HTML

Külcsín és Belbecs

"Eddig csak az csinált a világban valamit, akinek nem voltak határozott tervei." (Oscar Wilde)

Friss topikok

Blog szépirodalom-őrülteknek


2008.01.28. 04:33 Scala

Irodalmi Nobel díj 2007. Doris Lessing: A fű dalol

A konyves.blog.hu-n volt olvasónapló a műből, Wendy szerkesztette. Szerettem volna részt venni, hamar be is szereztem a legfrissebb Nobel-díjjal kitüntetett író könyvét (link oda, klikk).

Itt az olvasónaplóhoz írt kommentjeimet ismétlem meg, némi szerkesztés után:

I. Zavaró a szokatlan nagy betűméret és a szellős sorszedés! Miért nem hagyta meg Ulpius-ház ezt a könyvet 180 oldalasnak?

Az "Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája" (Gabriel García Márquez, Magvető Kiadó, Budapest, 1996, ford: Székács Vera) sem hosszabb 117 oldalnál, mégsem vitatkozunk azon, mennyire zseniális!

Idézet, ami tetszett az első fejezetből:

"Mintha hallgatólagosan megegyeztek volna abban, hogy a Turner esetet nem veszik a szájukra. Pedig a körzetben gazdálkodók laktak, a fehér családok egymástól elszigetelten éltek, s csak nagy ritkán jöttek össze, ha ki voltak éhezve arra, hogy érintkezésbe lépjenek a maguk fajtájával egy jó kis nyelvelésre, szapulásra. Egymás szavába vágva beszéltek, mind egyszerre, amíg az a rövidre szabott idő le nem telt, és indultak vissza, ki-ki a maga majorságába. Otthon aztán hétszámra nézhették egymást és fekete szolgáikat."
 Charlie Slatter bemutatása csak néhány sor, de annyira el van találva, h. utána senkinek nem marad hiányérzete, összeáll a kép:
"Szívesen emlegette föl a gyerekeinek, hogy ha ő nem ilyen energikus és vállalkozó szellemű ember, akkor máig is rongyosan szaladgálnának a londoni nyomornegyedben. De azért az Afrikában töltött húsz év után is megmaradt igazi külvárosi londoninak. A pénzszerzés vágya hozta ide, és sikerült neki. Rengeteget összeszedett.
(...) Mélyen belegyökerezett megvetést érzett a lágy arcú, lágy szavú angolok iránt, és mégis bámulta a jó modorukat, jólneveltségüket. A fiait is úriembernek neveltette. Rengeteg pénzt beleölt az uraskodásukba, s aztán megvetette őket érte. Ugyanakkor büszke volt rájuk."
 Szerzőnk le sem tagadhatná, hogy angol: osztálytársadalom, és ennek görcsös fenntartása, élénk társadalmi élet, komoly hangsúly a jövedelmen, és az ún. látszaton!
A regény legelső sorában Richard Turner, majd végig és következetesen Dick Turner? A fejezetek során kiderül miért nem jut eszébe senkinek Richardnak szólítani őt.
Az első fejezetben persze nem érteni, hogy Tony Marston, a gazdatiszt miért "végeredményben" Charlie Slatter alkalmazottja. A végére megtudjuk, hogy is van ez. Tonyról rendhagyó jellemzést kapunk, a szereplők jól rendezett gondolataiból áll össze a kép.

Az első fejezet tétje, hogy a tapasztalatlan és idealista gazdatiszt kimondja-e a rendőrfőnök jelenlétében, amit sejt, tud és gondol, ezzel akarván lelkesen segíteni a nyomozást. Charlie Slatter és a rendőrfőnök - épp ennek ellenkezőjében mesterkednek -, mert van itt valami kínos és szégyenletes, ami miatt ők mélységesen elítélik az áldozatot, Mary Turnert.
Második fejezet jobb szerintem van sodrása, első nekem kicsit töredezett volt.
A második fejezet: Mary és Dick Turner találkozása, várakozása majd újratalálkozása egyébként legkedvesebb emlékem a könyvből.
 

A hatalmas megvetést azzal vívta ki szerintem Mary, hogy a látszat szerint, Moses-szel viszonyt folytat. Nem önmagában a viszony miatt hanem, hogy egy bennszülöttel, akit ugye nem vesznek emberszámba. Kölcsönadtam a könyvemet, idézni most sajnos nem tudok.
Valójában Mary annyira rosszul volt már az utolsó hónapokban pszichésen, h. gondoskodni sem tudott magáról, ebben segítette őt Moses. Az angol telepesek szemében az is megengedhetetlen, hogy egy bennszülött előtt kimutassuk gyengeségünket, nemhogy hagyni őt segíteni, elengedni magunkat a jelenlétében. Nekik parncsokat kell adni, dolgoztatni, fenyíteni, ha kell. Nem előidézni egy olyan felállást, hogy neki legyen véleménye, ellenkezhessen, és elvárja, hogy halggassanak rá (lásd amikor Tony Marston jelenlétében Moses visszakérdez, visszabeszél). Szerintem ezért gyűlölték Maryt, mert ezt a szabályt (is) megszegte, amely a legalapvetőbb volt körükben. Azt, hogy a társadalmi érintkezés udvariassági formáit nem tartották be Turnerék, még csak-csak elnézték volna, de ez megbocsáthatatlan volt!
És a "felvilágosult" Tony Marston gazdatiszt is így gondolta, néhány hét afrikai tartózkodás után! Csak árnyalta kissé annyival, hogy tudta, Mary pszichésen beteg, ezért viselkedése kevéssé beszámítható. De - olvasáskor úgy éreztem, - az a avéleménye, h. még betegség miatt sem szabadott volna, hogy egy ilyen helyzet kialakuljon!
 
