HTML

Külcsín és Belbecs

"Eddig csak az csinált a világban valamit, akinek nem voltak határozott tervei." (Oscar Wilde)

Friss topikok

Blog szépirodalom-őrülteknek

2008.03.05. 21:34 Scala

Salman Rushdie: Sálímár bohóc (1.)

 
Salman Rushdie: Sálímár bohóc
Fordította: Greskovits Endre
 
A regényből írt olvasónapló megtalálható a http://konyves.blog.hu oldalon is, eredetileg oda készült, mivel közben nagy kedvencemmé vált a szerző, ide is feltettem.
 
 
 
 
 
 
 
Bevezető
 
Rushdie regénye három hetet pihent a polcon, jól látható helyen, mielőtt elkezdtem volna. Be akartam fejezni két másik könyvet, a „kisebb irodalmi értékű”-ek közül. Valami miatt azt is tudtam, magányos és szép utazás vár rám, jobb, ha megadom a módját.
 
 
 
 
 
Salman Rushdie: Sálímár bohóc, Ulpius-ház könyvkiadó, Budapest, 2007., fordította: Greskovits Endre, 533 oldal, 3999,- Ft

 

 

Nem gondoltam azonban, hogy ennyire jó könyv lesz, ízlésem és kedvem szerint való. Rendelkezik azokkal az attribútumokkal, amivel favoritjaim írásai szoktak: szereplők szerint fejezetekre tagolt, minden fejezetnek önálló karaktere van, egymásra való kölcsönhatásukban áll össze a kép. Egyszerre modern írás és mese, lélektani tanulmány és történelmi metszet, vicces és fanyar, frivol, sehol sem prűd, értelmiségi kifinomult-önirónikus gondolatvilág váltakozik a nyers megérzésekkel, femininitás férfias látószögből, kiegyensúlyozott szélsőségek, semmi közhely.
 
A második fejezettel végeztem jelenleg, remélem továbbiakban is ez marad a véleményem. Olvasásom központi eleme az élvezet, ezért az olvasónapló írása felfüggesztette a haladást. Rushdie egyébként is sodor, oly ritmusosan, hogy kár lenne megakasztani.
 
