindenki másnál régebben lakott az épületben. India egyszer meglepte a mosógépeknél (…) ő maga viszont azon lepődött meg, milyen elegáns a férfi e késő éji órán: selyem házikabát, cigarettaszipka, parfüm, hátrafésült haj. Ezután időnként beszélgettek mosás közben. A férfi mesélt a Fülöp-szigetekről, otthonáról, Basilanról, ami „vasösvényt” jelent. (…) Azt mondta, hogy azelőtt békés hely volt, de most bajok vannak a muzulmánok meg a keresztények közt, és emiatt jött el, ő a feleségével csak jó életet akart, de sajnos nem ez lett a sorsa. Ám az amerikai élet akkor is dolce vita , nemde, még azoknak is, akiknek nem az. Ő elfogadja a sorsát, mondta, és akkor elkészült a mosás. A lányt meghatotta ez az édes, csoszogó úr, és már várta a beszélgetéseiket, természetes tartózkodásán felülkerekedve még az életéről is mesélt neki.
(…) Mégis – erősítette meg Olga Szimeonovna – ritkán hagyta el az épületet, csak hogy a legszükségesebb bevásárlást elvégezze. A felesége, akit a jó élet reményében hozott Amerikába, már évekkel ezelőtt otthagyta egy hitelintézeti behajtó kedvéért. India elképzelte a filippínó nyelvnek és szitkainak zenéjét. Úgy gondolt rá, mintha egyfajta lágyabb, folyékonyabb japán lenne. Pergő, hajlékony szidalmak nyelve, olyan, mint a fafúvósok.”
Íme: újabb lágy, gyönyörű hangulatfestés. Ezért írtam le közbeszúrás nélkül, ily hosszan. Magam részéről alábbi erős váltást is imádtam, S.R. ezzel zárja a filippínó úr kört itt az első fejezetben:
„- Készen áll – súgta meg Olga – arra az esetre, ha a felesége visszatérne. Ezért hagyja nyitva az ajtaját. De az asszony nem fog visszajönni. – A behajtónak haverjai voltak a biztosítási szakmában. – Ellátták mindennel. A segge lyuka is biztosítva van. Egészség, fog, baleset. Kényelemben él. Ezt Mr. Andang nem tudta megadni neki. Az asszony korában ezek a dolgok fontosak. – Ennek ellenére Mr. Andang nyitva hagyta az ajtaját. A város a szerelmi dalait énekelte, áltatta, reményt keltett benne.”
 
  Találkozunk még a melankolikus Mr. Khadaffy Andanggal, a Fülöp-szigetekről, a történet vége felé. Meglepő, kissé váratlan szerepköre lesz, az ő jellemzése – ahogyan említettem - nincs még lezárva.
A következő posztban zongorázzuk le alábbiakról szerzett benyomásainkat:  
Jack Flack; Sálímár bohóc; Zenab Azam; India magáról és Maxról, ebéd
(folyt. köv.)

 

„az ő nagyszerű, kozmopolita apja, aki francia-amerikai volt, „mint a Szabadság”, mondta mindig az ő szeretett, elutasított, önfejű, kicsapongó, gyakran hiányzó, ellenállhatatlan apja (…)”

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://irodalom.blog.hu/api/trackback/id/tr23367605

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.