 
 
Szerintem azért nem a bosszú hajtja Mosest, mert akkor ott hagyta volna Maryt - annak rimánkodása ellenére - amikor el akart menni a háztól. Dick megfenyegette Maryt (hogy nem lehet több szolga csere), ő félt, hogyha elveszíti Mosest, Dick beváltja a fenygetést, ezért könyörgött a szolgának, hogy ne hagyja ott őt. Emberi együttérzésből maradt Moses, még ha nem is tudta a pontos okát Mary kérésének, látta, hogy azzal segít, ha marad. Azért is ölte meg végül Maryt, mert már mindketten tudták, hogy az az egyetlen megoldás. Mary is ezt kívánta, a végén belenyugodott minden iszonyatba.
 
 
A pofon - ami emlékeim szerint korbácsütés is - ahogyan Daniella is írta a Könyvesblogon, bosszúért kiált, de Mosest dícséri fel Lessing, mert a szolga nem él vele, ehelyett -amennyire a körülmények engedik - barátságot épít ki Maryvel.
A fehér emberek körében persze az a dolgok olvasata, hogy a bennszülött primitív ösztöneinek teret engedve, gyűlölt gazdáját meggyilkolta.

A könyv egyébként távolról sem idealizálja a feketéket vagy a fehér embert. Pont ez benne a remek, fehér házaspár vergődése, a bennszülöttek kezdetleges életkörülményeinek és habitusainak érzékeltetése, valamint az "igazságosztó" (sic: Ulpius ajánló) néger bennszülött.
 
- Lessing érzései a gazdatisztről /Tony Marston/: Angliából érkezett, kalandvágyból, hogy ne irodai munkát kelljen végeznie, pár hónapos kitérő, valamint a Turner háznál szerzett tapasztalatok után egy dél-afrikai város íróasztalánál köt ki. Egyre csökken idealizmusa, tenni akarása, passzív és válogatós lesz. Leírja Lessing ezt a kedélyállapot-változást, érzékelteti kudarcát, de én azt gondolom, csak Marynél érezni, hogy szánja, hogy közelebb áll hozzá, mint a többiekhez. És ez jó a könyvben.
 
 
Mosest és a feketéket kizárólag a fehér ember szemszögéből mutatja be Doris Lessing A fű dalolban. Tényszerűen van elmesélve minden a könyvben, sallangmentes az írásmód. Moses a fekete szolgák közül az, aki nem hagyja ott Maryt, bár szándékában állt. Azért nem megy el, mert gazdája megnyílt előtte, és ő ezeket az érzéseket "fogta", megértette, megszánta az asszonyt.
Ezért úgy látom Lessing könyve végsősoron az emberek közötti egyenlőségről szól.
 

Tudhatta Moses, hogy elmennek Turnerék? Én nem vagyok ebben, annyira biztos. Ő talán csak annyit érzékelt, hogy elküldték + mert ott van egy új fehér ember, a gazdatiszt Tony Marston. Ráadásul ha az elhangzottakat vizsgáljuk, a betolakodó új fehér ember küldte el...Mary csak megerősítette egy mondattal.
 
 
 
 
 
 
II. Kész, elolvastam. 
Nem rossz regény, csak nekem túl lineáris, meglepetések nélküli!  Ez fogalmazható úgy is: nagyon következetes a jellemvezetés és a sorsok alakulása.
Pl: Mary Turner: gyermekkori élmények elfojtása miatt infantilizmus, majd neurotikus depresszió, annak valamennyi stádiumával és szociális érintkezésbeli megnyilvánulásával.
Az utolsó két fejezet, azért tényleg jó + második fejezet.
Mesteri a pszichózis és depresszió tünetek végigvonultatása a Fű dalolban!
Az elejétől fogva mondom, hogy Mary pszichotikus! A gazdaságtól is azért fordul el, mert szegény annyira felörlődik az évek során, nem tudja már összeszedni magát, összpontosítani, amennyire egy (bármilyen, naponta végzendő) feladat megkivánná.

III. A magyar kiadás borítójáról:
A főszereplő neurózisa tükröződik rajta. Ha elolvasod meglátod. Talán van olvasó, akit elriaszt az Ulpius borító, ezért bölcsebb döntés egy harmonikusabb kép. Nekem pl. tetszik.

 
 
 

Szólj hozzá!