 
Első fejezet: INDIA
 
Ajánlás a kasmíri nagyszülőknek, majd egy indiai vers - amit átlapozok - után indul a történet.
Itt következik a regények neuralgikus pontja: Az Első Mondat.
„A regény első bekezdésében ugyanis mindent meg kell határozni: a szerkezetet, a hangot, a stílust, a ritmust, a terjedelmet, olykor még egyik regényalak jellemét is. A többi már gyönyör, az írás gyönyöre, melynél magányosabb és bensőségesebb gyönyört el sem lehet képzelni, és az ember csak azért nem javítgatja a könyvét élete végéig, mert ugyanaz a vasszigor, amellyel elkezdte, arra is rákényszeríti, hogy befejezze.” (Gabriel García Márquez: Tizenkét vándor novella, Előszó; ford: Székács Vera, Magvető, 1998.)"
A Sálímár bohóccal Rushdie jól veszi az akadályt:
„A nagykövet huszonnégy éves lánya rosszul aludt a meleg, semmi váratlannal nem kecsegtető éjszakákon.”
Az a keret/koncepció alakul ki bennem a fejezet címe és az idézett mondat alapján, hogy Indiában vagyunk, valamely európai külképviselet vezetőjének lánya rosszul viseli a szélsőségesen párás, meleg klímát az elmaradott és szegény országban. Meglepő és több lesz, de itt – számomra legalábbis - nem derül ki. A harmadik mondat egyébként is megadja a további irányt, és ez nem egy túlfinomodott diplomata gyermek unalmas élete:
„Időnként olyan nyelven kiabált, amelyet nem beszélt. Ezt férfiak mesélték neki idegesen. De nem sok férfinak engedte, hogy mellette legyen, amíg alszik.”
Hm. Az alvás titokzatos dolog, bár tudományos kutatók évtizedek óta foglalkoznak tanulmányozásával. Az álmoknak sok köze van a tudatalattihoz. Aludni fontos, jól és sokat aludni valódi életminőség. A kereszténység a túlzásba vitt alvást restségnek tartja. Mégis mi lehet ez?
„Egy másik vélemény szerint szavai tudományos fantasztikusak voltak, (…) mintha egy nagyon-nagyon távoli galaxisban köszörült torokból erednének. Mint amikor Sigourney Weaver terelget egy démont a Szellemirtók-ban. A nagykövet lánya egy este kíváncsiságból bekapcsolt magnetofont tett az ágya mellé, de amikor meghallotta a szalagon a hangot, annyira megijedt annak halálfejes ocsmányságától, amely egyszerre volt ismerős és idegen, hogy megnyomta a törlés gombját, amely semmi fontosat nem törölt le. Az igazság így is igazság maradt.”
Van itt azért még valami:
„ (..) Aztán hirtelen megint felébredt, és zavarában azt hitte, hogy valaki besurrant a hálószobájába. De nem látott senkit. A besurranó hiányt, negatív teret képezett a sötétségben. A lánynak nem volt anyja. Már a születésekor meghalt: a nagykövet felesége ennyit mondott neki, és apja a nagykövet ezt megerősítette. Anyja kasmíri volt, de az ő számára már emberemlékezet előtt elveszett, akár a Paradicsom, akár Kasmír. (Hogy a Kasmír és a Paradicsom szó rokon értelmű, az olyan alaptételnek számított, amelyet minden ismerősének el kellett fogadnia.)” 
Zilált családi képlet. Tehát a lány házasságon kívül született. Vagy apja a megözvegyülés után nősült újra, és arról a második asszonyról beszél, mint a nagykövet felesége? Utóbbi illene egy európai diplomatához… Viszont a diplomata első felesége akkor miért lenne kasmíri? Szerelemgyermekség ez! (Kiindulópontnak mondjuk az sem rossz, ha van egy biztos anya és apa. A mai világban…). Ezután európai felfogásban, egy-egy mondatnyi utalás az anya-hiány okozta űrről, az apa-lánya kapcsolatról, az ősök bűneinek terhéről. Később lesz fontos, úgy vélem.
Mintha megbocsátották volna az ő vagy talán az apja bűneit. A bűn terhe elenyészett. A lány nem hitt a bűnben.”
Visszakanyarodunk a lányhoz - végtére is tudjuk a korát, nem gyerek már, akinek a mostohaanyjával való küzdelmét követjük végig. Meghat, ahogy kellemesen, kifejezően, ugyanakkor túlzások nélkül felvezet nekünk Rushdie ezt-azt.
„Apja haláláig tehát nem könnyen lehetett vele aludni, bár olyan nő volt, akivel a férfiak együtt akarták tölteni az éjszakát. A férfivágyak szorítása fárasztotta. A tulajdon vágyainak szorítása többnyire nem enyhült.”
Izgalmas: egzotikusan szép nő, európai ideával: a férfi-női kapcsolatok mellérendeltsége. Fontosnak tartja tisztázni Rushdie, - a továbbiakban S.R. - hogy a gyakorlati tapasztalatok nem vezettek romlottsághoz. De maradt az űr, amit végül kitöltött egyfajta irónia. Nem betöltött, csak kitöltött! Adalék az alábbi mondat talán ahhoz is, hogy India gyönyörű, de nem buta nő:
„Kevés szeretőjének különféle hiányosságai voltak, úgyhogy nemsokára (mintha lezártnak tekintené az ügyet) kikötött egy átlagos, jóképű fickó mellett, sőt még a házassági ajánlatát is fontolóra vette.”  
Életunt is a nagykövet lánya, hajlammal sommás következtetések levonásra. Főként az időjáráshoz való viszonyuláson keresztül ismerjük meg gondolkodásmódját.
„(…) gyűlölte a jó időt, pedig a város az év java részében kevés egyebet nyújtott. Ennek megfelelően el kellet viselnie az árnyéktalan napsütés hosszú, egyhangú hónapjait és a száraz, bőraszaló hőséget. (…) Egy ilyen városban nem lehetnek köztes állapotok, legalábbis úgy látszott. A dolgok azok voltak amik, (…) hiányzottak a szitáló eső, az árnyék és a hűvös idő finomságai. (…) Semmi rejtély, semmi mélység; csak felszín és kitárulkozás. ”
„(…) aztán megint előtárult az ég őszintétlen babakékje, amelytől a világ gyermekded és tiszta lett, és olyan udvariatlanul harsogott rá, akár az az ember, aki túl hangosan nevet az étteremben. (…) Az emberek mindenütt a kirakatban, testük csillog a napsütésben, hiányosan öltözöttek, reklámokra emlékeztetnek.”
Kezdek bizonytalankodni, valóban a szubkontinensen járunk-e?
Ekkor hívnak be a fogorvoshoz, az asszisztensnő kérdezi mit olvasok, elcsicsergem hogy nagyon tetszik. Opcionálisan felajánlják az érzéstelenítő injekciót, amit okkal utasítok vissza: hazafelé úton a metrón, amint lehet szeretném folytatni a könyvet, ha tetszik mosolygok, kár lenne tetézni nyálfolyással…
 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://irodalom.blog.hu/api/trackback/id/tr54367487

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.